2012. 12. 13.

Gyurgyák János: Szerzők és szerkesztők kézikönyve

 Először is elnézést kérek, bár már elegetek lehet a szabadkozásaimból. Tudom, mostanában nem írtam, stb. Mikor legutóbb ötlethiányra hivatkoztam, páran válaszoltak, de megjegyzem, többre számítottam volna. Tudom, hogy az én feladatom ötletekkel előrukkolni, félre ne értse senki, de ha itt a lehetőség, tényleg bátran leírhatjátok, miről olvasnátok. Köszönöm azoknak, akik megtették, és fogok olyan posztot írni, amilyet kértek. Most csak egy gyors bejegyzés.

 A könyvnek, amelyet ajánlok Szerzők és szerkesztők kézikönyve a címe, Gyurgyák János műve. Még csak a legeslegelején tartok, ezért kritikát nem mondanék róla, de mindenesetre tanácsokkal látja el a szerkesztőket, és ezen keresztül a szerzőket is. Érdemes lehet fellapozni mindenkinek. A könyv nagy előnye, hogy magyar, ellenben például az általam már korábban bemutatott Kezdők írók kézikönyvével, amely az amerikai mintákat és szokásokat ismerteti. A könyv újabb kiadása ráadásul a már elavult részeket aktualizálva közli. (A régi változat: Szerkesztők és szerzők kézikönyve.)

Gyurgyák János: Szerzők és szerkesztők kézikönyve, Osiris Kiadó, Budapest, 2005. (Második, átdolgozott kiadás)

   


2012. 11. 10.

Az irodalom és a technikai rohanás

Tiniregény és gyerekkönyv írók figyelmébe.

 Tervezem, hogy egyszer írok egy regényt, amelynek főszereplői tinédzserek, és egyet, amelynek főszereplői olyan 12 év körüli gyerekek, már csak azért is, mert ebből nehéz nem tipikusat írni. Ezzel kapcsolatban szokott eszembe jutni egy aggasztó gondolat. Általában örülök annak, hogy sok olyan dologra emlékszem/sok olyan ötletem van a gyerekkorral/tinédzserkorral kapcsolatban, amely szerintem jó egy ilyen könyvbe. Olyan ötletek ezek, amelyeket még nem olvastam ilyen könyvekben (mert, mint mondtam, nagyon sok közülük elég tipikusra sikerül), és melyek kapcsán örülnék, ha valaki felkapná a fejét, hogy "jé, de jó ötlet, ez történt velem is", vagy "végre ez is eszébe jut egy írónak". (Jacqueline Wilson könyvei ilyenek szerintem, leszámítva, hogy - bár én őt nagyon szerettem gyerekkoromban - egy idő után kissé önismétlők.) Azonban gyakran eszembe jut az is, hogy (bár én nem régen voltam gyerek, vagy tinédzser, nem olyan, mintha az '50-es évekről írnék), a technika az utóbbi időben rettentő gyorsan fejlődött. Például mikor általános iskolás voltam, nem volt Facebook (se más hasonló honlap, iWiW és társai), de volt MSN, ami sokkal népszerűbb volt, alsóban létezett még szerelmes levél (mármint kézzel), lemaradhattunk pillanatokról és eseményekről (értsd: nem minden telefonon volt fényképező, néha külön kellett venni hozzá, de ha volt, nem volt ilyen szuper felbontású), iPodon hallgattuk a zenét, az volt a menő, nem feltétlen minden egy mobilra (iPhone-ra) ment, és még sorolhatnám. Talán ez első hallásra nem fontos, de valójában nagyon meghatározza a tinédzserek életét. Például amíg nem volt Facebook, mindenkit fel kellett hívni. Ebből két dolog következik: ha pénzbe került, lehet, hogy inkább megvártuk a másnapot, hogy megkérdezzük az adott dolgot (ha az illető nem volt fent MSN-en), vagy el kellett kérni a számát vagy az MSN-jét, ami viszont nem olyan volt, mint barátnak jelölni valakit Facebookon, hanem azt jelentette, hogy az illető valószínűleg tetszik neked (vagy nem...) Érdemes belegondolni abba, vajon azokat a fiatalokat, akik akkor lesznek gyerekek, mire Te eljutsz odáig, hogy kiadasd a regényed, érdekli-e az a világ, amelyben Te felnőttél, viszont ha olyat akarsz írni, ami nekik való, akkor oda kell egy kicsit figyelni. Például úgy, hogy nem írsz le mindent, amik az emo stílusról hallasz, hanem utánanézel, hogy ez nekik mit jelent, vagy hogy például kezedbe fogsz egy mai tinimagazint. A feladat természetesen nem lehetetlen, hiszen egyes dolgok állandóak: a szerelem, a barátság, az iskola, a tanárok, a különböző stílusok (rocker és ilyesmik), divat (létezése állandó, csak ő maga változik), stb. Hajrá.

2012. 10. 30.

Címek: megnevezzük-e a főszereplőt?

A múltkor az egyik regényem címén gondolkodtam. Egyelőre még nem teljesen végleges, de mindig így emlegetem, lassan már sajnálnám megváltoztatni. Csakhogy a cím valójában nem a főszereplőről, hanem a főszereplő segítőiről szól. Elgondolkodtatott a kérdés, vajon ez mennyire jelentene csalódást az olvasóknak. Bosszúból összegyűjtöttem olyan címeket, amelyek nem a főszereplőre, hanem egy másik, meghatározó szereplőre, vagy szereplőkre utalnak. Például: Victor Hugo regényének eredeti címe A párizsi Notre-Dame, de a belőle készült filmváltozatok A Notre-Dame-i toronyőr címen lettek híresek, pedig a könyvben maga a toronyőr csak a történet felénél bukkan föl, előtte egy drámaíró sorsát követhetjük (persze a mesefilmeknek már Quasimodo a főszereplője). Nick Hornby: Egy fiúról című regényének valójában kettős narrációja van: nem csak a fiú, de a vele megismerkedő felnőtt is főszereplőnek tekinthető. (De el kell ismernem, itt kicsit kötözködöm: a cím valójában metafora lehet, amely arra utal, hogy Will, a felnőtt szereplő is elég gyerekes. Sőt, talán ő az a fiú, akiről szó van.)  Oscar Wilde két regényének címébe is bele lehet kötni: a Teleny főszereplője Camille, de mivel ő a narrátor, ő adhatná ezt a címet a műnek, a Dorian Gray arcképe pedig, bár így valóban jobban hangzik, magyar fordításban nem pontos, hiszen a történetben egy teljes alakos portréról van szó (az eredeti cím: The Picture of Dorian Gray). Aztán ott van id. Alexandre Dumas: A három testőr című regénye, amelynek címválasztásáról van egy érdekes anekdota, amelyet ebben a bejegyzésemben már olvashattál, vagy most megteheted. Ebben ugyebár a három testőr Athosra, Porthosra, valamint Aramisra utal, holott a főszereplő D'Artagnan (aki egyébként nem testőr, csak később lesz az, kezdetben királyi gárdista). Hogy ez miért van így (kiadói fogás), azt a  régi bejegyzésben elolvashatjátok, szerintem vicces. De ott van szintén tőle a Monte Cristo grófja is. Az én példányom egy nagy, vaskos kötet, amelyben szerepel az egész történet, és én másoktól tudtam meg, hogy eredeti kiadásában 2 része van, és az első rész ott ér véget, amikor Edmund Dantés (bocs, nem tudom, hogy kell fordított É betűt írni a billentyűzeten) kiszabadul a börtönből. Ez tulajdonképpen azt jelenti, hogy aki még nem kezdett bele a második kötetbe, az nem tudja, ki Monte Cristo grófja, és végigolvasott úgy egy nem túl rövid regényt, hogy erre (addig) nem derült fény. (Ami nem baj, csak tény.) De ott van Tolkientől A Gyűrűk Ura is. Hiszen a Gyűrűk Ura Sauron, aki egyértelműen nem a főszereplő. Gyűrűhordozónak viszont elég szerencsétlen dolog lett volna a könyvet elnevezni. Érdekesség egyébként, hogy Tolkien eredetileg a Gyűrű-háború címet szánta neki. De kiköthetünk a mesefilmeknél is: én nem a Disney-féle Csipkerózsikát ismerem, hanem egy másikat vettek föl nekem a tévéből a szüleim, mikor kicsi voltam. Nem tudom, kik az alkotói (ha valaki látta, esetleg elmondhatja), ott Csipkerózsikának barna haja volt, és sokkal szebbek voltak a rajzok, mint a Disney-mesékben (utóbbiban nagyon szép rajzok szoktak lenni, csak gyerek feje van minden szereplőnek, itt pedig egyszerűen felnőttesebbnek néztek ki a valóban felnőtt karakterek). Itt tulajdonképpen a herceg küzdelmeit láthatjuk Odélia ellen, Csipkerózsika már a történet első tíz percében elalszik. Természetesen Conan Doyle: A Sátán kutyája (szó szerinti jelentésében az eredeti cím: A Baskerville-ek/Baskerville-ék/A Baskerville család kutyája) című Sherlock Holmes történetében is természetesen nem a kutya a főszereplő, de ez már kissé szőrszálhasogató példa, ennyi erővel elővehetném a Moby Dicket is.
Most, ahogy így írom ezt a bejegyzést, az is felmerült bennem, hogy a történetem címében ne csak a  főszereplő segítőit, hanem az ellenfelééit is feltüntethetném (egy egyszerű többes számmal mondjuk). Végül is azt a konklúziót vontam le, hogy nekem tetszenek ezek a címek, hiszen valami meghatározó dolgot neveznek meg a történetben. A kérdés az, vajon az én történetemben elég meghatározóak-e a segítők, vagy a narrátor (a főszereplő) annak látja-e őket. Vajon ő adná ezt a címet? Hát, ő egy uralkodó, aki minden bizonnyal mindent magáról nevezne el, úgyhogy ezt hagyjuk. Az ilyen címek szerintem tehát nem rosszak, és végül is a lényeg, hogy elég hangzatos legyen egy mű címe.

2012. 10. 24.

Amikor az író beleszól

Elképzelhető, hogy magamat ismétlem, és ezt már említettem egy bejegyzésben, mert ez a dolog, amiről itt szó lesz, engem nagyon idegesít. Jelen bejegyzés nem nagy tanács, még csak nem is feltétlenül hasznos, mindenesetre egy olvasó véleménye. Ez az olvasó én vagyok. Én egyszerűen utálom, amikor egy író azt írja a könyvébe: "most akkor hagyjuk egy kicsit X szereplőt, és térjünk át Y-ra", vagy például: "emlékszik-e még az olvasó, hol hagytuk el X szereplőt?" Dumas-regényekben például kifejezetten gyakori az ilyesmi. Én azért utálom ezt, mert kiábrándító. Olvasok egy történetet, melyben éppen elmélyedtem, és akkor egyszer csak megszólal az író, belekeveredik a saját történetébe. Ezáltal:
1., eszembe juttatja, hogy mindez csak fikció, vagy a szereplők már 500 éve meghaltak, hogy ez csak egy könyv, kiábrándít az egészből, valamint azáltal, hogy engem Olvasónak nevez, eltávolít az egésztől, kiemel a cselekményből, és többé semmi közöm hozzá;
2., csúnya kifejezéssel élve egyszerűen belepofázik.
Nem mondom, hogy bárki is mellőzze az ilyesmit, mert szíve joga ilyet írni. Bár meggyőződésem, hogy sok író csak azért ír le ilyen mondatot, mert nem elég találékony, vagy túlzottan lusta, hogy valami frappáns összekötő szöveget találjon ki, netán hülyének nézi az olvasót, ami viszont nagy hiba, ha az ember könyvet ír, mások meg bizonyára azt gondolják, ettől olyan "mesélős" hangulata lesz, mintha közönség/gyerekek ülnék körbe őt, miközben mindezt meséli a kandallónál. Értem én. Én magam viszont szándékosan/tudatosan kerülöm az ilyet, és eldöntöttem, hogy soha nem vetek ilyen mondatot papírra.

Minden karakter ábrázolása csak a főszereplő szemszögéből

Az késztet ennek a bejegyzésnek a megírására, hogy sokaktól hallom, az E/1.-es narráció a legjobb, mert az pontosan mutatja a szereplő gondolatait. Szerintem hajszál pontosan ugyanezt meg lehet csinálni E/3.-ban is, csak mindent "ő"-vel írunk. A másik, amit mostanában sokat hallottam, hogy mennyien kedvelik azt a verziót, amikor nem csak a főszereplőt követjük nyomon, hanem minden szereplőt látunk, ugrálunk a szemszögek között, van, aki ezt még azzal is megspékelné, hogy E/1.-ek között ugrál. Nem tudom, miért, de én azt szeretem, amikor a főszereplőt követjük csak. Úgy gondolom, kizárólag az író affinitásán múlik, hogy így is be lehessen mutatni a mellékszereplőket. Az ugyanolyan érdekes, hogy a főszereplő milyennek látja őket. A főszereplők csak a mesékben látják ugyanis az antagonistát szó szerint gonosznak. Gondolj bele: ha a való életben nem szimpatizálsz valakivel, azért elismered, milyen talpraesett, vagy mennyire jó a  humora. Egy jó jegyzetfüzettel alaposan ki tudjuk dolgozni a mellékszereplőket. Szerintem a főszereplő követése azért minimálisan engedi, hogy halljuk a mellékszereplők olyan megjegyzéseit, amelyeket a főszereplő nem hall, csak mi, azonban ő is jelen van, vagy hogy olyan mondatokat írjunk, amelyekkel - egyetlen mondatban csupán, de - utalunk arra, hogy a mellékszereplőnek milyen benyomása van arról, amit a főszereplő épp az imént tett. Ez az írásmód is érdekes, én szeretem az E/3.-at úgy, hogy csak a főszereplő gondolatait ismerjük igazán. Szerintem így is lehet alaposan ábrázolni a szereplőket, ha mást nem, azt, hogy milyennek látja őket  a főszereplő, és ha az író elég ügyes, akkor érdekes, alaposan megalkotott karakterek lesznek ők is. Tulajdonképpen most csak a védelmére akartam kelni ennek az írásmódnak. Hiszen ennek is sok előnye van: nem lövi le a poént, megláthatjuk, hogy a főszereplő véleménye hogy változik meg egy karakterrel kapcsolatban, csalódhatunk egy szereplőben, mert csak azt tudjuk, amit ő is tud, és nagyobb a hatás, amikor kiderül valami valakiről. Krimikhez ideális, és egyéb történetek is elképzelhetetlenek másképp (például a Harry Pottert, kifejezetten a második részt el sem tudom képzelni másfajta narrációval). Természetesen a könyv története is befolyásolja mindezt. Nehéz megírni mondjuk A Gyűrűk Urának második és harmadik részét, ha a felbomlott szövetségből csak egy embert követhetünk, vagy olyan Dumas-regényekben, mint például a A három testőr vagy A fekete tulipán azokat a szálakat is nehezebb lenne megérteni, amelyeket a főszereplő(k) nem ismer(nek). Így tehát a többi narráció típus is szükséges, egyes történetek úgy sokkal élvezhetőbbek, ezt elismerem. De nem szeretem, mikor az E/3.-as, egy szereplős narrációnak levonják az értékét.
Érdekes lehet mindehhez kiegészítésül a következő bejegyzés, mert az az itt megvédett narráció típusban nem hajtható végre, ezáltal könnyen elkerülhető. Lásd ott

2012. 09. 27.

Írjunk szinopszist!

 Már korábban ígértem, hogy a szinopszisokról írok egy bejegyzést, hát ennek teszek most eleget. 
 Ha valaki elküldi a könyvét egy kiadónak, nagyon érdemes egy szinopszist csatolni mellé. Egyes kiadók kizárólag ezt kérik, meg esetleg egy kis részletet a regényből is, és ha tetszik nekik, bekérik az egészet. A szinopszisból a történet derül ki, de ezen kívül még csomó más is. Például az, hogy tudsz-e, és hogy tudsz fogalmazni. Érdemes odafigyelni arra, hogy milyen a történeted stílusa. Ha például humoros, akkor  a szinopszis stílusán is érdemes megmutatnod, milyen fantáziadús mondatokat tudsz papírra vetni.
 A szinopszis megírásának legnehezebb feltétele a terjedelem. A legideálisabb esetben ugyanis mindez csak egy oldalas. Még, ha a könyved ezer oldal is. Természetesen nem könnyű kiválasztanod történetedből a lényeget. Ezért is gyakori, hogy a szinopszis nem sikerül jól.
 Az egész megírásának már csak akkor ugorjunk neki, amikor a történet teljesen készen van. Ha nem így teszünk, egyrészt hajlamosak vagyunk az eddig készen lévő dolgokat túlzottan részletezni, és azok fontosságát rosszul megítélni az egész kontextushoz képest, másrészt a történet még esetleg változhat. Persze közben is írhatunk tartalmi összefoglalót, de ez inkább saját célra alkalmas. A szinopszist írjuk egyszerű betűtípussal, úgy, mint a könyvünket, valamint a szám-személy is jó, ha ugyanolyan, mint a könyvben. Jelenjen meg rajta a cím, a szerző, és az elérhetőség.

Itt a Könyvmolyképző kiadó írja le, ők milyen szinopszisokat kedvelnek.

Itt sikeres szinopszisokat olvashatsz, sajnos csak angol nyelven.

A Kezdő írók kézikönyve (szerk.: Alexander Steele) is egy teljes fejezetben foglalkozik azzal, hogyan írjunk a kiadónak kisérőlevlet, szinopszist, stb.

2012. 09. 21.

Prológus/epilógus

 A prológus a regények elején található bevezető szöveg, mely nem tartozik szervesen a történethez, ám érdemes előtte elolvasni, mert kiegészíti azt tartalmilag, vagy segít az értelmezésben.  Az epilógus a történet végén áll, a szereplők későbbi sorsáról szól általában, de mindenképpen a történethez nem szervesen, ám valamilyen módon mégis hozzátartozó befejezést mutat be.

 Mikor írjunk prológust?
  • Ha anélkül nem lehet megérteni a történetet. Például egy fantasy könyvben a világ bemutatása így is történhet.
  • Ha egy történet második, vagy sokadik részét írod, és az nem közvetlen folytatása a megelőző résznek, esetleg leírhatod, mi változott. Pl.: írsz egy Star Wars fanfic-et, de már eltelt 100 év a filmek óta. Persze ez másként is megoldható: a Harry Potter kezdeti részeiben Rowling a szöveg elején oldotta ezt meg, bár nekem ez személy szerint unalmas megoldásnak tűnt. Természetesen reális alapokon nyugvó történetnél is megtörténhet mindez.
  • Írhatsz egy cselekménnyel rendelkező ízelítő történetet is, ahogy pl. a Trónok harca elején olvashatod. 
  • Írhatsz egy olyan személy szemszögéből, aki később nem narrátorként fog megjelenni. Ez jó módszer arra, hogy az ő szándékait is bemutasd.
  • Akármilyen egyéb ötleted van, alkalmazd kreatívan, és írj prológust!
Mikor írjunk epilógust?
 Ez talán egyszerűbb: ha úgy gondolod, szeretnéd leírni, kivel mi lett a szereplőgárdában élete során, és nem írsz második részt. De ha írsz, akkor is lehet végül is.

Mikor NE írjuk egyiket se?
  •  Ha csak azért akarjuk megírni, mert az olyan "menő", hogy van. Ilyenből nagyon rossz esetek születhetnek.
  • Nagyon sok ismerősöm szerint a Harry Potter vége (hogy hogy nevezték a gyerekeiket, stb.) a történet többi részéhez képest nevetséges. Ez persze szubjektív vélemény, de sokaktól hallom ezt.  

2012. 09. 14.

Mi a véleményetek erről?

 Ismét egy közvélemény-kutatást indítanék. Nick Hornby: Vájtfülűek brancsa című könyvében írja azt, hogy szerinte túl sok az írókról szóló regény, amellyel a közönség nem tud azonosulni. Belegondoltam, és valóban nagyon sok olyan regény van, amelyben a főszereplő író, legalábbis művész, vagy a főszereplő(k) kapcsolatba kerül(nek) az irodalommal. Hogy csak egy példát említsünk: N. H. Kleinbaum: Holt költők társasága.És ha már itt tartunk? a tanár karakterek is elég gyakoriak. Mindezt most nem csak könyvekre, de akár filmekre értendően mondhatjuk el.
 Ti mit gondoltok erről? Szerintetek is unhatják az olvasók, hogy folyton írók, irodalomszerető emberek jelennek meg a fontos karakterek képében? Vagy nem is gondoljátok, hogy ez jellemző? Vagy jellemző, de nem baj?

2012. 09. 08.

Időbeli, térbeli elhelyezés és hasonlók - kérésre

 Ezt a bejegyzést Carrot Louise nevű blogolvasóm kérésére írom. Az volt a kérdés, hogyan lehet minél hitelesebben elhelyezni valamit egy idegen országban, illetve egy másik időben. Nos, a kérdés nem könnyű, és a válasz is talán kiábrándító, pedig sokat gondolkodtam rajta.
 Kezdjük a térrel. Nagyon népszerű helyszín a regények esetében Amerika. Mi, magyarok azonban sosem tudjuk olyan szépen visszaadni az ottani környezetet, mint egy amerikai ember. A könnyebbik megoldás, hogy a történetet egy távoli, "ellenőrizhetetlennek" vélt helyszínre távolítjuk, így került például Shakespeare Hamletje Dániába (bár persze azért ennek többletjelentése is van: mindegy mikor, hol történt, máshol, máskor is történhetett volna, stb.). Ha nem szándékozunk ezt tenni, akkor bizony nagyon alaposan utána kell néznünk a dolgoknak.
 Sajnálatos igazság, hogy egy író csak olyasmiről tud hitelesen írni, amit már látott. természetesen vannak ellenpéldák a világirodalomban, de az nagyon hosszas kutatómunka eredménye. Ha a dzsungelben játszódik a történetünk, muszáj mindent tudnunk az ott élő állatokról, növényekről, közeli emberekről, szokásokról, veszélyekről, nyelvekről, és még az olyasmiről is megfelelő tájékoztatást kell tudnunk nyújtani, mint például hogy milyen érzés a fülledt levegőben sétálni.
 Amerika egy kicsit más tészta. Mint ahogy kutyát is mindenki látott, és nehezebben hiszik el róla az emberek, hogy olyan, mint egy varánusz, így Amerikával is több a magyarok kapcsolata, mint az őserdei dolgokkal. lehet, hogy mi nem jártunk ott, más viszont igen, és nem szabad, hogy kinevessen bennünket.
 A lehető legjobb tényleg az a megoldás, ha az ember hosszabb időt eltölt ott, de erre nincs mindenkinek lehetősége. Ezért nagy segítségünkre lehet az internet. Talán túl egyértelmű válasznak tűnik, de nem is gondolná az ember, mennyi mindent meg lehet tudni így. Kezdjük az alapokkal, de utána átrághatjuk magunkat aktuális programokon, vagy, megnézhetjük, azok mennyire voltak sikeresek. Válasszunk ki egy konkrét várost, nézzünk utána, mi tetszett az ottaniak, milyen rendezvények, koncertek, iskolák, stb. vannak. Ugyanis lehet hogy egy idegen országban más dolog menő a fiatalok közt, mint itthon. Ne feledjük, hogy ott hamarabb megjelennek a dolgok, ezért nem valószínű, hogy ők még a Harry Potter 7-et olvassák. Esetleg nézzünk még lefordítatlan, de sikeres művek után. Milyen típusú házak vannak arra, milyen állatok népszerűek? Ausztráliában egy kenguru talán nem akkora szám, mint nekünk. Sokan nem ismerik igazán az angolszász neveket, és saját kútfejükből indulnak ki (pl.: azt gondolják, a Luke a Lucas beceneve, és nem tudják, hogy a Jack, bár ma már adható így is, régen kizárólag a John beceneve volt, ugyanúgy, mint a Jock). Az ilyesminek függelékkel rendelkező angol szótárakban (pl.: Lázár A.Péter - Varga György) és az interneten lehet utánanézni. Az említett szótárban angol-amerikai mértékegységek, és mindenféle egyéb is olvasható. Én egyszer ezt az oldalt találtam, mikor neveket kerestem: itt a nevek eredete, gyakorisága, grafikon, stb. is található róla. Az angolszász országokban nagyon sok olyan név van, ami eredetileg férfi név volt, ma azonban már lányoknak is adják, vagy fordítva. Én ide most példaként a Lane (eredetileg fiú) nevet gépeltem be, de ez az oldal például ilyesmire jó lehet. A népszerűségi táblázat, pedig segít eldönteni, hogy inkább fiatal szereplőidnek adod, vagy az idősebbeknek.
 Az a baj ezzel a kérdéssel, hogy tulajdonképpen csak arra tudlak buzdítani, nézz utána a dolognak minél alaposabban, és minél kreatívabban. Nézz utána az amerikai iskolarendszernek: ne csak annak, hogy mettől meddig járnak iskolába (hány éves kortól, illetve, hogy reggel 9-re mennek), hanem annak is, milyen házi feladatokat kapnak, milyen tantárgyaik vannak. Állítólag ott sokkal több a kreatív és gyakorlati feladat, és a vizsga rendszer is különbözhet. Ők általában, ha tanulnak valamilyen nyelvet, akkor franciát vagy spanyolt tanulnak. Náluk nem az a ciki, ha nem tudod, ki volt Petőfi, hanem, ha nem tudja valaki felsorolni sorban az eddigi elnököket. Nyilván nem csak azt a kevés költőt tanulják, akit mi is (mármint amerikait), hanem többet (mi tulajdonképpen csak Poe-t, Hemingwayt, esetleg Mark Twaint tanuljuk az amerikaiak közül - ott vajon mi lehet kötelező olvasmány?).
 Az időben elhelyezés már érdekesebb kérdés, mert lehet, hogy az olvasóközönség tagjai, akiknek írod még nagyon kicsik voltak akkoriban, vagy nem is éltek. A történelemnek mindenképpen fontos utánanézni. De nem csak akkor, ha kétszáz évet akarsz visszaugrani, hanem bizony akkor is, ha csak húszat. Könyvtárakban biztosan vannak könyvek, amelyek egy bizonyos évtized életmódjáról szólnak. Csak egy ötlet: lehet, hogy nem érdekelnek a rock történetét feldolgozó könyvek, és tény, hogy nem olcsó, de Jávorszky Béla Szilárd-Sebők János: A rock története c. sorozat első kötete nagyon jól visszaadja az 1950-'60-as évek hangulatát, a második kötet pedig a '70-es évekét (több még nem jelent meg). Természetesen a zenére koncentrál, de az élet egyéb területeit is bemutatja, én biztos újra átfutnám, ha erről írnék, de tény, hogy én amúgy is elolvastam. Egy kornak a hangulatát a legnehezebb visszaadni. muszáj utánajárnod a korban divatos helyeknek, kikapcsolódási szokásoknak, vagy annak, hogyan vélekedtek egy-egy kérdésről. Könyvtárakban vagy antikváriumokban biztos találsz olcsóbban is zenetörténeti könyveket, illetve katalógusokat, amelyek bemutatják az akkori divatot. Utóbbiakat mértékkel hidd el, hiszen mi sem úgy öltözünk azért, ahogy a mai divatmagazinokban látható, hanem egyszerűbben. Milyen autóval, motorral jártak az emberek, milyen márkájú táskájuk volt, melyek voltak a legnépszerűbb újságok, magazinok, televíziós műsorok. Ez a jelenre is igaz: ne feledd, Amerika tele van olyan műsorokkal, amelyek hozzánk csak két év múlva jutnak el.
 Ne az általános dolgokat hidd el, amiket mindenki mond (például "folyton a McDonald's-ban esznek, és minden sarkon van egy McDonald's", bár azt sem árt tudni, hogy Amerikában még a McDonald'sban is bővebb a választék, és nagyobbak az adagok, pl.: a fagylaltok), hanem magad járj utána. Ott is ezer féle ember él, egyikre igaz, amit mondanak, a másikra nem.
 Mindezek az ötletek talán olyasmik voltak, amik magadnak is eszedbe jutottak már, de talán adtam néhány plusz tippet. Amerikáról nagyon sokan hiszik, hogy sokat tudnak, de ne sajnáld az idődet, ha tényleg oda akarod elhelyezni a történeted. Említetted Norvégiát: nos, arra természetesen ugyanez igaz, csak talán nehezebb forrásokat találni hozzá. De ha igazán így szeretnéd, akkor szakíts rá időt és energiát!
 És ami elengedhetetlenül fontos: nézz filmeket, olvass könyveket, amelyek akkor és ott játszódnak!
 Kérted, hogy írjak többet a reális történetekről. Igyekezni fogok ezt is teljesíteni. Remélem, segítettem.

2012. 08. 30.

A műfordítás nehézségei

 Sokan vitatják, vajon egy verset vissza lehet-e adni másmilyen nyelven úgy, hogy az tényleg az eredetit tükrözze. Hiszen számít a ritmika, a sorok hossza is (pl.: nibelungizált alexandrin mondjuk Vogelweide versében - aki nem tudja miről van szó: van egy erős metszet a sorok közepén, és adott a szótagszám, de ugyanilyen nehéz időmértékes verselést fordítani is). Zavaró lehet a szavak sorrendje a sortörés miatt, és természetesen ahhoz, hogy hasonló mondanivalóhoz illeszkedő, témába vágó rímet találjunk, illetve olyan hangszimbolikai eszközöket tudjunk alkalmazni, mint amit az eredetiben látunk, ahhoz költőnek kell lennünk, aki mindkét nyelven kiválóan beszél. Nem véletlenül írta Kosztolányi Dezső trianonra utalva, hogy legalább az, aki magyar, kárpótlást kap az által, "hogy Arany Jánost eredetiben olvashatja".
 Természetesen a verseket lefordítani, akármilyen nehéz is, vagy akármennyire is sikertelen próbálkozás egyesek szerint, szükségszerű, hiszen nagyon sok nyelven kellene nagyon magas szinten tudnunk ahhoz, hogy megértsünk egy évszázadokkal ezelőtt írt verset akármilyen nyelvterületről.
 Mondok egy érdekes példát: Shakespeare egyik szonettjében azzal a szójátékkal él, hogy ő Will, és őt szeretni lehet a szabad akarat által (angolul az "akarat" = "will"). Mivel a magyar nyelvben nem nagyon van olyan szó, ami a Will szóhoz hasonló, és kifejezi ezt, ezért Szabó Lőrinc egyszerűen Willy-nek írja a tulajdonnevet, és egész egyszerűen beleírja a versbe a villi köznevet.
 De nem csak a versek fordítása okozhat fejtörést a fordítóknak. Például A Gyűrűk Urában Frodó társát mi rendre Samunak hívjuk, és aki nem ismeri az eredeti neveket, csodálkozhat, miért van benne egy létező név, mikor az összes többi kitalált elnevezés. A Samu nem nagyon illik a Legolas vagy a Boromir mellé. Az az igazság, hogy a Sam az angol nyelvben a Samuel beceneve, és ebben a formában valóban jó lenne a Samu név, viszont a hobbitot a műben Samwise-nak hívják. Ilyen név nem létezik angol nyelvterületen sem, de a becézése megegyezik a Samuéval. Ez a problémakör nagyjából olyan, mintha Legolast Lacinak becéznénk, de attól még a teljes neve nem változik. Ugyanebben a regényben okoz problémát a törpök bemutatása: Tolkien nem akarta, hogy a törpjeit mesebeli törpéknek képzeljék, mint a Hófehérke és a hét törpében, vagy valami hasonló történetben. Ezért eltért a nyelvtantól. Eredetileg a "dwarf" (törpe) szó többes száma az angolban "dwarves" alakra változik, de Tolkien, hangsúlyozva, hogy ők nem olyan lények, következetesen "dwarfs"-nak írta őket. Magyarul úgy tettünk különbséget, hogy nem törpének, csak törpnek neveztük őket, lehagyva egy "e" betűt. Ugyanilyen egyébként az "elf" többes száma is, ami Tolkiennél tündét, míg a Harry Potterben ("house-elves") házimanót jelent. 
 És ki is lyukadtunk a Harry Potternél, amelynek fordításához sok fantázia kellett, például az olyan neveknél, mint Severus Snape, akinek vezetékneve a "snake", azaz kígyó szóra hajaz. Magyarul ezt megoldani a szintén alliteráló Perselus Pitonnal lehetett. De leleményes még McGalagony nevének magyarosítása, miközben a "Mc" jelző megmarad, vagy Tom Riddle ("I am Lord Voldemort") nevének Tom Rowan Denemre való átírása ("Nevem Vodlemort", a W szárai szétválnak).
 Mindezek után arra lennék kíváncsi, hogy amikor A Gyűrűk Ura filmben azt halljuk, hogy Bilbót az egyik hobbit kijavítja, mondván: nem Csülkök, hanem Csülökök, az vajon hogy hangozhatott angolul.

2012. 08. 21.

Miért szeretjük a gonosz karaktereket?

 Egy vicces kép ihlette a mostani posztot. Össze voltak gyűjtve rajta különböző negatív karakterek képei, és fölé volt írva a szöveg, hogy "Sokan kedvelik ezeket a gonoszakat", majd alatta másik: "Sokan imádják ezeket a gonoszokat", majd alatta: "Viszont mindannyian utáljuk őt", és alatta Joffrey képe a Trónok harcából. Viccnek jó, de azon túl elgondolkodtató. Miért van, hogy Bellatrix Lastrange, Piton professzor, Darth Vader, Darth Maul, Joker, Voldemort, Loki, Lucius és Draco Melfoy, Sauron népszerűek, de legalábbis vannak emberek, akik szeretik őket. Még olyat is hallottam már, hogy valaki Gollumot (magyarul csak Gollamnak írják?) kedveli. Persze ott van Szarumán vagy a Kígyónyelvű, akikkel jóval kevesebben szimpatizálnak, de ennek talán  inkább az az oka, hogy ők háttérbe szorulnak, és nem is nagyon foglalkoznak velük az emberek.
 Vajon mi teszi népszerűvé a negatív karaktereket? Van egy barátom, aki saját bevallása szerint azért szereti őket, mert a gonoszok sokszor őrültek, ami érdekessé teszi őket. De ez sem igaz mindegyikre. Ugyanő mondta egyszer, aktuális olvasmánya közben, hogy az adott regényben a negatív főhős buta, ami neki kifejezetten tetszik, hiszen mindig zseninek ábrázolják őket. Szintén ő panaszolta el, hogy az általam nem olvasott Eragonban a főgonosz épp csak megjelenik a végén, vagy talán meg sem jelenik, és ez őt zavarta, mert hiányolta a történetből. Gondolom így nem volt elég vagány a dolog. 
 De mégis miért szimpatizálunk olyan szereplőkkel, akiket a való életben valószínűleg utálnánk? Ez most egy olyan poszt, amelyben nem adok választ a feltett kérdésre, mert magam sem tudom. Talán ez már pszichológia, de ehhez nem vagyok elég okos. Saját megfigyelésem szerint azonban általában csak a nagyon hangsúlyos gonoszokat kedveljük. Szeretném kikérni a Ti véleményeteket. Szerintetek miért van ez? 

Utólagos megjegyzés: Érdekes ennek ellenére, hogy - ahogy említettem - csak a fontos szerepet játszó gonoszokkal van ez így: tulajdonképpen a főgonoszokkal, vagy nagy hatalmú szolgáikkal. De például kevesen szeretik az orkokat, vagy a más, hozzájuk hasonlóan más gonoszok által alkalmazott negatív karaktereket.

2012. 08. 10.

Irodalmi érdekességek

Korábban is írtam már egy bejegyzést (itt), ami arról szólt, milyen fogalmak, nevek erednek ismert könyvekből (betegségek nevei, vagy például nevek elterjedése), és most ehhez írnék egy kiegészítést.

Két érdekes szindrómáról van szó. Az első a Dorian Gray-szindróma, amely Oscar Wilde: Dorian Gray arcképe című regényének főszereplőjéről kapta a nevét. Egy ilyen személy narcisztikussá válik, fél az öregedéstől, mindent megtesz fiatalsága megtartásáért, ami a modern korban plasztikai műtéteket, sminket is jelent. Persze, akik olvasták a könyvet, és emlékeznek annak főszereplőjére, ezeken a tulajdonságokon nem lepődnek meg. Ez a szindróma hivatalosan nem igazán betegség, sokkal inkább társadalmi jelenség.
A másik érdekesség a Stendhal-szindróma. A Vörös és fekete szerzőjének neve írói álnév, valójában egy franciaországi város neve. Mégis a név egy másik városhoz, Firenzéhez köthető, és itt a személyre gondolunk, hiszen ő írta le először hasonló érzéseit 1917-ben. Persze csak később nevezték ezt el róla.. A szindróma tünetei a gyors szívverés, szédülés, tulajdonképpen egy erőtlen, fáradt állapot, amit a hirtelen befogadott sok művészeti alkotás okoz. Ez ugyan elég bizarrul hangzik így leírva, de érdekes irodalmi információk ezek. 


2012. 06. 28.

Térkép rajzolása fantasy világunkhoz


Térkép
Ha fantasy világot teremtünk, a könnyebb megértés szempontjából hasznos térképet is rajzolnunk. De hogy álljunk ilyesminek neki? És mikor? A legkisebb az esély a hibák elkövetésére, ha ezt az előtt megtesszük, hogy a történetet írni kezdtük volna, vagy legalábbis bármilyen fontosabb (és nagyobb) térbeli utalás megtörtént volna. Ehhez persze előbb kell kitalálnunk a földrajzi és természeti környezetet, mint a történet apróbb részleteit leírnánk. Ha fordítva tesszük, persze az se baj. Ilyenkor leírunk valamit, és fejben megjegyezzük, hogy szereplőink hol milyen természeti akadályokba ütköztek. Ehhez persze fejben kell tartani a már kitalált térkép részletet. Vagy nagyon jó vizuális memória, vagy jegyzetfüzet kell hozzá.
 Mit tegyünk, ha nem rendelkezünk különösebb rajztehetséggel? Persze pozitívum a szép rajz, de ebben az esetben sem veszett fejsze nyele az ügy. Vagy megkérünk valakit, hogy a gyenge vázlatunk alapján rajzoljon egy szebbet, vagy egyszerű jeleket találunk ki. Az olvasók azt is meg fogják érteni, ha a hegyek csak kis kúpok, és nincs minden szikla vagy bemélyedés ábrázolva.
 Túl zsúfolt a térkép? Elmosódnak a határok? Színezd különböző színűre az országokat! Ennek persze nem biztos, hogy minden kiadó örül. Ezért jobb módszer, ha szöveget nem írsz rá, és ezzel nem zsúfolod tele. Az ilyesmit számozással lehet megoldani. Azt is megteheted, hogy egy-egy részletet (várakat, fontosabb építményeket) kiemelsz, és oldalt kis képecskéket rajzolsz róluk.

Az alapok
El kell döntened, hol játszódik a történeted. Egy kontinenst találtál ki, vagy csak egy szigetet, esetleg egy másik bolygón kapott helyet a cselekmény? Persze elég lerajzolnod a térség azon részét, amely ténylegesen részt vesz a történetben, de nem mindegy, hogy lelóg a lapról a hely további része (lásd: Középfölde), vagy csak egy szigetről van szó, és ezért tenger van körülötte.

Ügyelj a hitelességre!
Figyelj oda rá, hogy ne írd felül a természet szabályait! Nagyon magas hegy tetején ne nőjön lombos erdő, a folyók általában hegytetőről, barlangbelsőből, forrásokból erednek, sose folynak a magasabb tengerszint feletti magasság felé, nézz utána, hol élnek fenyőerdők, stb. Valamint annak is, hogy ha például a történeted szerint a főszereplő megütközik egy medvével, medve él-e oylan helyen. Kivéve, ha általad kitalált fajról van szó. Döntsd el, milyen részletességgel ábrázolod a dolgokat! Ha hidakat is berajzolsz, akkor mindig tedd azt! Ha csak a nagyobb dolgokat, akkor a kisebbek elhanyagolhatóak! Ha berajzolsz fontosabb útvonalakat, akkor vegyél figyelembe olyasmiket, amik ezek meghatározó tényezői voltak az ó- és középkorban: folyók, hiszen azok mentén jöttek létre települések, megfelelő járhatóság, minél kevésbé vidd be sötét erdőkbe, kereskedelmi központok (a folyókhoz és falvakhoz van közük).

Milyen lehet?
A térképed lehet régies, keltheted azt a hatást, hogy adott korból származik. Ilyenkor fekete-fehér, oylan, mintha akkori tintával, akkori íróeszközökkel rajzolták volna, javasolt elhelyezni rajta egy kimondottan díszes iránytűt, ami jelzi az égtájakat. Régen szokás volt díszíteni a térképet az adott tájra emlékeztető jelekkel (például a tengerre hajót rajzolsz). Ha a térképed régies, nem akkora probléma, ha nem arányos. Az erdőt jelölheted 4 fával, ami picit nagyobb. 
 Lehet persze modern is, színes, vagy oylan, amin egyértelműen látszik, hogy nem akarja a régies hatást kelteni, csak az olvasónak akar segítséget nyújtani. Ilyenkor szabadjára engedheted a fantáziádat. 
 Lehet egyszerű is, mint amilyen Varró Dániel: Túl a Maszat-hegyen című munkájában van.

Mivel kezdj?
A legegyszerűbb azzal kezdeni, hogy megrajzolod az országhatárokat, amelyeket majd utólag kiradírozol. Mivel a régi korokban a határokat többnyire természetes határok szabták meg, kezdj el a vonalakra hegyeket, folyókat rajzolni! Nem kell túlzásba vinni, hiszen azért nem minden birodalmat vett körbe hegylánc, de kezdésnek nagyon jó támpontot ad.

Mivel indítsd, ha egyáltalán nincs ötleted?
Keress rá az interneten oylan kifejezésekre, mint "szép tájak", "egzotikus helyek", "fantasy tájak", "fantasy tájképek", "fantasy világ(ok)". Gondold végig, mik vannak a világban, és Te melyikhez milyen kapcsolódó sztorit tudnál kitalálni: vízesés, sötét erdő, nagy mező, kikötő, öböl, stb. 

Miért jó akkor térképet rajzolni, mikor még csak a történet elejét írtad le?
Mert a térkép ötleteket ad, és tarkítja a történetet. Közben kitalálod, hogy a smaragdot X országból hozzák. Vagy hogy melyik  öbölben szoktak kikötni a kalózok. Melyik erdőről mesélnek rémtörténeteket. Melyik a szellemjárta hegyszoros, mint A Gyűrűk Urában. Az a legjobb, ha csomó mindent kitalálsz, ami nem szerepel közvetlenül a történetedben. A világod elmélyítésére remek módszer, ha beleírsz néha olyan párbeszédeket, amelyek olyan dolgokról szólnak, amelyek maguktól nem szerepelnének a történetben. Ilyesmikre gondolok,hogy a király megajándékozza egy hű emberét egy X ország beli smaragddal, vagy érzékelteted a fiatalok és az idősek gondolkodása közti különbséget azzal, hogy az idősek még hisznek a szellemek létezésében az erdőben, vagy egy nagy utazó arról mesél, hogy ő még az Y öbölbeli kalózokkal is találkozott.

Ti szoktátok tanulmányozni a fantasykhoz nyomtatott térképet? Próbáltatok már iylet rajzolni magatok? Hogy sikerült? Hasznosnak tartjátok a bejegyzést? 


2012. 05. 07.

Miért utasították vissza a kéziratodat?

 Ha elküldted a kéziratod egy kiadónak, és visszautasították, az felébreszthet benned bizonyos gondolatokat. Ebben a posztban azt tárgyalom, miért nem kell elkeseredned. Azt most nem taglalom, hogy azért, mert lehet, hogy rossz. Feltételezzük, hogy a kéziratod jó, most egyéb, többnyire technikai problémákat mutatok be.

1., Biztos, hogy visszautasították?
 A legtöbb kiadó 4-6 hónapot is kérhet a kézirat elbírálásához. Ha még nem telt el ennyi idő, az egyáltalán nem jelent rosszat. Sok dolguk van, és idejüket első sorban a már elfogadott kéziratok gondozásának szentelik.

2., Szinopszis vagy kézirat?
 Elképzelhető, hogy a kiadó csak egy szinopszist szeretett volna kapni. Ez egy általában 1 oldalas (lehet hosszabb is, de a kiadók értékelik a tömörséget ebben a tekintetben, én nem írnék ennél többet) tartalmi összefoglaló, de azért több ennél, majd egyszer erről is írok posztot. Mindenképpen menj fel az adott kiadó honlapjára. Általában van egy oylan gomb, hogy "kapcsolat", de ha nincs, vagy nem nyújt kielégítő információt, menj le az oldal aljára, ott általában van Impresszum. Ott olyan dolgok tárulhatnak a szemed elé, amiket nem is vettél észre. Például a Móra Kiadó honlapján van az azt hiszem, hogy ha ott lent kattintgatsz, olyan oldalra bukkansz, ahol személy szerint meg is szólítják a kézirat tulajdonosokat. Itt feltüntetik, hogy csak szinopszist kérnek-e. Általában, ha úgy fogalmaznak, hogy hova (milyen címre) várják a szinopszist, akkor csak azt kérik, és ha tetszik nekik, bekérik a kéziratot is. Van, ahol azt is leírják, milyen kérésük van a kézirattal kapcsolatban, ha van ilyen. szinopszist akkor is illik küldeni, ha a kiadó ezt nem tünteti föl. Ez olyan mint a köszönés. 

3., Fogadnak egyáltalán kéziratokat?
 Vannak könyvkiadók, amelyek egyáltalán nem is fogadnak kéziratokat, csak külföldi, vagy már ismert szerzők könyveit adják ki, vagy például kötelező olvasmányokat, mint például az Európa Diákkönyvtár. Az Európa kiadónál ilyen szempontból fölösleges próbálkozni. Hogy fogadnak-e egyáltalán kéziratokat általában a kiadó honlapján a "Rólunk" nevezetű részben találod. Ne sajnáld végigolvasni! Talán felesleges idegeskedéstől kíméled meg magad.  Az is lehet, hogy a fent említett menüpontokban tüntetik fel, hogy nem fogadnak kéziratokat. Ha öt éve, mikor elkezdted írnia  könyved,és kinéztél neki egy kiadót, ezeket ellenőrizted, az nem jelenti, hogy aktuálisak az ismereteid. Láttam olyan honlapot, ahol az volt feltüntetve, hogy ideiglenesen nem fogadnak kéziratokat.

4., Könyved illik a kiadó arculatába?
  Vannak könyvkiadók, amelyek bizonyos témákra specializálódtak. Ha nem férsz ebbe bele, hiába küldözgeted nekik a zseniális kéziratodat. 

5., Megfelelő formában küldted el a kéziratod?  
 Egyes kiadók csak postai úton, mások csak elektronikusan, megint mások mindkét módon fogadnak kéziratokat.

2012. 04. 29.

A detektívregények romantikája

 Észrevettétek már, hogy se Sherlock Holmesnak, se Poirot-nak, se Ms. Marple-nek, se  a Poe novelláiban (bár csak kettőt olvastam) szereplő August Dupin-nek, vagy ha filmeket tekintünk, se J. B. Flatchernek (Gyilkos sorok) nincs szerelme, és Columbo feleségét is csak megemlítés szintjén ismerjük? Persze néha azért egy-egy szereplő sikeresen elcsavarja a nyomozók fejét, például Irene Adler Sherlock Holmesét, vagy a Columbo és a nős detektív című részben Columboét (legalábbis Clumbo úgy tesz, mintha) az egyik női tettes. Valójában azonban az a helyzet, hogy ilyesmi nem fér bele ebbe a műfajba, mert az olvasók a bűntényről szeretnének olvasni, és a szerelmi jelenetek csak feleslegesen megszakítanák a történetet. Tulajdonképpen senki sem kíváncsi Poirot magánéletére. Vagy még ha azt is hiszi, hogy az, ha ezt Agatha Christie valóban megírta volna, higgyétek el, unalmasnak találnátok.
 Egyszer Camilla Läckbergtől a Jéghercegnőt, ami egyébként jó volt, de a nyomozó, és a nő, aki a holttestet találta többször randizott, gyerekkori barátok voltak - ami önmagában még nem baj -, és azt olvastam a legizgalmasabb rész után, mikor már az érdekelt volna, hogy végül is hogy történt a rejtély, hogy a nő milyen bugyit vegyen fel a randira. Engem ez szörnyen idegesített. Szerintem egy krimibe ez nem igazán fér bele. Egy ilyen történetben másra kell helyezni a hangsúlyt.
 Ez persze nem jelenti, hogy nyomozó karaktered sosem lehet szerelmes, de én egy köztes módszerrel oldanám meg a helyzetet. A krimik végén, mikor már minden kiderült, az olvasó is megnyugodott, túl vagyunk a katarzison, nagyon gyakran valami humoros lezárás van, vagy abban a részben tudunk meg valamit a nyomozónkról. Ez, illetve az eleje éppen elegendő helyszín erre.

2012. 04. 28.

"Ilyet én is tudok írni."

 Talán már hallottad elhangozni a fenti mondatot, ha kritikát kértél valakitől vagy valahol, vagy ha nem kértél, és kéretlenül mégis kaptál. (Egy kis gúny: valószínűbb, hogy olvastad, mert az interneten mindig bátrabbak a névtelen emberek). 
 Épp most láttam egy fórumon, hogy egy ember beszúrta a versét, és megkérdezte, kinek hogy tetszik. Ő is a fenti választ kapta: "ilyet én is tudok írni." 
 Ez a válasz egyébként jogos. Én is azt keresem mindig a művészetben, amit én nem tudok megalkotni, mert amire én is képes vagyok, az nem tetszik annyira. Ez nem csak az írásra igaz, de mindenféle művészeti ágra, olyanra is, amihez egyébként én nem értek. Viszont van egy fontos különbség a művész, és aközött, aki "ilyet szintén tud írni". Az, hogy a művésznek eszébe jutott. Ez nagyjából olyan,mint amikor egy nehéz matek példát, ha magadnak kell megoldanod, nem tudsz megcsinálni, de ha valaki megmutatja, úgy, hogy előtte nem is próbálkoztál, könnyűnek érzed. Ráadásul ő meg is tette. Sokaknak eszébe jutnak dolgok, akik tűnődnek rajta egy pár percet, aztán bölcsességüktől megelégedve inkább elmennek fagyizni. 

"Egyetlen mű sem lett jobb attól, hogy dicsérték, sem rosszabb, ha szidták." /Lukács György/

"A writer's courage can easily fail him... I admire anybody who has the guts to write anything at all." /E. B. White/
azaz
"Egy író bátorsága elbuktathatja őt... Felnézek mindenkire, aki veszi bátorságot, hogy egyáltalán bármit írjon.-"


2012. 04. 26.

Mese egy sikeresen és egy sikertelenül kiválasztott regénycímről

 Azt olvastam egyszer, hogy mikor idősebb Alexandre Dumas megírta A három testőrt, eredetileg más címe volt. A kiadó azt javasolta neki, legyen a cím az, amit ma ismerünk. Mire Dumas így válaszolt:
- Csakhogy az nem jó, mert valójában négy testőr van, nem három.
Ettől a kiadó azonban nem esett kétségbe, és ilyesmit válaszolt:
- Annál jobb. Az olvasó megveszi a könyvet a három testőrért, és ajándékba kap még egy negyediket is.

 A másik történet az Alice Csodaországban. Biztos említettem már itt a blogban, hogy nem szerettem ezt a mesét. Nem olvastam, csak kivettük videotékából a Disney-mesét. Nagyot csalódtam benne. Ha más lett volna a címe, talán sosem utálom meg. Én valóban úgy képzeltem Csodaországot, mint egy barátságos helyet, amolyan Disney Landet. A cím félrevezetett engem, és soha többet nem néztem meg a mesét.

 Persze ez a egy szubjektív történet, mint ahogy azt már sok bejegyzésemről kijelentettem, de annyiban mindenki számára tanulságos, hogy a címeket jól megválasztani mennyire fontos lehet. Néha a kevesebb több. Sokkal jobban tetszett volna a történet, ha egyszerűen csak Alice kalandja, Alice álma, Alice különös utazása, vagy valami hasonló címe lenne. Talán kevésbé figyelemfelkeltő, de néha az őszinteség jobb. Egy egyszerű témamegjelölő cím néha célravezetőbb. Így egy pozitív csalódás állhat be, az olvasó többet kap, mint vár, és az csak nem fog rosszul elsülni.

 Nem tudom, észrevettétek-e, hogy manapság minden könyv címe úgy kezdődik, hogy "Végzetes..." valami. Szerintem ez hihetetlenül idegesítő.

2012. 04. 11.

Hogyan adjunk neveket szereplőinknek?

 Vannak, akiknek gondot okoz saját neveket kitalálni, még akkor is, ha létező nevekből szeretnének választani. Nekik írom most ezt a  bejegyzést. 

Ha létező neveket akarsz választani
Mi alapján kell gondolkodni, és mit kell eldönteni?
 Például azt, hogy a nevek, amiket adsz milyen nyelvterülethez kapcsolódnak, illetve nem létező - tehát általad kitalált - névváltozatok-e.
 Ilyenkor a legegyszerűbb dolog olyan neveket adni, amik neked tetszenek, azt hiszem, úgyis ösztönösen ezt fogod tenni. 
 Adhatsz beszédes neveket is. Ilyen módszert alkalmazott például Dosztojevszkij a Bűn és bűnhődésben nagyon sok karakter esetében (Raszkolnyikov = meghasadt lelkű, illetve történelmi utalás is, Razumihin = ész, Marmaledov = lekvár, de volt olyan szereplő is, akinek a pocsolya szót idézte a neve). Ilyen esetben továbbképezte a szót, tehát valamilyen módon azért átalakította, hogy név hangzása legyen. De például Csehov is beszédes nevet alkalmaz A csinovnyik halála című novellájában, ott a név férget jelent. 
 Régi neveket is felújíthatsz, ezt tette például Vörösmarty a Csongor és Tündében, a Csongor név pedig ezután vált népszerűvé. Sir J. M. Barrie alkalmazta először Wendy nevet a Gwendollyn beceneveként a Pán Péterben, azóta önálló név, vagy elfogadott becenév az angol nyelvterületű országokban. Erről már korábban itt is olvashattál. Ugyanígy a beszédes nevekhez tartozik a Skywalker ("Égjáró") is, de az sem muszáj, hogy ez legyen a szereplőd igazi neve. Például a Szupercsapat című sorozatban két szereplőnek is amolyan "fedőneve" van, bár ez itt nem a megfelelő szóhasználat: Szépfiú és Rosszfiú. Szereplőd igazi neve talán ki se derül soha.
 Az is hasonló módszer, ha azt mondod, mindenki csak Jacknek ismeri.  

Ha kitalált világot írsz, de NEM fantasyt (tehát nem klasszikus tünde, toll, törp, vagy "fantasys" emberneveket akarsz kitalálni)
 Ilyen bejegyzést írtam már a fantasys részhez is, tehát ugyanezt állítom most is magad által kitalált lényekhez, teljesen magad által alakított világban élő emberekhez: döntsd el, van-e vezetéknevük, hány nevük van, esetleg az apa után nevezik el őket (ilyen a Gyűrűk Urából az "Arathorn fia Aragorn", vagy a vikingek korából származó olyan nevek, mint Leif Erikson (ő Vörös Erik fia, aki eljutott Észak-Amerikába, de például az apja neve Erik Torvaldsson - egyesek szeretnek ilyesmi neveket adni szereplőiknek). Hasonló tematika a származási helyről elnevezni valakit. Ilyenkor egyébként nyugodtan szabadjára engedheted a gondolataidat. Például azt mondhatod, hogy a Te világodban az "olp" szócska helyet, vagy származást jelent, és kitalálsz egy helynevet, például "Grindolf", és abból összerakod a Grindolfolp szót, ami hülyén hangzik, de most rögtönöztem. De egyszerűen azt is mondhatod, hogy XY-i Béla, vagy Béla XY-ból.
 Megteheted, hogy egy létező, neked tetsző nevet addig alakítgatsz, amíg kitalált név nem lesz belőle. Ezt eljátszhatod valódi utónevekkel, vagy a kedvenc színészed vezeték- vagy keresztnevével, vagy akármivel, ami Neked tetszik, és eszedbe jut.
 Kialakíthatsz neveket tulajdonságot jelölő szavakból. Ez hasonlóságot mutat a fent említett beszédes nevekkel, azzal a különbséggel, hogy az ottani nevek vezetéknevek, tehát egy reális világban is megállják a helyüket. Itt viszont azt a csoportot értem, amikor valami teljesen elvont dolgot találsz ki. Ilyen például a Dark Father szóból kialakított Darth Vader. 
 Én igazság szerint csak mondok egy szót, és ha tetszik, leírom.
 Amire még oda kell figyelned, hogy a különféle törzsek különféle hangzású neveket alkalmazhatnak a kitalált világodban.

Ha hagyományos fantasy neveket akarsz kitalálni fantasy regényedhez
 Erről nem mondok én véleményt, mert nem érzem magam elég okosnak hozzá. Inkább linkelek nektek egy oldalt, ami a WoW játékhoz ajánl neveket, de nem rossz felhasználni regényekben sem. Tessék: kattints ide, és már olvashatod is.


2012. 04. 10.

Amit a szereplő tud, azt az olvasó is tudja - de a szereplő is tudja, amit az olvasó tud?

Először is elnézést kérek, hogy ritkán írok bejegyzéseket, de közeleg az érettségi. Viszont már vannak vázlataim, mikről és miket szeretnék leírni Nektek.
Most egy kérdésre válaszolok. Titeket is arra biztatlak, hogy kövessétek a példát, és kérdezzetek tőlem, ha valami felmerül Bennetek.
Csiszár Anna Éva blogolvasónk kérdezte tőlem a következőket:
"Felvetődött bennem egy kérdés, amiben kíváncsi lennék a véleményedre: Azt hogy, mi alapján szoktad eldönteni, hogy valamit eltitkolj-e az olvasók elől, vagy épp pont, hogy ők már tudják a dolgot, s azt kelljen figyelniük, vajon a szereplők is időben megtudnak-e mindent? Mit mutatsz meg az olvasóknak, s mit hagysz, hogy találgassanak, saját elméleteket gyártsanak róla?"

 Ez egy nagyon jó kérdés, és nehéz rá válaszolni. Tudom, hogy elég nagy cserbenhagyás lenne azt válaszolni, hogy ráérzés kérdése, ezért megpróbáltam valamit összeszedni róla, de azért azt is gondolom, hogy valóban rá kell érezni. Úgy kell gondolkodni, hogy mi olvasóként melyik módszert szeretnénk a legjobban: ha ezt a bizonyos dolgot eltitkolnánk előlünk, vagy, ha nem. 
 Az első, ami eszembe jutott, az a Columbo krimisorozat volt. Ott mindig megmutatták, ki a gyilkos minden rész elején, sőt, még az előzményeket, a kiváltó okot is végignézhettük, megtudhattuk, hogy alakul ki az indíték, úgyhogy minden rész elején új szereplők életébe és problémáiba csöppentünk. Általában egy jól működő rutinba valaki "betört", megjelent, és felborította a régi rendet. A Columbóban sosem az volt  a lényeg, hogy ki a gyilkos. Egy-egy részben előfordult, hogy a nézők csak a  pisztolyt tartó kezet látták, de ez teljesen mindegy volt, hisz a gyilkos mindig az, akihez Columbo beszél, akihez elmegy elmondani az új információkat. Más krimikben, vagy például a Harry Potter második részében, ami szerintem egész "krimis", csak a legvégén tudjuk meg az ilyesmit. A Monkban a gyilkosság mindig valami különös indíték miatt történik, vagy valami baromi ravasz módon. A Columbóban az indítékok a legegyszerűbb féltékenység, szerelem, bosszú, pénz, hírnév, zsarolás. Az a különbség, hogy a Columbóban az volt a lényeg, HOGYAN jön rá a gyilkos kilétére, milyen nyomokat hagy a gyilkos, valamint, hogy Columbo azt állítja, "tökéletes gyilkosság nem létezik", és ezt hogyan bizonyítja be. Más krimikben az volt a lényeg, MIRE jött rá a nyomozó. 
 Ez a két alapvető különbség. Fontos eldönteni, hogy a történetben mit mutatsz be: a hogyant, vagy a mit. 
 Mivel itt könyvekről van szó, nem filmekről és sorozatokról, ezért nagyon fontos szempont az írói szemszög. Erről korábbi blogbejegyzésemben itt olvashatsz. A Harry Potter-történetekben például mindig csak Harry szemszögét ismerjük meg, azt, hogy mennyire idegesíti, hogy nem mondanak el neki semmit a felnőttek, stb. A későbbi részekben ez kicsit változik, de pl. az ötödikben úgy oldja meg az írónő, hogy Harry látja álmában az Arthur Weasleyvel történteket. Dumas ugyanakkor mindig engedi az olvasóknak, hogy lássuk, mit tesz a negatív szereplő, milyen terveket eszelt ki, hogy próbálja akadályozni a főszereplőt és annak barátait.
 Fontos kérdés, mennyire tudod árnyalni az ellenfelet. Ha akkor is elég jól alkalmad nyílik erre, mikor a főszereplő találkozik erre, az is megfelelő, hogy akkor derüljenek ki róla dolgok, ezt alkalmazom most én egy történetemben. ennek hátulütője, hogy az olvasók esetleg csalódhatnak, hogy nem ilyen gonoszra számítottak. Azonban a főgonosz rendelkezhet olyan tulajdonságokkal, amiket a főszereplőd sosem ismer majd meg, ilyenkor érdemes bemutatni, mik történnek a főszereplő háta mögött. 
 Arany középút olyan módszert választani, amiben félig-meddig bemutatod a dolgokat, például azt mondod, "VALAKI azonban már akkor a nyomukba eredt", és végig mutatod, mit csinál az a valaki, de soha nem mutatod meg, ki ő, és miért, egészen addig, amíg a főszereplő rá nem jön. Ilyen kategóriába tartozik Legolas olyan megjegyzései is, hogy "Vörös az ég alja: vérontás volt az éjjel."
 Én személy szerint szeretem az eltitkolható dolgokat eltitkolni, de természetesen meg kell mutatni, hogy VALAMI el van titkolva, hiszen az olvasó emiatt olvas tovább.
A Rómeó és Júliában van egy olyasmi mondat, rögtön az eleje táján, hogy "szerelmüket eljegyezte a halál", ez pedig előrevetíti a tragédiát, de semmit nem lehet kitalálni belőle.
Ugyanakkor ezt az egészet megállapítani mindig az aktuális történettől függően kell, ízlés dolga is, valamint rá kell érezni, illetve egyes írók ugyanazt a történetet így, mások pedig másképp írnának le. 

2012. 04. 05.

Csak egy idézet megint

"Ha Galilei versben mondta volna el, hogy a Föld forog, talán az inkvizíció is békén hagyta volna." /Thomas Hardy/

2012. 03. 15.

Öljük meg a szereplőnket

Mellékszereplő

A szereplők halálát leírni egy történetbe mindig kényes pont. Még ha az ember előre el is dönti, hogy egy adott szereplőt konkrétan ezzel a célzattal ír bele, akkor is nehéz megválni tőle. Mindenki esetében fel lehet hozni hatvan indokot, és ezek még csak nem is nevezhetők kifogásnak. Épp azért jobb, ha előre eldöntöd, hogy a Nálad igenis meg fog halni egy szereplő, mert ha már nagyon összefutnak a szálak, és fontos lenne, hogy a jövőben is megjelenjen a karakter, akkor már nagyon nehéz kiemelni őt az eseménysorból.
Mégis ajánlom minden olyan blogolvasómnak, aki fantasyt, vagy olyan kalandregényt ír, ahol a szereplők gyakran kerülnek veszedelmes helyzetekbe, hogy legalább (!!) egy szereplőt öljenek meg, ha eredetileg nem is akarták. Kiváltképp a fantasy, vagy az ilyen kalandos-lovagos történetek, illetve az olyan történetek, ahol pár gyerek belekeveredik egy erején felül álló küldetésbe - szóval ezen történetek írói hajlamosak leginkább elfeledkezni a realitásról. Vedd figyelembe a szereplőid gyengeségeit! (Ez egyébként más témakörökben is igaz.) Ha még sosem harcoltak, akkor nem tudnak legyőzni neves harcosokat, akárhogy is szeretnéd. Ha életben akarod tartani őket, akkor két választásod van: vagy mindig szerencsések, és sosem kerülnek közvetlenül bajba (ez csak bizonyos keretek között hihető!), vagy inkább a társaik vállalják magukra a harcot, ők pedig vagy azért mert gyávák (igen, talán el se hinnéd, de ilyesmit is le lehet írni egy történetbe), vagy mert társaik tartják vissza őket a harctól, nem vesznek részt benne, vagy inkább az eszüket használják. 
Attól még, hogy egy szereplő a történeted szerint tanult vívni/lőni/stb., azért az merőben más, ha vissza is lőnek rá/támadnak is rá karddal. És ijesztőbb is. Gondolj bele, attól, hogy Te évek óta úszol, még nem leszel bátrabb, hogy olyan helyre menj, ahol cápák is vannak. Itt is kalkuláld bele a félelmét. Valamint a szereplőd lehet kiváló ügyességgel megáldott karakter, de a gyakorlat mindig fontos, egy gyakorlott harcos, mindig tudni fog olyasmit, amit ő talán nem, vagy ha nem is tud ilyet, de a rutin akkor is segítségére lesz. Őszintén szólva ezt inkább a Főszereplő kategóriába kellene írnom, hiszen általában a főszereplő az ügyes-okos-tehetséges-szép (megjegyzem, hibásan).


