2011. 06. 27.

Párbeszédek

A párbeszédek a könyvnek azon részei, melyeket az olvasók szívesebben néznek a leírásoknál, gyorsabban halad, bemutatja a szereplőket. Könnyű őket elrontani, ha az ember félvállról veszi.Hagyjuk most, hogy megfelelő szóhasználatot kell figyelembe venni ilyenkor:
  • szlenget
  • szakszavakat
  • diáknyelvet
  • argót
  • káromkodást
  • elharapott, elhadart, összevont szavakat
  • töltelékszavakat
  • dadogást
  • azt, ha valaki úgy beszél, hogy nem mond vele semmit
  • hogy minden szereplő más szavakat használ !!!!!!!!!!!!!!!!
Most inkább az író közbevetésekről akarok írni. Tudjátok, arról, hogy "mondta".
A 2 dolog ami zavaró lehet:
  • valaki egyáltalán nem ír oda semmit, ezáltal az olvasó belezavarodik, hogy mikor melyik szereplő beszél.
  • valaki folyton odaírja a magyarázatot. Nem csak az a baj, ha azt írja, hogy "mondta", szebben megfogalmazott írói megjegyzések tömkelege is zavaró.
Alapvetően nincs baj azzal, hogy mondta, bár  az olvasó magától is észrevette. Ha nem használjuk sokat (vagy helyettesítjük olyanokkal mint: felelte, válaszolta, megjegyezte), akkor nincs vele semmi baj. Sokkal érdemesebb viszont a válasz érzelmi töltetére és módjára utalni (dörmögte, stb.). Egy jó párbeszédben azonban a résztvevők érzelmei már kiderülnek magából a mondandóból is, és kevés instrukciót igényel a szöveg, s leginkább azért teszik bele, hogy az olvasó ne veszítse el, ki a beszélő. Talán hasznosabbak még a cselekvések közbeékelései, például a párbeszéd megszakítása egy oylan mondattal, hogy "Béla leült a kis kávézóasztalkához." Az előző mondatból, és abból, Béla mit válaszol, miután leült, megtudjuk, azért ült-e le, mert megrázta a hír, vagy más oka volt rá, például megnyugodott, és kényelembe helyezte magát, akár csak fájt már a lába, mert régóta tartott a párbeszéd. Az érzelmeket is leírhatjuk így: "Béla arca ekkor elsötétült, s homlokán összefutottak a ráncok." Ez egyértelművé teszi, hogy ő szólal most meg (ezek mindig a megszólalás előtt szoktak állni), és az érzelmét is látjuk. Ilyen esetben tehát már túlzás odaírni mondanója végére, hogy "- vágta rá mérgesen." Még a gyorsaság az, amit érzékeltetheünk, pl.: "vágta rá, mondta egy kis hezitálás után". Véleméynem szerint, ha a várakozást, a válasz előtti elgondolkodást akarjuk érzékeltetni, sokkal jobb, ha külön sorba, külön mondatba odaírjuk a narrátor részéről: "Béla még várt egy keveset, mielőtt válaszolt, s ez alatt a kevés - alig két másodpercnyi - idő alatt látszott, hogy rengeteg érzés futkározik az elméjében." Utána írhatjuka  választ, ami így valóban késleltetve jön.
Ez most amolyan gyorstalpaló leírás volt. Egy-egy írásnak számtalan saját problémája és megoldása lehet, amiket jó érzékkel tudni kell kezelni.

Egy nagyon idegesítő hiba:
Soha ne írj felkiáltó jelet egy mondat végére, csak mert úgy érzed, a szereplő mérges, és ezt ki kell fejezned! Hármat meg végképp ne!!! Soha. A szavakat kell használnod. Ha felkiáltó jelekre van szükséged, akkor még gyakorolnod kell. Ezt az olvasók is érzik.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése