2011. 08. 29.

Rendszeresség

A legtöbb író legnagyobb problémája, hogy nem tudja rávenni magát az írásra. E mögött sokszor lelki okok húzódnak, de ezt ne tévesszük össze a gyakran fellépő lustasággal! A szeptember, és a tanév kezdete rendszerességet hoz magával, ezt szabadidőnkben is kihasználhatjuk. Tégy a hatékonyabb írásért.
  1. Döntsd el, hogy minden nap X időt írsz, de akár oldalmennyiségben is megszabhatod ezt.
  2. Az írás ülőmunka, így ne felejts el mozogni. Egy kis torna felébreszt, és jobban beindítja az agyat.
  3. Használj vázlatfüzetet, amibe regéyned bonyolultabb szálait lejegyzed, és jegyzetfüzetet, amit bárhol előkaphatsz.
  4. Oszd be a tanulást, mert ha elhúzódsz vele, nem tudsz koncentrálni az írásra és fordítva.
  5. Oszd be az idődet, és a napirendedben találj helyet az írásnak.
  6. Figyeld meg, mikor legfogékonyabb az agyad. Azért ezt az időt ne teljesen a tanulástól vedd el.
  7. Tégy meg mindent azért, hogy több időd legyen írni, ami eddig elvette azt, próbáld meg kiköszöbölni.
  8. Csinálj rendet a szobádban, mert új környezet jó hatással van rád. Esetleg átfestheted a falakat.
  9. Találj egy helyet, ahol legjobban jön az ihlet. Mázli, ha ez a szobád.
  10. Ments el mindent mindig több példányban és készíts biztonsági másolatot dátummal ellátva, és némi jegyzettel, hogy az mit takar (tartalomban).
  11. Szellőztess vagy sétálj.
  12. Olyan tollal és oylan füzetbe írj, amit szeretsz, nem is hinnéd, mennyit javít az ötleteden.
  13. A papír ne terelje el a figyelmed, ne legyen szagos, vagy olyan ne legyen a sarkán olyan minta, amit rajzolgatsz írás helyett.
  14. Aludd ki magad.
  15. Tűzz ki időbeli célt, de legyen reális. Ekkorra megírok ennyi oldalt.
  16. Figyeld meg, hogy haladsz gyorsabban, géppel, vagy kézzel (a gyorsabb a gondolatok áradatát is jelenti, hogy jön több ötlet).
  17. Figyeld meg hány olyan tevékenységet végzel, amit csak azért teszel, hogy ne kelljen az írással foglalkoznod, és hagyd el őket.
  18. Van, akinél beválik, ha megjutalmazza magát, ha sikerül X oldalt írni, pl. csokival, vagy bünteti magát csokimegvonással, esetleg ennyiszer 100 Ft-ot tesz félre, amihez nem nyúlhat hozzá.
  19. Ha gépen könyvet írsz, ne netezz, mert elkalandozol.
  20. Túzd ki a faladra szemmagasságba, az íróasztaloddal szembe, amit elhatároztál.

2011. 08. 23.

A legjobb első mondatok - szubjektív lista

Először is, továbbra is fennálló technikai problémák miatt nem jelentkeztem. 

Az itt látható egy teljesen szubjektív lista. Szubjektív, hiszen saját véleményemen alapszik, és szubjektív, hiszen csak az általam olvasott könyvekről tudok szólni.

A világ legjobb első mondatainak listája:

nincs sorrend

  • "Call me Ishmael." - Hermann Melwille: Moby Dick. Nagyon sokat emlegetik ezt a kezdést az irodalomhoz értők, pl. kreatív írás könyvekben is helyet kap. belevág a dolgok közepébe, és tisztázza is az olvasóhoz való viszonyát, leszögezi, nem kell a távolságtartás, ne legyünk zavarban, rögtön közli, hogy milyen viszonyt kíván fenntartani az olvasóval. Valamint megtudjuk az elbeszélő nevét.
  • "Megkértek, hogy beszéljek el kalandjaimról apróra mindent, ami csak a Kincses-szigeten történt - mindent, kezdettől legvégéig -, ne hallgassak el semmit, csupán a sziget fekvését, és ezt is csak azért, mert még mindig találhatók rajta elásott drága kincsek." - Robert Louis Stevenson: A Kincses-sziget. Azon kívül, hogy a valóság látszatát kelti, szimpatikus, mesélő kedvű, és belevág a dolgokba, ugyanakkor megtisztel minket azzal, hogy mégis bevezeti valahogy.
  • "A Privet Drive 4. szám alatt lakó Dursley úr és neje büszkén állíthatták, hogy köszönik szépen, ők tökéletesen normálisak." - J. K. Rowling: Harry Potter és a bölcsek köve. nem csak hogy normálisak, de ostobaságnak is tartanak minden mást, ezt rögtön leszűrhetjük, valamint az irónikus stílusból tudjuk, az írónő nem őket támogatja, hanem ellenük beszél majd.
  • "Hát, ha tényleg kíváncsi vagy rá, először biztos azt szeretnéd tudni, hogy hol születtem, meg hogy milyen volt az én egész tetű gyerekkorom, meg hogy mik voltak a szüleim, mielőtt beszereztek engem, meg minden, szóval hogy egy ilyen Copperfield Dávid-féle marhaságot adjak le, de ehhez nincs kedvem." - J. D. Salinger: Zabhegyező. Megvana  stílus, ami végig mindent áthat, belevág a dologba, és leszögezi, hogy mit várhatunk tőle. Ellentéte A Kincses-sziget dolognak: nem tisztel meg semmivel: vagy olvasd és fogd be, vagy menj amerre látsz.
  • "- Hát akkor meséld el a dolgot, de a kezdet kezdetétől, Des Grieux, - mondta ő, szavamba vágva. - Hogy ismerted meg barátunkat, és minden." - Oscar Wilde: Teleny. Sok minden kiderül a kérdező ezen mondatából: a másik fél már egy ideje magyaráz neki ("szavamba vágva"), valamint győzködi őt, hogy hallgassa meg ("Hát akkor"), vagy kissé össze-vissza kapkodva hadovál, vagy túl a közepén kezdte a dolgot, de a kérdező felszólítja, hogy akkor mindent meséljen el, illetve az is lehet, hogy a másik egyszerűen nem mert neki mindent elmondani, ennek ellenére igénye van rá, hogy végighallgassák, és elmondhassa, bebizonyíthassa az igazát, valamint megtudjuk, hogy már régóta beszélnek, tehát egy ráérős beszélgetés lesz, hogy a kérdező valóban érdeklődik, és meghallgatja a mesélő véleményét, de azért elvárja cserébe a részletességet és őszinteséget ("és minden"), illetve, hogy akkor már magyarázzon az illető rendesen, ha már beszélgetnek ("de a kezdet kezdetétől"). Tudjuk, hogy egy harmadik személyről beszélgetnek, akit nem régóta ismer az egyik, és kizárólag az egyik beszélgetőpartner, és hogy a kérdező már többször hallott a mesélőtől erről az emberről, ha más nem, a jelen beszélgetés során ("barátunkat"). Illetve nem húzzák sokáig a dolgot: felszólítás a mesélésre, és már kezdi is, semmi "Egyszer volt, hol nem volt"...
  • "Háromnegyed egykor, épp abban a pillanatban, mikor a természetrajzi terem katedra-asztalán hosszú és sikertelen kísérletek után végre-valahára, nagy nehezen, izgatott várakozás jutalmául a Bunsen-lámpa színtelen lángjában fellobbant egy gyönyörű, smaragdzöld csík, annak jeléül, hogy az a vegyület, melyről a tanár úr be akarta bizonyítani, hogy zöldre festi a lángot, a lángot csakugyan zöldre festette, mondom: pont háromnegyed egykor, épp abban a diadalmas minutumban megpendült a szomszéd ház udvarán egy zongora-verkli, s ezzel minden komolyságnak egyszeribe vége szakadt." - Molnár Ferenc: A Pál utcai fiúk. Nagyon hosszú, de megadja a pillanat hangulatát. Remekül elkapja, és a hosszú mondat a monotonságát is tükrözi a tanórának. nem szeretem az olyan kifejezéseket a könyvekben, mint pl. itt a "mondta", tehát, amikor az író magáras utal, de ez van. sajnos ennek tényleg baj van a hosszával, de az "épp ekkor történik valami" hatás hálás eszköz az irodalomban.
  • "Az egész az én ötletem volt." - Jacqueline Wilson: Lányok a pácban. Talán vészjósló, talán büszke, majd kiderül, de mindenesetre figyelmeztető: már megint történt valami, készüljünk fel.
  • "Vérre nem számított." - Avery Coreman: Kramer kontra Kramer. Egy szülésről szól a jelenet, a könyv pedig egy válásról. Csak a második adat ismeretében az első mondat meglepő. Az ember kíváncsi, hogy milyen vérről van szó. Talán ennyire rosszul sikerült a válás?
  • "Előre kell bocsátanom, hogy Marley halott volt." - Charles Dickens: Karácsonyi ének. Szerintem ez marha jó. Marley halott, és ezzel már tudjuk, hogy lennének emberek, akik ezt kétségbe vonnák, és ezért szükség van leszögezni, tehát valami furcsaság fog most következni. Azon kívül egy halottról szól egy mondat, és egy egész könyvnyi folytatása van: na, itt lesz valami. Szintén magát is bevonja az író, amit, ahogy fent említettem, nem szeretek, de itt jó.
  • "Dallos Sándor Úrnak, Kairó, Hotel Continental. Mellékelten elküldöm neked az intőkönyvemet." - Nagy Katalin: Intőkönyvem története. Nagyon jó könyv, mindenkinek ajánlom. Nos, ki az a Dallos Sándor úr. hogy kerül Kairóba, és ki az a hülye, aki feladja postán az intőkönyvét egy felnőttnek?
  • "Soha nem fogjátok kitalálni. Egyszerűen boldog, boldog, boldog vagyok!" - Jacqueline Wilson: Mi baj, lányok? Kizárólag könyvsorozat negyedik (sokadik) részéhez. Az eddigiekkel ellentétben a főszereplő boldog, ezt még az is megtudja, aki valamiért ezzel a kötettel kezdené az olvasást. Mármint, hogy eddig nem így volt. És így már érdekel minket, mi változott 3 kötet alatt. Sőt, ha nem olvastuk volna az előzményeket, még ahhoz is kedvet kapunk.
  • " - Marx tökéletesen megváltoztatja a világlátásomat - jelentette ki aznap reggel az ifjú Palliéres, aki általában nem szól hozzám egy szót sem." - Muriel Barbery: A sündisznó eleganciája. Most mégis hozzászól, ráadásul nem az időjárásról beszélgetnek, komoly témában intéz hozzá szavakat. Akkor mi változott? Érezzük valahogy, hogy tulajdonképp semmi: az ifjú Palliéres ezután sem fog hozzászólni, de valahogy ez a pillanat kivételes. Miért? És miért nem szól hozzá? Ez a kezdés amolyan zárójeles, futottak még kategória. Nem a világ legjobb első mondatai listán van, csak amolyan hébe-hóba legjobb első mondatokén.
  • "Ott ültünk mind a tanulószobában, amikor belépett az igazgató, utána egy fiú, akin még nem volt egyenruha, és az egyik szolga, aki jókora pulpitust cipelt." - Flaubert: Bovaryné. Megteremti a hangulatot, majd elveszti, mert túl hosszúra húzza, de hiszünk neki, mert köztük van. Látta. Muszáj, hogy igaz legyen. és érdemesnek tartja elmesélni, tehát biztos izgalmas is. 
  • "-Fúúú, de ronda! - suttogta Roger." Louis Sachar: David nem hagyja magát. Szintén nagyon jó könyv, ajánlom, ifjúsági regény. Hát, ebből az első mondatból vonjatok le, amit akartok. Szerintem nagyon jó. Belevág, és azonnal tudjuk, hogy egy gyerek a beszélő.
  • "A XVI. század második negyedében, egy őszi napon, Londonban a szegény Canty családnak fia született, pedig nem volt rá semmi szükség." - Mark Twain: Koldus és királyfi. érezzük az iróniát (a későbbiekben szembe állítja a trónörökös születésével, akire viszont szükség volt), tudjuk, hogy ennek a gyereknek nem lesz megfelelő gyerekkora, és miközben ilyen jót ironizál, észrevétlenül elhelyezi az írás cselekményét térben és időben. 
  • Michael Ende: A végtelen történet. A könyv egy tükörírással írt felirattal kezdődik (Nevezetesen azzal, hogy Antikvárium) amit véletlenül egy ajtó belső oldalára ragasztottak föl, és nem arra, ahol a betérő leendő vásárlók is elolvashatják.
Mindben, amit itt olvashattok közös, hogy a dolgok közepébe vágva kezd, ami nem azt jelenti, hogy a történetet is a közepéről kezdi, csak hanyagolja a rizsát, és minden körülményt, amit csak lehet igyekszik inkább érzékeltetni, hogy ne kelljen annyit magyaráznia. Szerintem ez nagyon jó. Az olvasó kinyitja a könyv fedelét és valamiben benne találja magát.
Az első mondat, akár az első benyomás. Lehet, hogy később kellemesen csalódsz, és összebarátkozol azzal is, aki elsőre nem fogott meg, de ha valakinek az egyénisége első pillantásra megragadott, arra emlékezni is fogsz. Sok könyvre már nem is emlékszünk, csak arra a hatásra, amit kiváltott bennünk. Persze ehhez nem csak egy mondat kell, de az is. Vagy mondj valami meglepőt, vagy valamit, amire az olvasó felkapja a fejét. Esetleg kezeld úgy az egész történetet, mint Salinger a Zabhegyezőt: a narrátor minimális alázattal rendelkezik saját története iránt, és ez valami új (volt akkoriban). (Nem az író nem alázatos, a narrátor!)
Sok múlik az első mondaton, és szerintem a legfontosabb, hogy vezessen valahova. Kötődnie kell, méghozzá szorosan a cselekményhez. Van, aki nem ír bevezetőt, hanem maga a cselekmény a bevezető. De kezdhetsz párbeszéddel is. Vagy kezdheted úgy, mint Dickens. Érezzük, hogy még sokáig fog magyarázni, főleg, mivel neki szokása (a g-portálos Pickwick Klub alapítóinak innen egy üdvözlet, ők biztos tudják is), de akkor mi van, ha egyszer valami ilyen érdekesről magyaráz. Le kell szögezni, hogy Marley meghalt. Le kell. Mert ha nem tesszük, mit lehet félreérteni? Halott, és ezt hangsúlyozni kell: itt lesz valami.
Az első mondatnak tehát meg kell fognia az olvasót. Szemezgess a listáról (mondom, szubjektív), és gyakorolj. Én azért is szeretem a belevágást a történetbe, mert szerintem sokkal könnyebb. Képzeld el a legkorábbi jelenetet, ami a történetedből a fejedben él, és írd le: épp ott álltak a nagy szobában, vagy valami hasonlót.- Aztán utólag majd színezgeted, hogy még hatásosabb legyen.
Megjegyezném: az itt felsorolt első mondatok nem jelentik, hogy maga a könyv is zseniális. De hát épp ezért jók ezek az első mondatok. Mert (esetleg, hajlamosak leszünk rá) elhisszük.




