2011. 05. 22.

Meddig a költőé a műve?

Sokan állítják, hogy a verselemzéseknél túlzásba viszik az elemzők a téma értelmezését, és hogy belemagyarázás az egész. Én úgy gondolom, a versek elemzésének igenis van értelme, mert ha valódi költőről beszélünk, akkor az illető igenis ért hozzá, hogy úgy alkossa meg versét, ahogy azt a műértők értelmezni tudják. A hatáskeltés, a hangszimbolika, a képek megjelenítése náluk már sokkal tudatosabb, mint a kezdők gondolnák, ám ez nem megy a tartalom, vagy a természetesség rovására - ettől profik.

Ugyanakkor azt mesélik, egyszer valaki kritikát írt Arany János egy verséről, és belefogalmazta, hogy a költő itt és itt erre és erre gondolt. Arany pedig, mikor ezt kézhez kapta, ráfirkálta a margóra: "Gondolta a fene!".

Update: Azóta úgy tanultam, hogy ez a pletyka nem igaz. Arany egészen más részébe kötött bele annak a cikknek/tanulmánynak, de a mondat így híresült el. Így jobban tetszett az embereknek. 

A versek azonban, még ha öncélúak is, legtöbb esetben közönség számára íródnak. (Maradjunk a hivatásos költőknél, a nem hivatásosakat ez a probléma amúgy is kevésbé érinti. Illetve most a társadalomból kivonuló, közönségellenes költőket sem említem.) Egyes felfogások szerint "a mű addig az alkotóé, amíg megírja". Utána, ha közönség elé került, már az olvasók döntik el, számukra mit "gondolt" a költő. Ezt engedni kell nekik, hiszen csak így fogják szeretni az alkotást, sok költő viszont félreértettnek hiszi magát. A belemagyarázás persze elsősorban olyan nehezen érthető műveknél gyakori, mint a szimbolisták versei, és nem a görög epigrammáknál. A leglényegesebb, hogy maga a költő tudja, mit akar, még akkor is, ha az az akarat ellentétes érzelmek, vagy nagy kuszaságok leírására vonatkozik is.

  Azt hiszem, igazságos felfogás ez, hogy a költőé addig a mű, amíg írja. Olvasóként ő is csak elképzelni tudja, amit olvas. Amíg írja, addig az övé tehát az alkotás. Addig kell a legtökéletesebbre csiszolnia. A kötetben már az olvasóké.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése