2011. 12. 30.

Megtaláltam magyarul - Kurt Vonnegut 8 tippje az írásról

1. Vadidegenek idejét ne pazaroljuk.
2. Az olvasó legalább egy olyan szereplőt igényel, akiért szurkolhat.
3. Minden szereplőnek kell akarnia valamir, még ha az csupán egy pohár víz is.
4. Minden mondatnak az a dolga, hogy vagy a figura megértését, vagy a vselekmény kibontakozását segítse elő.
5. A történet végéhez minél közelebbre kell tenni a történet elejét.
6. Legyünk szadisták. Bármennyire kedvesek és ártatlanok a főszereplők, mérjük rájuk a lehető legszörnyűbb csapássokat. Hadd lássa az olvasó, hogy figuráink miféle matériából készültek.
7. Csak egy személynek tetsszen, amit írunk. Ha sarkig kitárjuk az ablakot és az egész kerek világot magunkhoz akarjuk öleleni, a regényünk csúnya tüdőgyulladást kap.
8. Minél előbb mindenbe avassuk be az olvasókat. Fenébe az izgalmakkal. Az olvasónak olyan tökéletesen tisztában kell lennie, hogy mi miért és hol történik, hogy ha netán az egerek megrágják az utolsó lapokat, maga is befejezhesse a könyvet.

Dsida Jenő: Könyvek, amelyeknek nagy sikerük van (részlet)

(Részlet)

– Néhány szó a reklámról és a megbetegedett könyvízlésről

Mondd meg, mit olvasol és megmondom, ki vagy! címen kezdett tegnapi riportunkat ma kiegészítjük a kolozsvári könyvtárak vezetőinek interjújával, azzal, hogy: mit jelent a hirdetés, a reklám és a jó cím.
– El sem tetszik képzelni – mondják könyvtáros ismerőseink –, hogy mit jelent egy-egy könyvnél a jó cím. A közönség egyáltalán nem az író márkáját nézi – nagy általánosságban –, nem az író neve után válogat ki magának olvasmányt, hanem a könyv címe szerint. Megnézi a könyv fedelét, aztán beleforgat, s ha tetszik, elviszi a könyvet. Az átlagolvasó akkor sem tudná megmondani, hogy kitől olvasott, amikor már visszahozta a kiolvasott regényt. A hangzatos címek viszik a könyveket.
– Másik nagyon fontos dolog a hirdetés és a reklám. Amelyik könyvet gyakran hirdetik a lapok, amelyikről rövid, érdekes recenzió jelenik meg, mindjárt keresik. Egynémely könyvet, amely mellett nagy reklámhadjáratot folytatott a sajtó, tisztán a hirdetés, a kritika és a reklám emelt ki az ismeretlenségből. De még a sajtóreklámnál is nagyobb jelentőségű a politikai reklám. Itt van például Földi Mihály regénye, na Névtelen katona. Senkinek sem kellett. Egyszer csak felfedezte a rendőrség, hogy a könyvnek egy „irredenta, trianoni előszava” van, és emiatt az összes példányt elkoboztatta. Rögtön keresték a könyvet. Azóta nem telik el nap, hogy tíz-tizenötször ne keresnék. Van, aki fáradhatatlanul járja végig az összes kölcsönkönyvtárt, és ezért az egy könyvért hajlandó volna akármelyikbe beiratkozni.

(...)
(Megjelent az Erdélyi Lapok II. évfolyamának 201. számában, 1933. szeptember 7-én.)

Dsida Jenő: Hogyan kell verset olvasni?

1.

„Hogyan tegyünk szert gazdagságra?” – „Hogyan hajtsuk be künt lévő követelésünket?” – Ilyen és ezekhez hasonló címeken naponta jelennek meg könyvek a nyomtatott betű piacán, és állítólag sikerük is van. Sietek megjegyezni, hogy nem ezeknek a műveknek a sikere ösztökélt a fenti címen való eszmefuttatásra.
Hogyan kell verset olvasni?
Két okból érzem, hogy kétségbeejtően időszerűtlen volnék ezzel a témával. Elsősorban nem igaz, hogy a költemény manapság olyan végzetesen divatból kiment dolog volna. Ellenkezőleg, éppen a legutóbbi évek tapasztalatai mutatják, hogy a hét szűk esztendő után a hét kövér esztendő korszaka köszöntött a költészetre, s a versek iránti érdeklődés csillaga még egyre emelkedik. Költeményes kötetek, versgyűjtemények, különféle antológiák sűrűn jelennek meg, s a kiadók ezekkel is megtalálják a számításaikat. A második ok: némely egészen művelt, egyébként kifogástalanul képzett embernek is hallatlanul ferde fogalmai vannak a versről, különösen a líráról (ezúttal csak erről beszélünk). Úgynevezett olvasott, sokoldalú, sőt tudós emberekkel is találkoztam, akik tanácstalanul álltak, amikor vers akadt a kezükbe. Világhírű költők remekműveire mondták ki az ítéletet: „Ha megfeszülök, akkor sem értem. Ilyen az egész modern költészet – ostobaság!”
Arra pedig egy pillanatig sem gondoltak, hogy esetleg bennük lehet a hiba. Pedig bennük volt. Nem tudtak verset olvasni. Nem fejlődött ki az a hatodik érzékszervük, mely a teljesen kézzelfogható világ határain kívül eső dolgoknak, a költészet szépségeinek érzékeléséhez nélkülözhetetlenül szükséges.

2.

Ismétlem, bennük a hiba. Mert költőnek születni kell, de műélvező akárki lehet. Épp úgy képezhetem magamat jó olvasóvá, ahogyan megtanulhatom a helyes beszédstílust, elleshetem a nagyvilágban jártas ember modorát, szónokká képezhetem magam vagy elsajátíthatom a gyorsírást.
Érzék és született hajlandóság dolga, hogy kinek mennyi idő alatt sikerül bizonyos tudást tökéletessé fejlesztenie magában, de tisztán az akaraton, szorgalmon és esetleg a helyes irányításon múlik, hogy végeredményben mégiscsak beletanuljon a „mesterségbe”. (Persze nem beszélek azokról, akiket a dajka kicsikorukban a fejükre ejtett, s akiknek ez észrevehetően megártott.)

3.

A helyes versolvasáshoz, a költemények szeretetéhez, az ínyencségig fokozott műélvezethez természetesen sok minden szükséges. Rengeteg olvasás, önmagunknak bizonyos irányban való szakadatlan művelése, némi zenei képzettség, versformák ismerete, nyelvtudás és még sok egyéb. Szó sincs arról, hogy most mindezeket is tárgyaljuk. Tisztán arról beszélünk, hogy milyen előzetes hangoltsággal kell kezünkbe vennünk egy-egy költeményt, milyen hangulati feltételek biztosítják a zavartalan műélvezetet.
Aki egy lírai verset meg akar „érteni”, annak elsősorban számolnia kell azzal, hogy a vers világában más nyelven beszélnek, mint a hétköznapok világában. Ezt nem csak úgy értem, hogy versek nyelve szebb, színesebb, csiszoltabb, hanem úgy is, hogy ebben a nyelvben a legtöbb szónak a hétköznapi jelentéstől lényegesen elütő értelme van.
Miben különbözik a versben szereplő szó értelme ugyanannak a szónak közönséges értelmétől? Főként abban, hogy kibővül, bölcseleti elemeket szív magába, melyet nem lehet ridegen meghatározni, csak édesen és borzongva megsejteni.
Próbáljuk más oldalról megközelíteni a kérdést.
A költő, a lírikus mindig önmagáról, jobban mondva önmagának és a világnak egymáshoz való viszonyáról szól. Élet, halál, a világ jelenségei, a lét eredete, értelme és célja, a halál utáni dolgok titokzatossága, az öröm és szenvedés, az isten-megérzés élménye – minden együtt gomolyog túlvilági fénnyel egyetlen sóhajnyi lírai remekműben. Az igazi lírikust minden jelentés csak annyira érdekli, amennyiben az összefüggésben van saját titokzatos, lankadatlan csodálattal szemlélt életével. Ezt tudnunk kell, mielőtt verset veszünk a kezünkbe.
Mindenekelőtt pedig meg kell tanulnunk a költészet különvaló nyelvét. Még beszélnünk sem kell rajta, elég ha megértjük.

4.

Lássuk, hátha sikerül „gyakorlati” példákkal megvilágítani az elmondottakat.
Azt mondom: víz. A hétköznapi nyelvben ez nem jelent egyebet, mint két atom hidrogént és egy atom oxigént, egy átlátszó, tiszta folyadékot, mely nélkülözhetetlen az élet fenntartásához. A víz egyszerűen víz és semmi több. A költészetben bizony más, tágabb, nagyobb és mélyebb értelme is lehetséges ennek a szónak. (Azért mondom, hogy lehet, mert nem biztos, hogy adott esetben csakugyan van is.) Jelenthet tudást, szerelmet, gazdagságot és minden olyasmit, ami kielégíti, lecsillapítja valamely vágyunkat, ahogyan a víz oltja a szomjúságot. A hétköznapi szürke szó fényleni kezd, és hatalmassá nő az ő jelképi megdicsőülésében.
Azt mondom: láng. Nem bizonyos, hogy a versben csak egy égő fahasáb, vagy gyufaszál lángját jelenti. Jelentheti a lélek tüzét, belső lobogást is: a szüntelen, lázas alkotást, az élet forróságában való elégést, a szerelem emésztő tüzét – jelenthet engem, magamat.
Azt mondom: út. Nem valószínű, hogy egy lírai költeményben ugyanaz az értelme legyen ennek a szónak, mint egy útkövező munkás szótárában. Az út annyi, mint életpálya, saját magam választotta vagy végzet parancsolta életforma, irány, cél, mely felé haladok, az élet folyamatossága, mely szörnyű bizonyossággal visz a biztos halál és a bizonytalan túlvilág felé.
Egész mondatoknak is lehet jelképi értelme. Ha azt mondja a költő: „Lihegve kapaszkodtam a meredélyre” – ez okvetlenül több, mint egyszerű kirándulási emlék. A meredély bizonyára valami magas, a világ és a hétköznapok felé emelkedő szent célt, valami eseményt jelképez. A lihegve való kapaszkodás turisztikai képe minden bizonnyal azt a fáradságot, keserves kínlódást jelenti, amellyel a nagy célok elérése jár. Az áldozat jelképe. Az egész mondat együtt: rövid költői életrajz. Minden magasabbra vágyó ember önéletrajza.
A példák első pillanatra nem egészen találóak, mert hiszen nemcsak a költészetben, hanem a hétköznapi beszédben is lehet átvitt értelme a szavaknak. A népnyelv és mindennapunk közbeszéde is tele van szóképekkel. Az olvasónak azonban meg kell éreznie, hogy többről van itt szó, mint amivel a jelentéstan modern tudománya foglalkozik, s mint amit a metafora, metonimia vagy szinekdoché fogalma ölel fel. Itt a szavaknak kizárólag a versekben történő elváltozásáról van szó, s a folyamateredmény nem metafora, hanem – szimbólum.
Tóth Árpád egy leheletfinomságú kis versben arról ír, hogy eldobott egy égő gyufát, a gyufa belekapott a száraz mohába, szeretett volna nagy tüzet gyújtani, de aztán kifáradt, leült, kihűlt, és meghalt a moha szőnyegén. Itt már az első sor olvasásakor meg kell éreznünk, hogy a titkos értelemből szomorú önéletrajz zokog. Ha ezt tudjuk, csaknem minden szónak kitágult, jelképes értelme lesz.

5.

Kézügybe esik a vád, hogy persze könnyű így okoskodni, az egész nem egyéb, mint amit egyszerűen „belemagyarázásnak” szoktak nevezni. A költemény ezek szerint olyan rejtvény, melyet úgy fejthetünk meg, ahogy akarunk. Ez nem igaz. Az igazi műélvező nem magyaráz bele semmit a versbe, hanem „kitalálja”, amit a költő mondani akart. A költő célja, hogy megértesse magát, az olvasó célja, hogy megértse a költőt. S a költő szavain keresztül élvezettel szemlélje az élettitkok egy-egy megvillanó sugarát. Akkor mire való az érzelem jelképi elburkolása? Mert éppen ennek a buroknak a lehámozásában, a szavak mélyén és mondatok mögött csillogó értelem megtalálásában rejlik a műélvezet. A szavaknak a hétköznapi értelmétől való felelőtlen elkalandozása ad – a lüktetés és rímek zenénéjével együtt – különös varázst, feszítő izgalmat, bűvös élményjelleget a versolvasásának. A lírai költeményt csak nagyon kis részben kell az eszemmel megközelítenem. A főszerep a megérzésé. Hogyan „értsek meg” egy hangulatot, mely sokszor megfogalmazhatatlanabb, mint a félig elfelejtett álom, az imbolygó füst, vagy a vizek fölött reszkető pára.

6.

Nem ismerem mások írói műhelytitkait. Engedelmet kérek tehát az olvasótól, hogy – az elmondottak teljesebb érthetősége kedvéért, mindegy elmefuttatásom betetőzéséül – szerénytelenül saját műhelytitkomat árulom el.
A minap borúlátó hangulatban ültem le verset írni. Pontosan tudtam, mi az, amit írni akarok. S amit egyébként sohasem szoktam, előre lejegyeztem a témát, egyszerű prózában, így:
Az én beszédem, költői hangom nem harsona, nem is zengő kürt, csak síró síp dala. Életem hanyatlóban van már, mint az alkonyi nap.
Szerettem volna egyszerű paraszt, igénytelen szürke ember lenni, de az Isten nem úgy akarta: valami nagyobb cél keresésére küldött. A jóság örök vágya él bennem. Vajon mi lesz a sorsom?
Rosszulesik örökké vágyakozni, de a vágytalan közönyösség talán éppoly rossz. Hanyatlik életem napja, életem síphangja zokog.
Nemsokára eljön a fekete, a süket halál. Nem gyűjtöttem sem anyagi,sem lelki javakat.
Életemet eltékozoltam. Aztán megírtam a kis vershangulatot. Címe: Naplemente. Így hangzik:
Mi ez a furcsa, vézna sípszó?
Ez a selyemlágy, kék zene?
A nap, a nap, a zuhanó naplemente
Mintha aranyat vérezne.

Völgyet szerettem, hegyre másztam,
Kérte, hogy isteni kegyek
mossanak bússá és szelíddé.
Vajon most már hova megyek?
Fáj az éhség s a jóllakottság,
mar az ital, a szomja csíp.
Zokog a nap, a lebukó nap,
zokog az a távoli síp.

Milyen sötét lesz! Fülelő csend.
Lassan felmutatom eres
két kezemet a csillagoknak:
Nézzétek meg: Üres.
 
Nem tudom, van-e valaki, aki ezt „nem érti” ? Lehet-e a költeményből egyebet kiolvasni, mint amit a prózában papírra vetett téma mond?
A költő elbújik néha, mint a gyermek, és várja, hogy megkeressék.

7.

Hogyan kell verset olvasni?
Igyekeztem megközelítően kifejezni, amit ezzel kapcsolatban érzek és vallok. Persze az igazi műélvezetre senkit sem lehet megtanítani. Legfeljebb segíteni lehet annak, aki tanulni vágyik.
Wilde Oszkár írja: „Senkit sem lehet megtanítani arra, amit igazán érdemes tudni.”
Mindenki csak saját magát taníthatja meg.
(Megjelent a Keleti Újság 1937. évi 73. számában)

Ismét néhány kedvcsináló, tanító, és bíztató idézet

"Az átdolgozás harc az ördöggel, amely elől nem menekülhetsz, mert szinte bárki képes írni; de csak az írók képesek átírni. Ez a tulajdonság különbözteti meg az amatőrt a profitól." 
/William C. Knott/

"You get ideas from daydreaming. You get ideas from being bored. You get ideas all the time. The only difference between writers and other people is we notice when we're doing it."
/Neil Gaiman: Where do you get your ideas? (1997) 
        - Azaz: Ötleteteket kapsz az álmodozásból. Ötleteket kapsz az unatkozásból. Ötleteket mindig kapsz. Az egyetlen különbség az írók és más emberek között az, hogy mi észrevesszük, amikor csináljuk. 

"I am sure that some are born to write as trees are born to bear leaves: for these, writing is a necessary mode of their own development. If the impulse to write survives the hope of success, then one is among these."
/C. S. Lewis/ 
        - Azaz: Biztos vagyok benne, hogy néhányan írásra születtek, ahogy a fák arra, hogy levelet növesszenek: számukra az írás elengedhetetlen módja saját fejlődésüknek. Ha az írásra késztető benyomás túléli a siker reményét, akkor az illető ezek közé tartozik.

"Why do writers write? Because it isn't there."
/Thomas Berger/
        - Azaz: Miért írnak az írók? Mert az [amiről írnak] nincs ott." 

"The reason one writes isn't the fact he wants to say something. He writes because he has something to say."
/F. Scott Fitzgerald/
        - Azaz: Ha valaki ír, nem azért teszi, mert mondnai akar valamit. Azért ír, mert van mit mondania.
"First, find out what your hero wants. Then just follow him."
/Ray Bradbury
          - Azaz: Először találj ki, mit akar a hősöd. Aztán egyszerűen kövesd.

"I never started from ideas but always from character."
/Ivan Turgenev/
          - Azaz: Sosem kezdtem ötletekből, hanem mindig karakterekből.

"A good novel tells us the truth about its hero, but a bad novel tells us the truth about its author."
/G. K. Chesterton/
        - Azaz: Egy jó könyv elmondja nekünk az igazságot a hőséről, de egy rossz könyv a szerzőről mondja el az igazat. 
 
"It begins with a character, usually, and once he stands up on his feet and begins to move, all I can do is trot along behind him with a paper and pencil trying to keep up long enough to put down what he says and does."
/William Faulkner/
        - Azaz: Általában egy karakterrel kezdődik, aki egyszer csak lábra áll, és mozogni kezd, és minden amit tehetek, hogy mögötte rohanok egy papírral és tollal, igyekezve, hogy elég ideig tegyem ahhoz, hogy mindent rögzítsek, amit mond és tesz. 

Csehov az írásról

„Amikor nyomorúságot és szerencsétlenséget próbálsz ábrázolni, és szánalmat akarsz kiváltani az olvasóból, légy egy kicsit érzéketlen – ezzel hátteret teremtesz mások fájdalmához, amely így élesebben kirajzolódik. A történetedben a karakterek sírnak, te azonban csak sóhajtasz. Igen, légy érzéketlenebb… Minél objektívebb vagy, annál erősebb hatást tudsz gyakorolni az olvasóra."
– Lidia Avilovához írt levelében, 1892. március 19. és 1892. április 29.
***
„Kezdem azzal, ami, véleményem szerint, önmegtartóztatásod hiányára utal. Olyan vagy, mint az a néző a színházban, aki lelkesedésében olyannyira túlárad, hogy saját maga és a közönség többi tagjának hallását is gátolja. Az önmegtartóztatás hiánya különösen a párbeszédeket félbeszakító környezetleírásokban tettenérhető; ha valaki elolvassa ezeket a leírásokat, azt kívánja, bárcsak tömörebbek, rövidebbek lennének – mondjuk két-három sorral.”
– Gorkijhoz írott levelében, 1898. december 3.
***
„Még egy tanács: amikor átolvasod a kéziratod, húzz ki annyi jelzőt és határozószót, amennyit csak lehet. Annyi melléknevet használsz, hogy az olvasó csak nehezen képes követni és beléjük fárad. Ha azt írom: „A férfi leült a fűbe.”, ez érthető, mert világos a fogalmazás, és nem vonja el a figyelmet. Ugyanakkor nehéz fölfogni, és az agyat is túlterhelné, ha ezt írnám helyette: „A magas, göthös, középmagas, vörös szakállú férfi némán, félénken és ijedten körbepillantva leült a járókelők által letaposott fűbe.” Az agy nem képes mindezt egyszerre megragadni, márpedig a művészetet egy szemvillanás alatt meg kell ragadni. Van még valami. Lírikus alkat vagy, lágy a lelked. Ha zeneszerző volnál, biztosan nem komponálnál indulót. Természetedtől idegen a szitkozódás, kiabálás, gúnyolódás és haragtól tajtékzás. Ezért remélem, megérted, ha azt tanácsolom, hogy a kézirat átolvasásakor húzd ki a „kurafiakat”, „gazfickókat”, „bolhás korcsokat”, amelyek itt-ott föltünedeznek az Élet* oldalain.”
– Gorkijhoz írott levelében, 1899. szeptember 3.
* Élet alatt Csehov feltehetően Kim Szamgin életére célzott.
***
„Ha az első jelenetben egy puska lóg a falon, annak az utolsó jelentben el kell sülnie.”
***
„…csak az a felszabadult író, aki nem fél bolondságokat leírni.”
***
„Úgy vélem, a természet leírásának rövidnek és lényegretörőnek kell lennie. Az olyan közhelyek, mint „A lenyugvó nap a sötét tenger hullámaiba hanyatlott, és bíbor sugarait… stb.” „A vízfelszín felett csapongó fecskék vidám csicsergése…”, irtandók. A természet leírásánál ragadj meg apró részleteket, és csoportosítsd őket össze úgy, hogy ha elolvasás után behunyod a szemedet, magad elé tudd képzelni az egészet. Például, ha azt írod, hogy a malom gátján egy törött üvegdarab fényes csillagként megvillant, és egy kutya vagy farkas fekete árnyéka labdaként gurult el melletted, stb. – felidéződik előtted egy holdfényes éjszaka képe. A pszichológia birodalmában szintén részletekre van szükséged. Isten óvjon a közhelyektől! Legjobb, ha egy az egyben elkerülöd a karakterek lelkiállapotának taglalását. Az állapotuk derüljön ki világosan a tetteikből. Ne mozgass túl sok szereplőt! A középpontban ketten legyenek: a férfi és a nő.”
– AP Csehovhoz írott levelében, 1886. május 10.
***
„Az író… olyan ember, aki szerződést kötött a lelkiismeretével és kötelességtudatával.”
***
„Az ember arról írjon, amit valóban, őszintén lát és érez. Gyakran kérdezik tőlem, mit akartam mondani ezzel vagy azzal a történettel. Ezekre a kérdésekre soha nem tudok választ adni. Semmit nem akarok elmondani. Én írni akarok, nem tanítani! Bármiről írhatok, amiről csak akarja… Mondja, hogy írjak egy palackról, és akkor írni fogok egy elbeszélést, „A palack” címmel. Az eleven és őszinte képek magukkal hozzák a gondolatot, de a gondolat nem tud képeket szülni.”
***
„Az a véleményem, hogy nem az író dolga megoldást találni az olyan problémákra, mint Isten, a pesszimizmus, stb.; neki csak annyi a feladata, hogy följegyezze, ki, milyen körülmények között mit mondott Istenről és a pesszimizmusról. A művész nem lehet szereplőinek és azok véleményének bírája; neki csak annyi a dolga, hogy pártatlan szemlélő legyen. Hallottam két oroszt, akik zavaros beszélgetést folytattak a pesszimizmusról, de nem jutottak dűlőre; nekem pedig pontosan ugyanúgy kell visszaadnom ezt a társalgást, ahogy hallottam. A következtetés levonása az esküdtszék dolga, vagyis az olvasóké. Nekem csupán annyi a feladatom, hogy tehetséges legyek, vagyis tudjam, hogyan válasszam szét a jelentős és a jelentéktelen kijelentéseket, megfelelő fénybe helyezzem a szereplőimet, és beszéljem a nyelvüket.”
– Alekszej Szuvorinhoz írott levelében, 1888. május 30.

Rilke levele egy fiatal költőhöz

Párizs, 1903. február 7.

Igen tisztelt Uram,
levele csak pár nappal ezelőtt érkezett hozzám. Mély és jóleső bizalmát köszönöm. Többet aligha tehetek. Nem tárgyalhatom behatóan verseit, mert tőlem minden bíráló szándék nagyon is távol áll. Műalkotást szinte meg sem közelíthetünk ítélő szavakkal: ebből mindig többé-kevésbé szerencsés félreértések származnak. Egyetlenegy dolog sem olyan kézzelfogható és megmagyarázható, mint ahogyan ezt többnyire el szeretnék hitetni velünk; a legtöbb esemény kimondhatatlan, és olyan térben játszódik le, ahol még soha szó nem járt, és mindennél kimondhatatlanabbak a műalkotások, ezek a rejtelmes tényezők, melyeknek léte múló életünknél maradandóbb.
Amikor ezt a megjegyzést előrebocsátom, hadd mondjam el még Önnek, hogy verseinek nincsen önálló jellegük, inkább csak a személyes lét csendes és rejtőző függelékei. Ezt legvilágosabban a Lelkem című utolsó versében látom. Ebben valami sajátos akar kifejeződni és dalba ömleni. És a Leopardihoz írt szép költeményben talán bizonyos fajta rokonság nyílik meg e nagy magányos iránt. Ennek ellenére ezek a versek önmagukban még nem állnak meg, az utolsó és a Leopardihoz írt sem. Kedves kísérőlevele néhány hiányosság felderítésében segítségemre siet, amelyeket verseit olvasva éreztem s néven nevezni mégsem tudtam.
Ön azt kérdi, jók-e versei. Tőlem kérdezi. Előzőleg megkérdezte másoktól is. Folyóiratoknak küldözgeti verseit. Egyéb költeményekkel hasonlítja őket össze, és nyugtalan, ha a szerkesztőségek kísérleteit visszautasítják. Nos, (mivel megengedte, hogy tanácsot adjak) én arra kérem: hagyja abba mindezt. Ön kifelé néz, és most mindenekelőtt éppen ezt nem szabad tennie. Senkitől sem kaphat tanácsot és segítséget, senkitől. Csak egyetlen eszköz segít: mélyedjen el önmagában. Kutassa ki azt az okot, ami írásra készteti, vizsgálja meg, vajon gyökerei szíve legmélyébe nyúlnak-e, vallja meg, hogy belehalna-e, ha nem írhatna. Ez a legfontosabb: éjszakája legcsöndesebb órájában kérdezze meg: kell, hogy írjak? Ásson le szívébe mélyről jövő feleletért. S ha ez igenlőleg hangoznék, ha úgy találkozhatna szembe ezzel a komoly kérdéssel, hogy erős és egyszerű "írnom kell" lenne a válasz, akkor alakítsa életét e szükségszerűség szerint; életének még legközömbösebb, legjelentéktelenebb órája is e kényszer jele és bizonysága legyen. Ekkor azután közeledjék a Természethez. Ekkor kísérelje meg úgy mondani el, amit lát, átél, szeret és elveszít, mintha Ön lenne a legelső ember. Ne írjon szerelmes verseket; kerülje eleinte a túlságosan könnyed és megszokott formákat: ezek a legnehezebbek, mert csak nagy és kiforrott erővel nyújthatunk egyénit ott, ahol jó, sőt nagyrészt kitűnő hagyományok tömege maradt reánk. Ezért az általános motívumoktól forduljon azokhoz, amelyeket saját mindennapi élete kínál; írja le szomorúságát, vágyait, elfutó gondolatait, hitét valami szépben - ábrázolja mindezt bensőséges, halk, alázatos őszinteséggel, s önmaga kifejezésére használja fel környezetének tárgyait, álomképeket vagy emlékeit. Ne hétköznapjait vádolja, ha szegényesnek tűnnek; okolja saját magát, mondja inkább azt, hogy a kincsek elővarázsolásához nem eléggé költő; mert az alkotó számára nincs szegénység és közömbös, sivár hely. És ha még börtönben ülne is, ha a falakon át érzékszerveihez a világ semmiféle zaja sem hatolhatna el, nem lenne-e akkor is Önnel gyermeksége, ez a drága, királyi gazdagság, emlékeinek e kincseskamrája? Fordítsa figyelmét ebbe az irányba. Próbálja meg e távoli múlt elsüllyedt csodáinak kiemelését; egyénisége meg fog szilárdulni, magánya kitágul és derengő otthonná válik, amelytől mások lármája messze morajlik. S ha ebből a befelé fordulásból, ebből a saját világba merülésből versek születnek, nem fog arra gondolni, hogy bárkitől megkérdje, vajon ezek jó versek-e. Nem is kíséreli meg majd, hogy fölkeltse a folyóiratok érdeklődését e munkák iránt: mert kedves, természetes birtokát, életének egy darabját és hangját fogja érezni bennük. A műalkotás akkor jó, ha szükségszerűségből támadt. Eredetének ebben a jellegében ítélhető még, másképp nem. Ezért, igen tisztelt Uram, csak ezt az egy tanácsot adhatom: mélyüljön önmagába, vizsgálja meg a mélységeket, ahonnét élete fakad, s ennél a forrásnál megleli a feleletet arra a kérdésre, hogy kell-e alkotnia. Fogadja el azt úgy, amint hangzik, s ne tépelődjék rajta. Talán bebizonyosodik, hogy művészi elhívatása van. Akkor vegye fel sorsát és hordozza el minden terhével s nagyságával együtt, anélkül hogy valaha is érdeklődnék a kívülről várható jutalom iránt. Mert az alkotó legyen önmagában is teljes világ, találjon meg mindent önmagában és a Természetben, amelyhez hozzákapcsolódott. Azonban e magába szállás és magába merülés után talán le kell mondania arról, hogy költő legyen (elég, amint mondtam, éreznie, hogy írás nélkül is tudna élni, s akkor egyáltalán nem szabad írnia). De ez a befelé fordulás, amire kérem Önt, akkor sem hiábavaló. Élete ettől kezdve mindenesetre saját útjaira fog térni, s hogy ezek jók, gazdagok és messzire vivők legyenek, ki sem tudom mondani, mennyire kívánom Önnek.

Rainer Maria Rilke

Kosztolányi véleménye

Kosztolányi Dezső: Egy és más az írásról
Munkád kitűnő. Talán csak egyet kifogásolnék. Néha túlságosan kielégít. Jobb volna, ha kissé éhesen bocsátanál el. Az írást is akkor kell abbahagyni, mint az evést: amikor leggjobban esik.
Tehát ahol szükségét látod, húzz egyet-mást. Hogy mit? Ilyesmire bajos felelni. A mi mesterségünkben rombolni annyi, mint alkotni.
Hidd el nincs nagyobb művészet a törlésnél. Én, ha tőlem függne, az iskolában ezt előbb tanítanám, mint a fogalmazást. Végre az alkotás is ezzel kezdődik. Elhagyunk valamit, ezer millió dolgot, melyet mellékesnek tartunk, és kiemelünk valamit, egyetlenegy dolgot, melyet fontosnak tartunk. Aki tudja, mit ne mondjon, az már félig-meddig tudja, hogy mit mondjon.
Tanítványaimmal először is szöveget olvastatnék. Versenyre szólítanám őket, hogy bírálgassák, dúlják föl, marcangolják szét. Díjakat tűznék ki azoknak, akik az értelem és érzés kára nélkül ki tudnak belőle hagyni. Nem azt jutalmaznám, aki egy tetszetős jelzőt talál ki vagy egy kerek mondatot hoz össze, hanem azt, aki kigyomlál egy henye jelzőt, egy sületlen mondatot.
Amint így szóról szóra, mondatról mondatra haladnánk és irtanók aa körülöttünk sötétedő gazt, egyre világosodnék a tájék. Az az érzésünk támadna, mint az ültetvényesnek, aki szekercéjével mezsgyét hasít a járhatatlan őserdőben. Nem a szavak megbecsülésére oktatnám tanítványaimat elsősorban. Azokból úgy is untig elég van. Arra oktatnám őket, hogy vessék meg az üres és hamis szavakat, mert később csak így becsülhetik azokat a szavakat, melyekbe tartalom és igazság van.
Megmagyaráznám nekik, hogy mindig úgy kell írniok, mintha nem volna idejük, torkukon volna a kés, és haláluk előtt csak pár pillanatot kapnának, hogy valljanak legbensőbb titkukról. Megmagyaráznám, hogy mindig úgy kell írniok, mintha helyük se volna, és a körmükre kellene odaszorítaniok életük dióhéj-történetét, mákszem betűkkel. Megmagyaráznám, hogy mindig úgy kell írniok, mintha minden egyes szavvukért borsos díjtételt fizetnének, akár a sürgönyözők.
Azt tapasztaltam, hogy az izgatott emberek általában jól fogalmaznak. A halálra ítélt a vesztőhelyen ritkán kezd ilyenféle körmondatokba: „Van szerencsém kijelenteni, hogy nem zárkózhatom el annak megállapításától...”, hanem többnyire tárgyilagos, nemegyszer ötletes is, és minthogy erőszak fojtja belé a szót, a dolgok elevenjére tapint azzal a szokványos, de soha el nem csépelhető fölkiáltásával, hogy: „Éljen a szabadság!” Éppígy cselekszik az is, akik papír vagy pénz híján kényszerül rövidségre. Még sohasem olvastam egy sürgönyben, hogy valaki a nagy Élet csókos lovagjá-nak” vagy új utak bús szent apostolá-nak nevezte volna magát, abból az egyszerű okból, mert ezek a zöldségek helyet foglalnak a papíron, és pénzbe kerülnek a sürgönyhivatalban. Aki kedvesével egy vidéki pályaudvaron akar találkozni, ezt sürgönyzi: „Esti gyorssal érkezem, várj a kijáratnál.” Ez a legszebb líra, csupa szerelem és csók, emellett világos, célratörő is, mintaképe a jó fogalmazásnak. Minden költőnek, regényírónak figyelmébe ajánlom.
Természetesen a rövidséget csak a saját kárunkon tanulhatjuk meg. Eleinte nehéz, fájdalmas megcsonkítani önmagunkat. Sajnálod minden sorodat, melyet papírra vetettél. Amikor törölni akarsz, úgy érzed, hogy tulajdon kezedet, ujjadat kell levágnod. De tévedsz. Nem a kezed az, nem is az ujjad.  Csak a zöld, piszkos körmöd. Vágd is le. Nem kár érte.
Gyakorlatlanul azt tanácsolom, hogy kezdd másokon. Végy elő írókat, nagyokat és kicsinyeket egyaránt, és olvasd őket, irónnal kezedben. Tolsztojjal - megjósolom - nem lesz sok szerencséd. Nála minden szó - csodálatos módon - a helyén van. Még szószaporításban is tömör. Iljics Iván halálá-ból egy betűt sem húzhatsz. Ez a remekmű értéke.
Vannak írók, jó írók is, akinek szövegéből egy tizedrész hagyható ki, közbeszúrások és kitérések, „ragyogó” részletek, melyek az egészet elhomályosítják. Vannak olyan írók, akiknek könyvéből egy harmadrész, s olyanok is, akiknek könyveiből két harmadrész törölhető. Ritkítsd a szöveget, s ámulva eszmélsz arra, hogy ez mindegyiknek csak használ: ami jó volt, kitűnő lesz, ami rossz volt, legalábbis tűrhető.
Írósiheder koromban egy folyóirat szerkesztője átadott nekem valami elbeszélést. Egy „előkelő” műkedvelő küldte, „okvetlenül” közölnie kellett. Megkért, hogy fésüljem meg a tíz gépírt oldalnyi kéziratot, alakítsam át, kedvem szerint hozzam rendbe.
Miután elolvastam, mélységesen elszomorodtam. Lapos volt és bárgyú. Legjobb szerettem volna újat írni helyette. Szerkesztőm azonban lelkemre kötötte, hogy lehetőleg ragaszkodjam a szöveghez. Ennélfogva húzni kezdtem.
Az első mondat - emlékszem - ez volt: „A Nap puffadt aranykorongja haldokolva csorgatta kincses vérét az ájult vidékre.” Eltűnődtem, hogy mit tehetek e mondat érdekében? Mindenekelőtt kicseréltem a Nap hencegő nagybetűjét egy szerényebb kisbetűvel. De így is ízléstelen volt, megokolatlanul cifra, tolakodó. Rövidesen rájöttem, hogy itt a napnak semmi esetre sem szabad „haldokolni”, és vére semmi esetben sem lehet „kincses”. Kiirtottam ezt a két szót. Akkor bántani kezdett, hogy a napnak „puffadt aranykorongja” van és hogy a vidék „ájult”. Ezeknek a szépségeknek sem kegyelmeztem meg. Most a szöveg ekképen hangzott: „A nap vérét csorgatta a vidékre.” Egyszerre fölöslegesnek tetszett a vérző nap is, meg a vidék is. A sokat hánytorgatott mondatot ezzel helyettesítettem: „Alkonyodott”. Majd javításomat megint átjavítottam ilyenformán: „Esteledett”. Amint tovább olvastam az elbeszélést, láttam, a következőkből ez is kitetszik, tehát töröltem az egész első mondatot. Körülbelül hasonló változáson ment át mindegyik. Végül a tíz oldal egyre zsugorodott. Biztosítalak azonban, hgoy tízszer jobb lett.
Nem volt tökéletes, szürke volt és érdektelen, de mégsem volt botrányos. Tökéletes munkát csak úgy végezhettem volna, hogyha minden egyes sorát kihúzom, címével együtt. Bizonyos írásokat csak így lehet kijavítani. Ilyenkor legfeljebb a író nevét szabad meghagynod. Ezt esetleg ki is lehet nyomtatni, vastag betűkkel, a munka nélkül, jeléül annak, hogy az illető csak szereplésra tart számot. Olyan vágy ez, melyet nem teljesíteni udvariatlanság.
(Pesti Hírlap, 1932. november 27.)

2011. 11. 27.

Itt a Mary Sue teszt a fantasy fajokról

Ha kitaláltál egy saját fajt, végezd el ezt a tesztet! Az egyik legalaposabb, már korábban linkelt Mary Sue teszthez kapcsolódik, ez egy új fejlesztése, egyébként pedig az eredetinek készül a magyar fordítása. 

http://www.springhole.net/writing/marysuerace.htm

Felelősségtudat

idézetek elejeAz íróság ott kezdődik, mikor az ember felelősséget érez egy alany és egy állítmány összefűzésekor is; mert az is becsületvizsga; állítás, amiért helyt kell állni. idézetek vége - Illyés Gyula

Pár hónappal ezelőtt egy barátom, aki olvassa az egyik könyvem eddig elkészült részeit, megkért, hogy írjak bele egy jelenetet, ami által az egyik szereplő neki jobban tetszene. Az ötletet első felvetője talán magam voltam, de az biztos, hogy ő nagyon buzdított, hogy írjam bele. Mikor elkészült, és elolvastam, kettős érzés kerített hatalmába: egyrészt tetszett, hogy milyen jól írtam meg ezt a jelenetet, másrészt úgy éreztem, egész megváltoztatta a barátnőm által kedvelt karaktert, és még izgalmasabbá is tette, mint az előtt, másrészt, ehhez más szereplők közreműködése is kellett, akik esetében viszont nem biztos, hogy jól jött ki a dolog. A barátnőm még nehezményezte is, hogy az a szereplő, aki miatt eredetileg íródott az epizód, nem elég "gonosz", de minél inkább hajtogatta ezt, egyre inkább biztos voltam benne, hogy ez egész egyszerűen - ha hozzá illik is -, nem illik a barátaihoz, akik még szerepet kaptak ebben a részben. Azért nem volt rossz ötlet belemenni ebbe, mert az epizód első fele kimondottan jól sikerült ilyen szempontból is. Azt biztosan megtartom, de a többi része valószínűleg kivágásra kerül. Legfeljebb elrakom a jegyzetek közé. Az írónak felelősséget kell vállalnia karaktereiért, és karakterei hírneveiért is. Egyszerűen nem hagyhatjuk, hogy egy szereplő, aki azelőtt mákos gubát evett, hirtelen megutálja azt, és hogy aki allergiás volt a kutyaszőrre kutyát vegyen, csak hogy a másik szereplő megdobhassa a kerítésről. Amíg el nem határoztam, hogy a jelenetnek csak az első felét tartom meg, egész rossz érzésem volt, mintha kiszúrtam volna valakivel. Ekkor éreztem át igazán, az azelőtt csak tárgyilagosan értett fenti idézetet, amit korábban nem is szerettem annyira, pedig az írásról összegyűjtött idézeteim közt már régóta szerepel.

2011. 11. 26.

A tökéletes regény

Szerintem. 

  • Hosszú. De nem sorozat, amiről hatvan bőrt lehúztak, és nem azért, mert az írónak nem volt kedve abbahagyni a történetet, vagy bele akart még írni valamit, amit látott valahol. Hosszú, mert önmagában úgy tökéletes.
  • Visszaadja a kor hangulatát.
  • A szereplők egyéniségek, megismerjük őket, részletesen, és ez a mellékszereplőkre is vonatkozik.
  • A főszereplő nem tökéletes, az ellenfele pedig nem megveszekedetten gonosz.
  • nincs tele lopott, tipikus nevekkel, amik csak pár betűben különböznek attól, amiként az eredeti görög mitológiában megjelentek.
  • Nem alapoz arra, hogy az adott korosztály, aminek íródik, úgyis az ilyen meg olyan motívumokat kedveli a könyvekben.
  • Nem erőltet magára mondanivalót, hanem önmagában rendelkezik vele.
  • Újat tud mondani, nem közhelyes.
  • Van benne humor, akkor is, ha szomorú a történet.
  • Bátor. Nem fél témákat fölvetni, vagy eseményeket részletezni, leírni.
  • Műfaja keretei közt marad, illetve ha nem, akkor azt fantáziadúsan teszi.
  • A vége nem tipikus. Meglepi az olvasót, de nem is csalódik benne. Olyasmi, amire nem számít, de meggyőződése, hogy jobb vég, mint amit ő akart.
  • A történet nem unalmas.
  • A történet végig érdekes, vannak benne meglepő fordulatok. Epizódok jelennek meg esetleg, amelyek mutatnak valami újat, ami fontos. 
  • Az olvasó úgy érzi, ismeri a szereplőket, és az érzéseiket átéli. El tudja képzelni, hogy az egyik szereplő (nem csak a főszereplő) mit tenne egy olyan helyzetben, ami nincs is a könyvben.
  • Az olvasó sajnálja, mikor lecsukja a hátlapot.

2011. 11. 11.

Hangulatátadás

Nem elég, ha elírod a pillanat fájdalmát, gyönyörűségét, stb. verseidben, de a hangulatot is át kell adnod, ami már nehezebb ügy. A most következő módszer csak egy a sok közül.
A versírás egyik legfontosabb eleme annak érdekében, hogy könnyen érzékeltessük azt a hangulatot, amit írni akarunk, hogy minden érzékre hatunk. A legalapvetőbb természetesen  a színek hatása, a dolgok leírása: tehát a szem. Ezt mindenki használja, hiszen ez a legfontosabb érzékszervünk. Nem árt azonban, ha még ezzel kapcsolatban is gondolkodásra késztetjük az olvasót. Ilyen módszer a színszimbolika alkalmazása. 

Egy példa: Kosztolányi Dezső: Mostan színes tintákról álmodom


Mostan színes tintákról álmodom. 

Legszebb a sárga. Sok-sok levelet
e tintával írnék egy kisleánynak,
egy kisleánynak, akit szeretek.
Krikszkrakszokat, japán betűket írnék,
s egy kacskaringós, kedves madarat.
És akarok még sok másszínű tintát,
bronzot, ezüstöt, zöldet, aranyat,
és kellene még sok száz és ezer,
és kellene még aztán millió:
tréfás-lila, bor-színű, néma-szürke,
szemérmetes, szerelmes, rikitó,
és kellene szomorú-viola
és téglabarna és kék is, de halvány,
akár a színes kapuablak árnya
augusztusi délkor a kapualján.
És akarok még égő-pirosat,
vérszínűt, mint a mérges alkonyat,
és akkor írnék, mindig-mindig írnék.
Kékkel húgomnak, anyámnak arannyal:
arany-imát írnék az én anyámnak,
arany-tüzet, arany-szót, mint a hajnal.
És el nem unnám, egyre-egyre írnék
egy vén toronyba, szünes-szüntelen.
Oly boldog lennék, Istenem, de boldog. 

Kiszínezném vele az életem.



Hasonló példákat az impresszionista költőknél találsz (magyarok: 1900-as évek, külföld: 19. század költői, főleg franciák - Verlaine, Baudelaire, Rimbauld, Mallarmé -, de pl. Rilke is használ szimbólumokat A párducban, de nem  színeket.

A másik lehetőség, és ezt nem csak akkor ajánlott alkalmazni, ha impresszionista, szimbolista művekkel támad kedved kísérletezni, hanem egyébként is. Hass minden érzékre! Szaglás, ízlelés, hallás, tapintás. Ezt nem csak tájkölteményeknél, vagy magától értetődő helyzetekben teheted meg.
Kosztolányinál maradva példa erre a Szeptemberi áhítat. Csupán a gyönyörködtetés kedvéért bevágok még ide egy Kosztolányi verset, illetve, a hangulat színek, és leírások nélkül való, csak az érzésekkel történő érzékeltetése kedvéért keressetek rá a Hajnali részegségre szintén tőle (túl hosszú ide bevágni).

Kosztolányi Dezső: Negyven pillanatkép
15. Októberi táj 

Piros levéltől vérző venyigék.
A sárga csöndben lázas vallomások.
Szavak. Kiáltó, lángoló igék. 



Ezek csak példák. Ma már nem a szimbolisták korát éljük persze, de ha kezdő költő vagy, jó lecke lehet kipróbálni.


2011. 10. 30.

Gyakori hibák #3 (Novellák)

Ahogy ilyenkor mindig leírom: szubjektív lista a teljesség igénye nélkül, véletlenszerű sorrendben.

1., Hosszú
Ha egy novella hosszabb, az már inkább elbeszélés. Nem azzal van a  probléma, ha valaki sokat ír, amennyiben a történet ezt igényli, hanem, ha szószátyár. Kosztolányi verseit szokták szószátyársággal vádolni, de szerintem (és a magyartanárom szerint) amiket ő leír, azt így lehet tökéletesen leírni. Ha igaz a novelládra Exupéry mondása, hogy a művész nem akkor tudja, hogy tökéleteset alkotott, ha nincs mit hozzáadni, hanem, ha nincs mit elvenni, akkor valószínűleg nincs baj a hosszával. De ha halandzsázol, akkor az olvasó úgy érzi, hogy csak fárasztják. Magával kell, hogy ragadja a szöveg.

2., Olyanról beszélsz, ami nem tartozik ide
Ha a karakterkidolgozás a szenvedélyed, írj regényt. vagy novellafüzért. A novellába azokat a tulajdonságokat/véleményeket/eseményeket, stb. kell leírni, amik szerves részei a történetnek, vagy valamilyen módon köthetőek hozzá.

3., Olyan témát választottál, ami meghaladja egy novella kereteit
Előfordul, hogy az ember ebbe a hibába esik. Ilyenkor kisregény, vagy egy egész regény lesz belőle.

4., Nincs mondanivalód
Fontos, hogy egy élethelyzetet, egy véleményt, egy problémát testesítsen meg a novellád. Legyen valami jelentősége. 

5., Önálló gondolatok hiánya
Azt hiszem, ezt minden hibákat összesítő írásomba beleírom. Ha a nagy elődöket utánzod, abból semmi nem lesz. 

6., Ezopus óta nem jön be, hogy leírod, mi a tanulság.
Nem kell az olvasó arcába tolni a tanulságot, sem a szereplő szájába adni mindig (utóbbi jó is lehet), hanem jól kell tudni megírni a novellát.

2011. 10. 15.

Háttal nem kezdünk mondatot?

Valóban, háttal nem szoktunk, csak szemben... De most komolyan... Sokszor mondják ezt a tanárok. De belegondoltatok már, hogy a hátok helye igenis a mondat eleje? Mert hol lennének máshol? A momdat közepére szinte lehetetlen beilleszteni. Nagyjából úgy lehet, hogy: "Menjünk hát moziba!" - de ez talán másmilyen hát... nem értek hozzá.
Nyelvészek megcáfolták, hogy ne lehetne mondatot kezdeni velük.
A blog, amin ezt megtaláltam:

Gyakori hibák #2 (Versek)

Ismét szubjektív, a teljesség igénye nélkül készült lista. A legtöbb embernek saját stílusa van (bár ennek kialakulása sokszor időbe telik),és abból is adódhatnak sajátos hibák. Meg hát egyébként is... :)

1., Gyenge rímek
Ha rímelő verset írsz, nincs mit tenni, jó rímeket kell találnod. Ez bő szókincset igényel. (Legyen a példaképed Jókai, a legnagyobb szókincsű magyar író. :P) Erre különösebb tanáccsal nem lehet szolgálni. Próbálkoznod kell. Van akinek hamar jön, van akinek később. De ne írj kínrímeket.
"Olyanok a kecskerímek, mint mikor a kecske rí: mek." /Az idézetben található rím félrevezetés, a kecskerímek mások, ez egy kínrím./

2., Olyasmiről írsz, ami senkit nem érdekel
A költészet természetesen személyes műfaj, és a költő prófétaszerepét már nem várják el a XX. század óta, de vannak témák, amik nem állják meg a helyüket a nagyközönség előtt: ilyen például egy pályázatra írt vers, aminek a témája konkrétan oda való - kivéve, ha valami tök jót kihozol abból a témából. Ha mégis saját gyermekkori játékodról írsz, anélkül, hogy bármit mondanál a gyermekkorról, vagy a játékokról, vagy bármilyen érzést visszaadnál az olvasónak, vagy rímekbe szeded a kakaóbab-kitermelés metódusát, egy lehetőséged van: fantasztikus stílusban megírni ezt, és zseniálisnak lenni. (Vagy várd meg, mire világhírű leszel, és bármit megtehetsz. :P) Esetleg az egészet tedd viccessé. Humor mindig jó, azt a legtöbb ember szereti. Főleg, ha igényes formában tárják elé.

3., Majmolsz, de nincs stílusod
Ezt nem tudom jobban kifejteni. Ne másokat utánozz. Zárj ki mindent, és írj úgy, ahogy Te tudsz. Találni fogsz egy stílust, amire csak Te vagy képes. 

4., Nem engeded el magad
"Jaj, Ady Endre azt mondta, csak így lehet írni, és minden más rossz..." Kit érdekel Ady Endre? Száz éve meghalt. Ez a Te időd, Te fogod meghatározni az irodalmat, ha van hozzá kellő bátorságod. Író/költő csak bátor ember lehet.

5., Túl nyálas vagy, erőlteted a témát
Ha írsz valamiről, ne próbálj belőle akkora jelentőségű dolgot csinálni, ami az egész emberiség sorsára kihat. Ha ezt csinálod, nevetségessé válsz. Ha szerelemről írsz például, az egy erős érzelem, de sokkal meggyőzőbb vagy, ha leírod konkrétan, szárazon az általad érzett érzést (hidd el, már önmagában is elég megható), mintha csöpögős sorokat találsz ki.

6., Valamiről nem a megfelelő hangulatban írsz
Ez a nagy költőknek kiváló eszköze lehet, amivel meglepik, gondolkodásra késztetik a közönséget. Mindazonáltal nem biztos, hogy azonnal sikerül Neked is. Ha igen: örülj neki.

7., Azért írsz, hogy rímeljen
Ezt a mondatot egyszer a bátyám használta egy dalra. Én még a slágerektől is elvárom, hogy legyen mély mondanivalójuk, és ez a 90%-ukra nem igaz. Ugyanígy a versekkel. Sajnos nagyon sokat azért írtak, hogy rímeljen. Ez alatt nem azt értem, hogy el kell vetni a rímeket. Ízlés dolga, ki hogy vélekedik erről, de nekem kellenek a rímek. Ha Te is így gondolod, magadévá kell tenned azt a tiszteletet, hogy soha semmit ne írj le azért, mert úgy rímel. A versek meggyőződésekről szólnak: a költő meggyőződéséről. Ha bizonytalanságról szól, akkor is csak azt írja le, amit gondol. Én személy szerint nagyon utálom, amikor csak azért írnak egy sort, hogy ne kelljen tovább gondolkodni. Meglátszik egy versen, nehogy azt hidd, hogy nem. 

8., Közhelyeket írsz
Ez két dologból adódik. Az egyik a 7-es pont, amit nem tartasz be, és valami hülye közhelyet leírsz, csak, hogy legyen rímed. A másik, hogy nincs éppen ötleted, és írni akarsz, mert unatkozol (ez nem baj, csak akkor ne adasd ki utána), illetve ha nincsenek önálló gondolataid. Így inkább ne írj. (Érvelhetsz azzal, hogy a közhelyek azért közhelyek, mert igazak, de én erre azt mondom, hogy háromszáz éve is igazak voltak, amikor először hallották őket az emberek.)

Ha van kedved, próbálj ki új dolgokat a versírásnál:
- verseléseket
- strófákat (nem is gondolnád, mennyi van, amit nem ismersz)
- műfajokat
- olyan pályázatokat, amik megszabják, milyen szavakat kell tartalmaznia a versednek
Ez érdekes és hasznos szórakozás.

2011. 10. 06.

Egy könyv, ami jó ötleteket adhat

Megvettem Allan Pease és Alan Garner könyvét (Szó-beszéd, A társalgás művészete). Diákok ismerhetik a tollbamondások szövegeiből, vagy magyarórákon elhangzó idézetekből. A könyv az emberek közötti beszélgetéssel foglalkozik, azzal, hogyan érdemes/lehetséges jó képet festeni magunkról, beszédbe elegyedni valakivel, felkelteni valaki érdeklődését, fenntartani a beszélgetést, tudatosan befolyásolni egyes klisék, töltelékszavak, stb. alkalmazását, illetve elkerülni, hogy árusok, ügynökök, vagy a média állításainak bedőljünk. Mindez úgy jön ide, az írással kapcsolatos blogomra, hogy szemléltet bizonyos szituációkat, melyeknek kapcsán rájöttem: ez a rövid (mindössze 167 oldalas) könyv ötleteket adhat a történetíráshoz. Egy embernek nem csak a való életben lévő kommunikáció okozhat problémát. Biztos Veletek is előfordult már, hogy könyvetek írása közben, rájöttetek, fogalmatok sincs, az adott szereplő mit válaszoljon, vagy hogyan kezdjen el egy beszélgetést, hogy kezeljen egy szituációt, mert Neked a való életben nem lenne fogalmad. Azon töröd a fejed, hogy is szoktuk ezt csinálni a reális világban, és most hogy írd bele a regényedbe. Ebből aztán olyan mesterséges szituációk következnek, hogy a könyvbeli szereplő könyvbeli partnere szájába egy lehetetlen választ adsz, amire könnyű ugyan reflektálni utána, de nincs ember a földön, aki tényleg ezt válaszolta volna. Az ilyen helyzetekben segíthet ez a könyv.
Azon kívül az emberek közti félreértések leírását, annak elemzését egy regényben, hogyan beszélünk el egymás mellett, kiválóan elősegíti. Reális párbeszédek, viták, érv-felvetések leírásához kiváló tanácsadó. 

Ha elolvasod a könyvet, megtudod belőle, miért válaszolják azt a gyerekek, ha hazaérnek az iskolából arra a kérdésre, hogy mi történt, hogy "semmi". Csak itt felnőtteken vezeti le (felnőtt olvasóim figyelmét felhívnám erre: ők is ugyanezt teszik a munkából hazaérve.) Remélem, kíváncsivá tettelek Benneteket.

Én egy Campona beli Tescoban vettem a könyvet 1290 Ft-ért (nagyon megéri). Kiadta a Park könyvkiadó, sokszor, és megjegyezném:  Dáczer Éva fordítása szerintem nagyon jó. Vannak persze olyan dolgok, amik az angol nyelvre igazak, de ezek elhanyagolhatók, és a magyar nyelvre történő átültetése remekül sikerült.

2011. 10. 01.

Átdolgozás

Az átdolgozás az írói munka egyik legfontosabb, egyben (egyik?) legleterhelőbb feladata. Persze biztos van, akinek könynen megy, de a nagy többség utálja.

TÉVHIT #1: Az írók egyszer végigírják a könyvüket, aztán beadják a kiadóknak, és azok, ha jók, kiadják (vagy sokadszori próbálkozás után kiadják). Egy könyvet azért nehéz megírni, mert biztos hosszú időbe telik.
NEM! A könyvet minden író átdolgozza. Minden! Az összes! Nincs olyan könyv, amiben ugyanazok a szavak vannak, amit előre leírtak. Egyszerűen nincs. Vagy ha van, akkor az írója nem az írás szenvedélyéért ír, csak gazdag akart lenni, gyorsan megakart lovagolni egy divathullámot, stb, de róluk itt nem beszélünk.



TÉVHIT #2: Az írónak fölösleges átdolgoznia a könyvét, hiszen a kiadóban van egy szerkesztő, egy lektor, vagy valaki, aki majd úgyis megteszi helyette.
NEM!  Sőt, mért nem írja meg az egész könyvet a kiadó, lektorálja saját magát, kiadja, eladja, megveszi, elolvassa, és vállon veregeti magát? Ez így működik. Egy lektor jobb kiadóknál (!) ellenőrzi a helyesírást ("rosszabbaknál" ezért fizetned kell), de nem tesz semmi más erőfeszítést. A történetbe beleszólhat, ha esetleg valami nagyon értelmetlen van benne, de nem vagy köteles ezt elfogadni: pl.: ha azt írod, hogy a sósav iható

Raymond Carver 27-szer dolgozta át A katedrális című novelláját (mert nem csak könyveket, de novellákat, verseket, drámákat, stb is át kell dolgozni, ezt a  művek műfajtól függetlenül igénylik). Mint amikor az iskolai házi feladat fogalmazást először piszkozatban írod meg. 

Azért hangsúlyozom mindezt ennyire, mert szerintem sokan a kezdők közül kihagyják ezt a lépést.


Az átdolgozáshoz tippek:

  1. Tedd félre a könyved kéziratát mondjuk egy hónapra! Frissen úgyis ugyanazt írnád, mint eredetileg.
  2. Az újraolvasáskor általában csalódás következik. Magad sem gondoltad volna, hogy ilyen silányul sikerült. De ez ne tántorítson el. 
  3. A könynebbik fele a dolognak a nyelvtani hibák és a központozás javítása, mert ehhez van sok kézikönyv, amit meg tudsz nézni, és ha figyelmesen dolgozol, nem okos sok nehézséget. Sőt, ha rossza  helyesírásod, erre mást is megkérhetsz.
  4. Ha rossza  helyesírásod, és író szeretnél lenni, javíts rajta!
  5. A nehezebbik fele a történet tartalmának átírása.
    "A művész nem onnan tudja, hogy tökéleteset alkotott, ha már nincs mit hozzátenni, hanem, ha nincs mit elvenni." - Exupéry
    Vesd el a fölösleges dolgokat, de ne keverd össze a fölöslegeset az epizóddal, ami kiegészítést ad a szereplők tulajdonságairól, az életkörülményekről, egymáshoz való viszonyáról, vagy bármiről.
  6. A szereplők fogalmazásmódja, a narráció, a leírások, ezeket mind át kell dolgoznod, ha szükségét érzed (és fogod, valószínűleg). Figyelj a szereplők eltérő szóhasználatára, tulajdonságaira ("Béla ilyet sosem mondana."), a mondatok érzelmi telítettségére, és a valószínűségre (olyat ne írj, amit úgyse hisznek el).
  7. Ne légy unalmas!
  8. Keress egy csendes helyet, vagy épp egy olyat, ami segít Téged az alkotásban!
  9. Alaposnak kell lenned, ezért nem baj, ha egyszerre kis részeket dolgozol át, és lassan haladsz.
  10. Ne csináld olyankor, amikor fáradt vagy, és nem működik kellően az agyad. 

További tippek és egyéb hasznos linkek az alábbiakban:

http://writerunboxed.com/2011/09/17/proof-positive/

http://writingcenter.unc.edu/resources/handouts-demos/citation/editing-and-proofreading

http://en.wikipedia.org/wiki/Proofreading

http://writing.wisc.edu/Handbook/Proofreading.html

http://www.wikihow.com/Copyedit-and-Proofread-Written-Work


Ne feledd: csak egy rossz könyv taníthat Neked valamit igazán...

2011. 09. 18.

A kezdő jelenet

Több könyv rendelkezik híres, sokat emlegetett kezdő jelenettel. Ilyen például P. Howard (Rejtő Jenő) könyve, a Piszkos Fred, a kapitány, aminek első mondata: "- Elnézést uram, nem látta a késemet?". S hamarosan megtudjuk, hogy egy matróz hátában felejtette azt. Hasonlóan az események hangulatába belevágva kezd az Én, Claudis is, amiben elmeséli a császár, hogy a testőre azért dobta őt a vízbe, hogy utána kimenthesse onnan. Ilyen például a kezdőmondatoknál (azt hiszem) már említett David nem hagyja magát (Louis Sachar) is, annak kezdő jelenete egy öregasszony botjának ellopása, egy gyerekcsíny, s szintén párbeszéddel indít.

Ebből látszik, hogy ha az ember hatásos kezdő jelenettel nyit, az akár olyan közszájon forgó ismert jelenetté is válhat, mint a Piszkos Fred, a kapitány kezdete. Ezek a jelenetek azért nem egy cikkbe kerültek a kezdőmondatokkal, amikről pár bejegyzéssel lejjebb írtam, mert ezek nem csak, vagy nem is feltétlenül állnak jó kezdőmondatokból, de az egész első jelenetet tekintve nagy hatást váltanak ki az olvasóból: azért, mert az egész könyvre jellemző lesz a hangulatuk.

Érdemes ezzel kísérletezni, ha könyvet írsz.

2011. 09. 09.

Top 100 Creative Writing Blogs

http://www.bestcollegesonline.com/blog/2009/02/05/top-100-creative-writing-blogs/

Gondoltam, legalább ennyivel kárpótollak Benneteket, ha már mostanában nem szerkesztek annyit. (Annyit, haha, egyáltalán, de ez nem szándékos.)

2011. 08. 29.

Rendszeresség

A legtöbb író legnagyobb problémája, hogy nem tudja rávenni magát az írásra. E mögött sokszor lelki okok húzódnak, de ezt ne tévesszük össze a gyakran fellépő lustasággal! A szeptember, és a tanév kezdete rendszerességet hoz magával, ezt szabadidőnkben is kihasználhatjuk. Tégy a hatékonyabb írásért.
  1. Döntsd el, hogy minden nap X időt írsz, de akár oldalmennyiségben is megszabhatod ezt.
  2. Az írás ülőmunka, így ne felejts el mozogni. Egy kis torna felébreszt, és jobban beindítja az agyat.
  3. Használj vázlatfüzetet, amibe regéyned bonyolultabb szálait lejegyzed, és jegyzetfüzetet, amit bárhol előkaphatsz.
  4. Oszd be a tanulást, mert ha elhúzódsz vele, nem tudsz koncentrálni az írásra és fordítva.
  5. Oszd be az idődet, és a napirendedben találj helyet az írásnak.
  6. Figyeld meg, mikor legfogékonyabb az agyad. Azért ezt az időt ne teljesen a tanulástól vedd el.
  7. Tégy meg mindent azért, hogy több időd legyen írni, ami eddig elvette azt, próbáld meg kiköszöbölni.
  8. Csinálj rendet a szobádban, mert új környezet jó hatással van rád. Esetleg átfestheted a falakat.
  9. Találj egy helyet, ahol legjobban jön az ihlet. Mázli, ha ez a szobád.
  10. Ments el mindent mindig több példányban és készíts biztonsági másolatot dátummal ellátva, és némi jegyzettel, hogy az mit takar (tartalomban).
  11. Szellőztess vagy sétálj.
  12. Olyan tollal és oylan füzetbe írj, amit szeretsz, nem is hinnéd, mennyit javít az ötleteden.
  13. A papír ne terelje el a figyelmed, ne legyen szagos, vagy olyan ne legyen a sarkán olyan minta, amit rajzolgatsz írás helyett.
  14. Aludd ki magad.
  15. Tűzz ki időbeli célt, de legyen reális. Ekkorra megírok ennyi oldalt.
  16. Figyeld meg, hogy haladsz gyorsabban, géppel, vagy kézzel (a gyorsabb a gondolatok áradatát is jelenti, hogy jön több ötlet).
  17. Figyeld meg hány olyan tevékenységet végzel, amit csak azért teszel, hogy ne kelljen az írással foglalkoznod, és hagyd el őket.
  18. Van, akinél beválik, ha megjutalmazza magát, ha sikerül X oldalt írni, pl. csokival, vagy bünteti magát csokimegvonással, esetleg ennyiszer 100 Ft-ot tesz félre, amihez nem nyúlhat hozzá.
  19. Ha gépen könyvet írsz, ne netezz, mert elkalandozol.
  20. Túzd ki a faladra szemmagasságba, az íróasztaloddal szembe, amit elhatároztál.

2011. 08. 23.

A legjobb első mondatok - szubjektív lista

Először is, továbbra is fennálló technikai problémák miatt nem jelentkeztem. 

Az itt látható egy teljesen szubjektív lista. Szubjektív, hiszen saját véleményemen alapszik, és szubjektív, hiszen csak az általam olvasott könyvekről tudok szólni.

A világ legjobb első mondatainak listája:

nincs sorrend

  • "Call me Ishmael." - Hermann Melwille: Moby Dick. Nagyon sokat emlegetik ezt a kezdést az irodalomhoz értők, pl. kreatív írás könyvekben is helyet kap. belevág a dolgok közepébe, és tisztázza is az olvasóhoz való viszonyát, leszögezi, nem kell a távolságtartás, ne legyünk zavarban, rögtön közli, hogy milyen viszonyt kíván fenntartani az olvasóval. Valamint megtudjuk az elbeszélő nevét.
  • "Megkértek, hogy beszéljek el kalandjaimról apróra mindent, ami csak a Kincses-szigeten történt - mindent, kezdettől legvégéig -, ne hallgassak el semmit, csupán a sziget fekvését, és ezt is csak azért, mert még mindig találhatók rajta elásott drága kincsek." - Robert Louis Stevenson: A Kincses-sziget. Azon kívül, hogy a valóság látszatát kelti, szimpatikus, mesélő kedvű, és belevág a dolgokba, ugyanakkor megtisztel minket azzal, hogy mégis bevezeti valahogy.
  • "A Privet Drive 4. szám alatt lakó Dursley úr és neje büszkén állíthatták, hogy köszönik szépen, ők tökéletesen normálisak." - J. K. Rowling: Harry Potter és a bölcsek köve. nem csak hogy normálisak, de ostobaságnak is tartanak minden mást, ezt rögtön leszűrhetjük, valamint az irónikus stílusból tudjuk, az írónő nem őket támogatja, hanem ellenük beszél majd.
  • "Hát, ha tényleg kíváncsi vagy rá, először biztos azt szeretnéd tudni, hogy hol születtem, meg hogy milyen volt az én egész tetű gyerekkorom, meg hogy mik voltak a szüleim, mielőtt beszereztek engem, meg minden, szóval hogy egy ilyen Copperfield Dávid-féle marhaságot adjak le, de ehhez nincs kedvem." - J. D. Salinger: Zabhegyező. Megvana  stílus, ami végig mindent áthat, belevág a dologba, és leszögezi, hogy mit várhatunk tőle. Ellentéte A Kincses-sziget dolognak: nem tisztel meg semmivel: vagy olvasd és fogd be, vagy menj amerre látsz.
  • "- Hát akkor meséld el a dolgot, de a kezdet kezdetétől, Des Grieux, - mondta ő, szavamba vágva. - Hogy ismerted meg barátunkat, és minden." - Oscar Wilde: Teleny. Sok minden kiderül a kérdező ezen mondatából: a másik fél már egy ideje magyaráz neki ("szavamba vágva"), valamint győzködi őt, hogy hallgassa meg ("Hát akkor"), vagy kissé össze-vissza kapkodva hadovál, vagy túl a közepén kezdte a dolgot, de a kérdező felszólítja, hogy akkor mindent meséljen el, illetve az is lehet, hogy a másik egyszerűen nem mert neki mindent elmondani, ennek ellenére igénye van rá, hogy végighallgassák, és elmondhassa, bebizonyíthassa az igazát, valamint megtudjuk, hogy már régóta beszélnek, tehát egy ráérős beszélgetés lesz, hogy a kérdező valóban érdeklődik, és meghallgatja a mesélő véleményét, de azért elvárja cserébe a részletességet és őszinteséget ("és minden"), illetve, hogy akkor már magyarázzon az illető rendesen, ha már beszélgetnek ("de a kezdet kezdetétől"). Tudjuk, hogy egy harmadik személyről beszélgetnek, akit nem régóta ismer az egyik, és kizárólag az egyik beszélgetőpartner, és hogy a kérdező már többször hallott a mesélőtől erről az emberről, ha más nem, a jelen beszélgetés során ("barátunkat"). Illetve nem húzzák sokáig a dolgot: felszólítás a mesélésre, és már kezdi is, semmi "Egyszer volt, hol nem volt"...
  • "Háromnegyed egykor, épp abban a pillanatban, mikor a természetrajzi terem katedra-asztalán hosszú és sikertelen kísérletek után végre-valahára, nagy nehezen, izgatott várakozás jutalmául a Bunsen-lámpa színtelen lángjában fellobbant egy gyönyörű, smaragdzöld csík, annak jeléül, hogy az a vegyület, melyről a tanár úr be akarta bizonyítani, hogy zöldre festi a lángot, a lángot csakugyan zöldre festette, mondom: pont háromnegyed egykor, épp abban a diadalmas minutumban megpendült a szomszéd ház udvarán egy zongora-verkli, s ezzel minden komolyságnak egyszeribe vége szakadt." - Molnár Ferenc: A Pál utcai fiúk. Nagyon hosszú, de megadja a pillanat hangulatát. Remekül elkapja, és a hosszú mondat a monotonságát is tükrözi a tanórának. nem szeretem az olyan kifejezéseket a könyvekben, mint pl. itt a "mondta", tehát, amikor az író magáras utal, de ez van. sajnos ennek tényleg baj van a hosszával, de az "épp ekkor történik valami" hatás hálás eszköz az irodalomban.
  • "Az egész az én ötletem volt." - Jacqueline Wilson: Lányok a pácban. Talán vészjósló, talán büszke, majd kiderül, de mindenesetre figyelmeztető: már megint történt valami, készüljünk fel.
  • "Vérre nem számított." - Avery Coreman: Kramer kontra Kramer. Egy szülésről szól a jelenet, a könyv pedig egy válásról. Csak a második adat ismeretében az első mondat meglepő. Az ember kíváncsi, hogy milyen vérről van szó. Talán ennyire rosszul sikerült a válás?
  • "Előre kell bocsátanom, hogy Marley halott volt." - Charles Dickens: Karácsonyi ének. Szerintem ez marha jó. Marley halott, és ezzel már tudjuk, hogy lennének emberek, akik ezt kétségbe vonnák, és ezért szükség van leszögezni, tehát valami furcsaság fog most következni. Azon kívül egy halottról szól egy mondat, és egy egész könyvnyi folytatása van: na, itt lesz valami. Szintén magát is bevonja az író, amit, ahogy fent említettem, nem szeretek, de itt jó.
  • "Dallos Sándor Úrnak, Kairó, Hotel Continental. Mellékelten elküldöm neked az intőkönyvemet." - Nagy Katalin: Intőkönyvem története. Nagyon jó könyv, mindenkinek ajánlom. Nos, ki az a Dallos Sándor úr. hogy kerül Kairóba, és ki az a hülye, aki feladja postán az intőkönyvét egy felnőttnek?
  • "Soha nem fogjátok kitalálni. Egyszerűen boldog, boldog, boldog vagyok!" - Jacqueline Wilson: Mi baj, lányok? Kizárólag könyvsorozat negyedik (sokadik) részéhez. Az eddigiekkel ellentétben a főszereplő boldog, ezt még az is megtudja, aki valamiért ezzel a kötettel kezdené az olvasást. Mármint, hogy eddig nem így volt. És így már érdekel minket, mi változott 3 kötet alatt. Sőt, ha nem olvastuk volna az előzményeket, még ahhoz is kedvet kapunk.
  • " - Marx tökéletesen megváltoztatja a világlátásomat - jelentette ki aznap reggel az ifjú Palliéres, aki általában nem szól hozzám egy szót sem." - Muriel Barbery: A sündisznó eleganciája. Most mégis hozzászól, ráadásul nem az időjárásról beszélgetnek, komoly témában intéz hozzá szavakat. Akkor mi változott? Érezzük valahogy, hogy tulajdonképp semmi: az ifjú Palliéres ezután sem fog hozzászólni, de valahogy ez a pillanat kivételes. Miért? És miért nem szól hozzá? Ez a kezdés amolyan zárójeles, futottak még kategória. Nem a világ legjobb első mondatai listán van, csak amolyan hébe-hóba legjobb első mondatokén.
  • "Ott ültünk mind a tanulószobában, amikor belépett az igazgató, utána egy fiú, akin még nem volt egyenruha, és az egyik szolga, aki jókora pulpitust cipelt." - Flaubert: Bovaryné. Megteremti a hangulatot, majd elveszti, mert túl hosszúra húzza, de hiszünk neki, mert köztük van. Látta. Muszáj, hogy igaz legyen. és érdemesnek tartja elmesélni, tehát biztos izgalmas is. 
  • "-Fúúú, de ronda! - suttogta Roger." Louis Sachar: David nem hagyja magát. Szintén nagyon jó könyv, ajánlom, ifjúsági regény. Hát, ebből az első mondatból vonjatok le, amit akartok. Szerintem nagyon jó. Belevág, és azonnal tudjuk, hogy egy gyerek a beszélő.
  • "A XVI. század második negyedében, egy őszi napon, Londonban a szegény Canty családnak fia született, pedig nem volt rá semmi szükség." - Mark Twain: Koldus és királyfi. érezzük az iróniát (a későbbiekben szembe állítja a trónörökös születésével, akire viszont szükség volt), tudjuk, hogy ennek a gyereknek nem lesz megfelelő gyerekkora, és miközben ilyen jót ironizál, észrevétlenül elhelyezi az írás cselekményét térben és időben. 
  • Michael Ende: A végtelen történet. A könyv egy tükörírással írt felirattal kezdődik (Nevezetesen azzal, hogy Antikvárium) amit véletlenül egy ajtó belső oldalára ragasztottak föl, és nem arra, ahol a betérő leendő vásárlók is elolvashatják.
Mindben, amit itt olvashattok közös, hogy a dolgok közepébe vágva kezd, ami nem azt jelenti, hogy a történetet is a közepéről kezdi, csak hanyagolja a rizsát, és minden körülményt, amit csak lehet igyekszik inkább érzékeltetni, hogy ne kelljen annyit magyaráznia. Szerintem ez nagyon jó. Az olvasó kinyitja a könyv fedelét és valamiben benne találja magát.
Az első mondat, akár az első benyomás. Lehet, hogy később kellemesen csalódsz, és összebarátkozol azzal is, aki elsőre nem fogott meg, de ha valakinek az egyénisége első pillantásra megragadott, arra emlékezni is fogsz. Sok könyvre már nem is emlékszünk, csak arra a hatásra, amit kiváltott bennünk. Persze ehhez nem csak egy mondat kell, de az is. Vagy mondj valami meglepőt, vagy valamit, amire az olvasó felkapja a fejét. Esetleg kezeld úgy az egész történetet, mint Salinger a Zabhegyezőt: a narrátor minimális alázattal rendelkezik saját története iránt, és ez valami új (volt akkoriban). (Nem az író nem alázatos, a narrátor!)
Sok múlik az első mondaton, és szerintem a legfontosabb, hogy vezessen valahova. Kötődnie kell, méghozzá szorosan a cselekményhez. Van, aki nem ír bevezetőt, hanem maga a cselekmény a bevezető. De kezdhetsz párbeszéddel is. Vagy kezdheted úgy, mint Dickens. Érezzük, hogy még sokáig fog magyarázni, főleg, mivel neki szokása (a g-portálos Pickwick Klub alapítóinak innen egy üdvözlet, ők biztos tudják is), de akkor mi van, ha egyszer valami ilyen érdekesről magyaráz. Le kell szögezni, hogy Marley meghalt. Le kell. Mert ha nem tesszük, mit lehet félreérteni? Halott, és ezt hangsúlyozni kell: itt lesz valami.
Az első mondatnak tehát meg kell fognia az olvasót. Szemezgess a listáról (mondom, szubjektív), és gyakorolj. Én azért is szeretem a belevágást a történetbe, mert szerintem sokkal könnyebb. Képzeld el a legkorábbi jelenetet, ami a történetedből a fejedben él, és írd le: épp ott álltak a nagy szobában, vagy valami hasonlót.- Aztán utólag majd színezgeted, hogy még hatásosabb legyen.
Megjegyezném: az itt felsorolt első mondatok nem jelentik, hogy maga a könyv is zseniális. De hát épp ezért jók ezek az első mondatok. Mert (esetleg, hajlamosak leszünk rá) elhisszük.