2011. 08. 18.

Főbb hibák a karakterépítés terén

A teljességre törekedve, ám sikertelenül összeállítottam egy szubjektív listát arról, hogy is lehet elrontani a szereplőket leginkább. Most nem elsősorban a főszereplőről beszélek, a protagonistára úgyis ösztönösen mindenki túl nagy hangsúlyt fektet.

De lássuk, mi van a mellékszereplőkkel. Náluk mire kell odafigyelni? (Azért mindezt a legfontosabb karakterednél is nyugodtan alkalmazhatod.)

1., Túl beszédes a nevük, lelövi a poént
Azt hiszem, a cím magáért beszél, itt különösebben nincs mit kifejteni. 

2., Nincs vágyuk a karaktereknek, csak bábuk
Az, hogy a főszereplő vágyik valamire, és ez mozgatja a történet szálait, még nem elég, és nem jelenti, hogy a többi szereplő is ugyanarra a dologra vágyik. Hiszen hogy vágyhatnának ugyanarra tízen, vagy többen? A mellékszereplők muszáj, hogy vágyakkal rendelkezzenek, egyszerűen muszáj, amit a történet során vagy kielégítesz, vagy nem, ettől függően szomorúak vagy boldogok lesznek. Ezek a kívánságok ütközhetnek a főszereplőével, vagy vitát generálhatnak a főszereplő két legjobb barátja között is. Ha ügyes vagy, meg tudod oldani, hogy ők sose mondják ki, hogy tulajdonképpen emiatt vitáznak, de az olvasó érzékelje.
A szereplők vágya még egy dolog miatt nagyon fontos. Mégpedig azért, mert Neked nagyon jó mankó gyanánt szolgál. Tudod, hogy egy-egy esemény hatására Béla mit reagálna, és neked nem kell a narrációban leírni, hogy "...hisz ez ellenkezett Béla vágyával", bénán is hatna, viszont, Bélának fel kell lázadnia a dolog ellen. Neked fog ötleteket adni a dolog, hogy mit cselekedjenek a karakterek.

3., Tetteik nem következetesek, a főszereplő kezére játszanak, nem önállóak
A fent leírt mankó ezért is fontos. A szereplők tettei ok-okozati szálakra kell, hogy épüljenek. Gondold végig logikusan, hogy te hogyan cselekednél Béla helyében. (Ez a Béla, mint példa jól bevált.) Ha a szereplők csak azért teszik, amit tesznek, hogy a főszereplőd a céljához érjen, akkor az olvasók nem fognak Neked hinni, és a történetalkotásban semmi ennél rosszabb nincs. 

4., Túl tipikusak
Ehhez lásd a Mary Sue bejegyzést. Főszereplők esetében gyakoribb ez a jelenség, mellékszereplőknél inkább azt jelenti, hogy egyáltalán nincs egyéniségük. Erre nagyon figyelj oda: nem bábok: húsvér szereplők. Néha segíthet, ha elképzeled, hogy egyik mellékszereplővel beszélgetsz, elkísér iskolába, munkahelyre. Ne gondold, hogy ez gyerekes! Ha nem tudod, hogy melyik szereplőd mit válaszolna, hogyan reagálna melyik mondatodra, tettedre, melyik szólna bele a vezetési stílusodba, melyik nevetne ki, amikor elesel, akkor nincs egyéniségük.

5.,  Túlságosan hasonlítanak egymásra, nem változatosak
Mellékszereplő mellékszereplő, egyre megy, nem igaz? Nem. Nagy hiba így gondolkodni. Találd ki az egyéniségüket. Írj listát: tartalmazza ez a külsőt, belsőt, legyen rajta a hobbijuk, a legjobb barátjuk, hogy reggel hánykor kelnek, stb. Illetve lásd felső pont. Kitölthetsz a Mary Sue bejegyzésnél Mary Sue teszteket is rájuk. Hozzáteszem: a Mary Sue teszt nem hiteles, ha azért megy át rajta a karaktered, mert ki sincs dolgozva rendesen.

6., Csak a főszereplővel van kapcsolatuk, egymással nincs
Sokan érdekes vitákat, harcokat, féltékenységeket, életre szóló barátságokat írnak le a főszereplő és egy társa közt, de ezzel párhuzamosan miért nem folytathatja ugyanezt két teljesen mellékes szereplő? Mint ahogy Harry Potternek hallgatnia kell Hermione és Ron veszekedéseit, amitől én ugyan a falra másztam, de attól még reális volt, és új ízt vitt a történetbe. Ne csak veszekedésre gondoljatok viszont, az egy idő után unalmas, és az olvasó nem fogja érteni, mért vannak a szereplők még mindig együtt. Légy kreatív.

7., Olyasmiket mondanak, amiket soha élő ember ki nem ejtett a száján
A túl romantikus, agyondramatizált párbeszédekre gondolok. Most olvasom Christian Jacq: A múmia pere c. könyvet. Nem rossz történet, de a régész és a felesége mindig olyan idealizált kapcsolatra valló szövegeket mondanak egymásnak, amiket ember nem ejt ki a száján, legalábbis nem tíz év házasság után. Ugyanez igaz a haldoklásokra, nagy békülésekre ("Mert mi örökkön-örökkön-örökké barátok maradunk, és mindig melletted állok majd." Mondtál már ilyet a valóságban 11 éves korod után?)

8., Csak leírsz, nem láttatsz
Ne közöld az olvasóval, hogy Béla milyen humoros, vagy jóindulatú, esetleg kapzsi. Mutasd meg. Írd bele, ahogy az egész történet alatt (!) mindenkinek agyára megy a vicceivel, vagy mindig ő az első, aki mások segítségére siet, vagy kapjon olyan helyzeteket, amikor alkalma nyílik megmutatni, mennyire ragaszkodik a pénzéhez. Azt, hogy az egész történet alatt, azért hangsúlyoztam, mert nem elég egyszer beleírni egy ilyen jelenetet, és el van rendezve, "megetettük az olvasót, most már lakjon jól" szinten. Hozd a minőséget az egész regény alatt.

9., Te is csak mellékesként tekintesz rájuk
Szeresd őket, a gonosztól magad is félj (vagy szeresd), és ha egyik meghal, őszintén sajnáld, és légy szomorú. Hogy várhatod el különben az olvasótól, hogy egy idegen ember karaktereit kedvelje, ha Te a sajátjaid iránt nem érzel semmit?

10., Bennük nincs semmi poén
Miért csak a főszereplő lehet megveszekedett őrült?

11., Ha mindez megvan, csak nem írod le
Kezdő írók gyakori hibája, hogy ők ugyan mindent kitaláltak, csak épp nem írják le érzékletesen a könyvükbe. Erre ügyelj, sajnos erre mást nem tudok mondani. Ez amúgy igaz lehet egy leírásra is: azt hiszed, mindenki érti, milyen tájakon barangolnak a szereplők, közben nem írtad le eléggé. Ami a fejedben van, az nem biztos, hogy a lapon is ott van.

2011. 08. 12.

Egy szerkesztő tíz tanácsa

Tíz tétova tanács egy szerkesztőtől címmel olvashattok elég frappáns és megfontolandó gondolatokat itt (kivételesen MAGYARUL, úgyhogy azok is nézegethetik, akiknek már elegük van az angol forrásaimból):


2011. 08. 11.

Pár adat a meseíróknak

Ha mesét írsz, bizonyos szempontokra oda kell figyelned, melyek a gyerekek képességeivel és megértésével kapcsolatosak. Például a 10 év alatti gyerekek nem kedvelik a történetekben az időbeli kavarásokat, valamint nehezen értik meg az iróniát.
Ezzel szemben a metaforákat már 3 éves korban értelmezni tudják, 8-9 éves koruktól pedig a szóvicceket, több jelentésű szavakkal való játékot.
Ezeket az információkat több különböző forrásból szedtem össze.
Ami azt illeti, a gyerek számára fontos, hogy a történetnek már az első 2 bekezdése is izgalmas és érdekfeszítő legyen, különben nem olvasnak tovább.  Ne húzd, késleltesd sokáig a dolgok kibontakozását. Vágj bele a mesébe, az is elég, ha csak bemutatsz egy szereplőt, vagy a helyszínt, ahova elkalauzolod őket, ha az érdekes és különleges.

2011. 08. 10.

Kell-e a költőnek szenvednie? - azaz hogy születik az ihlet?

A volt rajztanárom mondta el sokszor, hogy milyen hülyeségnek tartja, hogy a művésznek (esetében festőnek) szenvednie kell a nagy alkotáshoz. Én egyetértek vele, nem hiszem, hogy egy költőnek feltétlenül éheznie kell, valamint beteges testalkatú, vézna megjelenésű alakot kellene azonnal magunk elé képzelnünk. Alapvetően tökéletes boldogság nincs, tehát ha valaki nem sínylődik sanyarú sorsától, akkor is talál bőséggel szomorú témát. Ritka ugyanakkor, hogy az emberek boldogságuk teljes átélése közepette leüljenek verset írni, hiszen olyankor önző módon inkább kiélvezzük annak perceit, semhogy leüljünk írogatni. Bár a meghatottság, a hazatérés, a hála, a boldog szerelem; ezek mind örömteli érzések, és sok művet ihlettek már. Egyszer Varró Dániel költőt láttuk vendégül az iskolánkban egy tudományos hét keretlében, ő például azt mondta, ő kifejezetten akkor tud verseket írni, ha jó a hangulata, szomorúan képtelen rá, olyankor csak belesüpped az érzésbe.
De ha a költő nem szenved, vagy legalábbis nincs rá szüksége, honnan jön az ihlet?
Nos, az ihlet szerintem azt jelenti, hogy eszedbe jut egy gondolat, amiről úgy gondolod, "de jó volna ezt megírni, mégpedig azelőtt megírni, hogy bárki más megteszi, mert ez egy jó alapötlet". Én azokat a verseket szeretem legjobban, amik valamit valamiféle új megvilágításba helyeznek.
Nagyon sok híres mű született egy egyszerű gondolatból, vagy egy dacos lázadásból, miszerint: minden történetben azt írják, hogy..., és mi lenne, ha egyszer nem így lenne? Így született például az én egyik versben megírt mesém egy sárkányról. Nemrég olvastam valahol, hogy Roman Polanski Őrület c. filmje azért született meg, mert a rendezőben felmerült a kérdés, hogy ha valaki nem érkezik meg a megbeszélt időpontban, mennyi időnek kell eltelnie ahhoz, hogy aggódni kezdjenek érte, és meddig mondják csak szemtelennek, hogy késik, meddig tart, hogy oda se figyelnek, és mikor kezdenek azon töprengeni, hogy valami történhetett, és az illető önhibáján kívül nem érkezett meg. Ez egy egyszerű gondolat, amiből egy egész film témája született később, amit én ugyan nem láttam, de ezek szerint filmek is készülnek apró gondolatok alapján.
A versek legnépszerűbb ihletője, vagy ihletőinek egyike a szerelem, és a viszonzott szerelemről is sokat lehet írni. Ha ennél tovább megyünk, ott vannak a családi és baráti kapcsolatok, a hála, a gondoskodás, a kötelesség érzése, akár egy háziállat iránt táplált szeretet, vagy fordítsuk meg: vers egy háziállat szeméből.
S persze mióta ember az ember, szereti a humort, hát miért pont ilyen témában ne írnának, nézzük csak meg a "Rímhányó" Romhányi József munkáit. Gúny, szójáték, és gyerekek számára készült vidám versikék is tartozhatnak ebbe a csoportba.
Úgy vélem, vannak költők, akik egy apró mozzanat hatására ihletődnek meg. Nem is feltétlenül a saját érzésük az, amit szavakba próbálnak önteni, csak valami, amit láttak, akár nem is érzés, csak egy hasonlat, vagy bármi, amit megláttak az utcán, vagy egy épületben, egy tárgy, egy gesztus, egy pillantás, egy rutin elhagyása, egy akármi... Én például gyakran költök így. Azt azonban elismerem, hogy a költőnek ismernie kell az érzéseket, ahhoz, hogy írjon róluk, még ha nem is a sajátjai. Ugyanakkor megmaradhat kívülálló szerepben, de lehet, hogy azt a közönség kevéssé díjazza majd, mert nem látnak többet a szemével, mint maguk, bár az az igazság, a legtöbb ember alig lát a szemével.
Nem kell a művészeknek szenvedniük.
Nektek van véleményetek a témában?

"Everybody walks past a thousand story ideas every day.  The good writers are the ones who see five or six of them.  Most people don’t see any." /Orson Scott Card/
Azaz: Mindenki ezer történet ötlet mellett sétál el naponta. A jó írók azok, akik ötöt vagy hatot meglátnak belőlük. A legtöbb ember egyet sem lát.

2011. 08. 08.

Felkiáltójel a narrációban

Mostanában - többek között -  Christian Jacq: A múmia pere c. könyvet olvasom. Nem rossz, de nagyon zavar az a kissé hatásvadász mód, amiben a narrátor beszél. Próbálja megteremteni a rémisztő/boldog/szenzációs (attól függ, milyen mondatról van szó) hatást, és ezekhez rendszeresen felkiáltójelet használ. Véleményem szerint a felkiáltójelek csak a párbeszédekben hasznosak, mindenhol máshol azt az érzetet keltik, hogy az író szavakkal képtelen volt megteremteni egy hangulatot, és ezért felkiáltójelek használatához folyamodott. Ha a narrációban óhajtó mondat van, mert az elbeszélő beleéli magát a szereplő helyébe, akkor még, azt mondom, talán élhetünk felkiáltójellel, de én ott is kipróbálnám, milyen, ha egyszerűen pontra végződik a mondat. Minden más esetben egyértelműen bűn. Lehet, íróként nem értetek egyet, de olvasóként Ti is így fogjátok gondolni. Egyszerűen idegesítő: olvasóként azt érzed, az író elvárja, hogy most marhára meg légy lepve. Mintha nem lenne elégedett a reakcióddal. Akik olvassák a regényedet, nem ostobák, maguktól is rá fognak jönni, hogy kell hangsúlyozni.

"Felkiáltójelet használni oylan, mint nevetni a saját poénunkon." /Mark Twain/

2011. 08. 07.

Miután az első könyved megjelent

Egy angol nyelvű blogon lehet megtalálni az alábbi listát "Mit tanultam meg, mióta első könyvem kijött" címmel. A vastaggal kijelölt fő pontokat lefordítom nektek, illetve felületesen a magyarázatot, főleg ott, ahol kell, vagy ahol nekem tetszik. Egyébiránt nem lopunk, nézzétek az eredetit.

1., Mindenki azt fogja gondolni, hogy gazdag vagy. (Most, hogy megjelent egy könyved, biztos egy zsák USA dollárral rendelkezel, jótékonykodhatsz, támogathatod, ahol tanultál, stb.)
2., Nem leszel gazdag. (Max. veszel egy bőrdzsekit, vagy ilyesmi.)
3., A publikáció nagyon izgalmas. (Személy szerint Neked. Mindenki más halálra fogja unni magát tőle, főleg miután rájönnek, hogy nem vagy gazdag.)
4., Továbbra is lesz napi munkád/munkahelyed. (És mindazok, akik gazdagnak hisznek, hülyének fognak nézni.)
5., Az, hogy betetted a lábad az ajtón, nem a legnehezebb, hanem az első nehéz lépés.
6., Ha egy könyved megjelent, elveszted a jogod, hogy nyilvánosan irkálj, blogolj, ivás és blogolás már nem szabad. (Bocsánat, a rossz magyarításért.)
7., Az angol (magyar) nyelv legnagyobb szaktekintélye leszel. (A rokonaid szemében legalábbis, és mikor dolgozol, a nagynénéd biztos felhív Floridából, hogy megtudja, hova is kell írni a vesszőt. - Lábjegyzet: talán veled nem fog megtörténni, de a blog szerkesztőjével megtörtént.)
8., Mindenki tudni akarja majd, hogy csináltad. (Az első két hétben nagyon okosnak hiszed majd magad, utána beleunsz.)
9., Senki nem fogja elhinni, hogy azért sikerült Neked, mert volt egy kiadásra érdemes könyved. (Törekvő írók azt fogják hinni, trükköztél, vagy protekciód volt.)
10., Mindneki tudni akarja majd, hogyhogy nem vagy a New York Times bestseller listáján.
11., Az emberek nagyon "segítőkészen" el fogják mondani, mit kellett volna a borítón másképp csinálni. (Miután közlöd velük, hogy a., egyébként Neked tetszik a borító b., te mint író abba nem sokat szólhattál bele, midnneki sajnálni fog, mert egyértelműen egy lúzer vagy.)
12., Mindenki azt akarja majd, hogy ingyen dolgozz. (Írj meg nekik bizonyos dolgokat. Ezeket az embereket sípcsonton fogod rúgni.)
13., A sikerrel járnak együtt dolgok. (El kell menned helyekre. - Bocs ez a rész zavaros.)
14., Az emberek kérdezgetni fognak arról amit írtál, és Te csak azt mondod majd: "Ummm..."
15., Könyvkritikákat fogsz kapni. (Ha jók, nincs az az isten, hogy a kezedbe kerüljenek, és magad is olvashasd, ha rosszak, mindenki elküldi Neked e-mailben, még reggeli előtt.)
16., Rajongókat szerzel. (Ez kiborít majd.)
17., Néhány rajongód idegesítő lesz. (Főleg, akik e-maileznek, mennyire imádják a munkád, majd három oldalban leírják, mit csináltál rosszul.)
18., A rajongóid nagy része nagy örömöt okoz. (Hogy van valaki, aki elolvasta a könyved, és nem az anyukád.)


2011. 08. 06.

Te mibe írsz?

Érdekes dolog a technika. Mióta van laptopom, csak abba írom a regényeimet. Pedig azelőtt egész, és nem kicsit vastag füzeteket töltöttem be velük. Ma már kézzel írni fárasztónak tűnik. Ugyanakkor a verseimet és novelláimat (bár utóbbit néha azonnal gépelem) kézzel írom. Sosem történt még meg, hogy egy verset azonnal gépre vigyek, és ne legyen kézzel, tollal megírt formája. 
Rengeteg füzetem van már, illetve iratrendező dossziéim. A füzeteket szinte már gyűjtöm, meg kell vennem őket, ha látok egy szépet, aztán a legtöbbjük nem telik be. De volt már olyan, hogy több spirálfüzet ráment egy befejezett, két részes regényre, csak az egy amolyan kezdetleges történet, és nem sok nyilvánosságot tervezek adni neki. Sőt, semmit. Viszont, mikor azt mondom, hogy "szép füzet", nem ezekre a nyálas, túl lányos, csilli-villi füzetekre, hanem stílusosakra gondolok. 
Az az érdekes, hogy ha egy füzet tetszik, az nagyban hozzájárul ahhoz, hogy jön-e az ihlet írni. Ha nekem valónak érzem, az sokat dob az egész folyamaton, míg ha nem is tetszik, akkor képtelen vagyok sorba írni bele a verseimet, akkor csak úgy össze-vissza írok bele: vagy tépkedem a lapjait, vagy sorba írok, de nem tekintem egy tematikusan összefüggő füzetnek, csak egy firkálmánynak, mert összességében nem áll össze a szememben/fejemben. 
A regényeimhez mindig legalább 1 fő, és rengeteg kiegészítő jegyzetfüzetet elhasználok, főleg az összetettebbekhez, de tulajdonképpen mindhez, vagy ha még nem, előbb utóbb tuti szükség lesz rájuk.
Ti hogy vagytok ezzel?

(A cikk ötletét köszönöm magamnak, aki elindítottam SYA-n a kérdést, és Mandragoriának, sya.hu-s felhasználónak, aki pedig rávezetett, hogy ha van egy témám, akkor legyen már annyi eszem, hogy írok róla a blogomba.)