Főszereplő

Persze, nem várja el senki. A főszereplőt megölni nagyon nehéz, ha nem volt eredetileg tervben. (Úgy viszont érdekes módon még könnyebb, hiszen akkor teljesül be a könyv pátosza.) A főszereplő természetesen csak a könyv végén halhat meg, hiszen az olvasók visszakérnék a pénzüket, ha a küldetést a felétől más folytatná. A főszereplő megölése persze sok esetben értelmetlennek tűnhet, és nem is kívánt esemény. Ezt így nehéz is lenne elmondani, konkrét történeteken lehetne csak érzékeltetni, hogy ott miért halhatott meg a főszereplő anélkül, hogy ez tönkretette volna az egész könyvet. A lényeg tulajdonképpen annyi, hogy a főszereplő halála mindig okkal kell, hogy történjen, és soha sem szabad feleslegesen. Ha a könyv arról szól, hogy a főszereplő mennyire feleslegesen halt meg, akkor sem felesleges, hiszen azt demonstrálandó történt a dolog, hogy felesleges,de ez már inkább védekezés a kötözködők ellen, és akkor is a végén lesz a haláleset, mert egész egyszerűen, ha valaki folytatja a történetet, az olvasók önkényesen őt tekintik majd főszereplőnek. A lényeg, hogy a Gyűrűk Urában Boromir, a Harry Potterben pár jelentéktelenebb szereplő, akik nem a fő gárda tagjai, a Dorian Gray arcképében Basil halála tulajdonképpen felesleges volt, hiszen nem vitte előre a történetet. Az más kérdés, hogy dramaturgiai szerepe volt: Boromir halálakor látjuk a viszonyulását Aragornhoz, később erre reagál majd Denethor és Faramir, Voldemort sok gyilkossága szemlélteti, milyen nagy dolog, hogy Harry végül legyőzte (ha senkit nem ölt volna meg, nem Harry lenne a kiválasztott), Basil megölése pedig mutatja, hogy Dorian milyen mélyre süllyedt, és mennyire megváltozott az egyénisége. A különbség csak annyi, hogy mindannyian meghalhattak volna előbb, vagy később is (ha később jönnek az orkok, ha a halálfalókat vagy Voldemortot tovább feltartóztatják, ha Basil később érdeklődik csak a festménye iránt), illetve a végkifejlettel nem állt közvetlen kapcsolatban. Vagy például Gandalf (vélt) halála is bekövetkezhetett volna később, és Szarumán előbb is meghalhatott volna. (Megjegyzés: Mindháromból készült film is, a Gyűrűk Uránál most a filmre gondoltam, kivéve Szarumán halálát, ott a könyvre, mert a könyvben még sokkal később találkozik és beszél Frodóval és végül a Kígyónyelvű öli meg, a Doran Gray arcképénél a könyvre alapozom a gondolataimat). Viszont a főszereplők (vagy a nagyon fontos gonosz szereplők) nem halhatnak meg akármikor, és haláluknak mindenképpen jelentősége van. Ilyen, amikor A kőszívű ember fiaiban Jenő feláldozza magát Ödön helyett. Ez csak a végén történhetett, hiszen ha az elején megtörténik, Jenőt nem tartottuk volna félénk szereplőnek. Más főszereplő hirtelen nem jut az eszembe, de biztos, hogy ez az állítás rá is megállná a helyét. 
Persze néha azért előfordul, hogy a mellékszereplő halála közvetlen kihatással van a végeredményre. Ilyen például Mercutio megölése a Rómeó és Júliában, hiszen Romeó ezért áll bosszút, ezért száműzik, stb. Bár, ha kötekedni akarunk, ez nem befolyásolja, hogy Rómeó kibe szeret bele, hogy titokban összeházasodnak, és Lőrinc barát ad-e nekik olyan szérumot, amellyel halottnak tűnik Júlia, vagy nem. Fordítva azonban biztos nem lehetséges: olyan főszereplő nincs, aki semmire soha nincs hatással, és az is fontos, hogy ebben a cikkben elkülönítem a nagyon fontos mellékszereplőket (egy Ron Weaselyt) a kevésbé fontosaktól (egy Neville Longbottomtól).

2012. 03. 11.

Válasz hemynek: mert nem tudtam kommentbe írni

Kedves hemy, remélem nem zavar, hogy ide válaszolok. A rendszer nem engedi, hogy ott küldjem, azon kívül - ha nem bánod - nem zavar, ha mások is elolvassák, mert fontos a fantasys cikkhez.

Ezt írtam:

Szia hemy!

Köszönöm a válaszod, és hogy időt szakítottál rá, hogy kifejts a véleményed. Amit most fogok mondani, talán nem tűnhet "illőnek" azok után, hogy a fantasyról írtam, de kimondom (hiszen azért írtam a fantasyról, mert úgy éreztem, igény van rá, nem azért, mert szakértője vagyok): az, hogy 5 év alatt csak a Gyűrűk Urát olvastam, azért van, mert engem igazából nem érdekelnek a fantasyk. Az én könyvem sem igazán az, csak kitalált világban játszódik teljesen ember karakterekkel. Nem érdekelnek a fantasy világok, sem az, hogyan szokták csinálni, mert én bizony azért helyeztem el idegen világba a történetemet, mert azt akartam, hogy a középkorban játszódjon, viszont nem akartam igazodni a valós történelmi eseményekhez. Nem akartam tekintetbe venni, hogy abban az adott korban mi történt, mondjuk Angliában, ezért elhelyeztem egy olyan világba, ahol az van, amit én akarok.

Eleinte teljesen a történelemóra/történelmi témájú regények/történelmi témájú ismeretterjesztő könyvek által elmondott dolgok alapján levezethető volt. Olyan rangok, olyan emberek voltak benne, sőt még angol nevek is. Aztán egyre jobban távolodott a dolog. A végén még régebbre helyeztem, az ókori időkbe, mindentől elszakadtam, ami a valóság, és felépítettem egy teljesen új világot.

Megértem abbéli aggodalmadat, hogy ha teljesen elszakadunk a valóságtól, az nem tetszik majd az olvasónak, de nem értek egyet. Egyrészt, mert én olvasóként szívesen elolvasnám ezt a könyvet. Másrészt azért, mert még soha senkinek nem sikerült, és nem is fog olyan történetet kitalálni, ami teljesen eltér a mi világunktól, hiszen egyszerűen mindig bele fogunk írni ilyesmiket.

Mikor Tolkienről leírtam, amiket írtam, tisztában voltam vele, hogy nem egészen úgy zajlott az alkotási folyamata, ahogy annak az illetőnek fog, aki a cikkem alapján most nekiül, de szerintem ez iylen szempontból lényegtelen, csak azért írtam, hogy Tolkien 10 évet dolgozott rajta, stb., mert azt akartam, hogy sikerüljön érzékeltetnem, hogy igenis időigényes munka ez. Nemrég hallottam egy ismerősömet kifakadni, hogy a könyvével kapcsolatban azt várja a kiadó, hogy dolgozza át, szerintem ő azt hitte, a könyvek az első változatukban kerülnek a polcra. Az ilyeneken fel tudok háborodni. Ezért hangsúlyoztam ezt. Az ismerősöm védelmében: ő nem író, sosem írt könyvet az előtt, csak most írt egyet a szakterületről, ahol dolgozik.

Köszönöm az ajánlásaidat, de nem hiszem, hogy el fogom olvasni, legalábbis, ha majd jó könyvet akarok olvasni, akkor lehet, hogy el fogom, de csak azért, hogy olvassak fantasyt, nem. Az én történetem tényleg nem fantasy, tulajdonképpen kizárólag a kitalált helyszín az, amire ezt alapoztam, de megbántam már, hogy fantasynak neveztem.

Az ókori rómás megjegyzésedhez: biztos igazad van, de  a cikk szempontjából nem ez volt a lényeg, hanem, hogy a könyv írója így is, úgy is írhatja.

A Trónok harcáért bocsánatot kérek, de azt hiszem, ezt már a cikkben is megtettem.

Még valami a LOTR-ről. Épp azért nem tartom helytelennek, hogy ezt választottam a cikk vezérfonalának, mert Tolkien nem akart műfajoknak megfelelni, Te magad mondod, hogy nem jó kis fantasyt akart írni, és így... hogy is mondjam... saját belátására figyelt, nem arra, amit a műfaj megkövetel.

A lények lelkivilágával kapcsolatban sem értek egyet azzal, amit írsz. Ezt írtad: "Az attitűdjük pedig a társadalmi és kulturális hátterükből adódik, tehát először azt kell megalkotni, és ahhoz viszonyítva lehet eldönteni, hogyan is reagálnak adott dolgokra a karakterek." Ez így van, és ezt én is írtam a cikkben. Ezek szerint nem hangsúlyoztam eléggé. Ebben tehát egyetértünk, az viszont nem igaz, hogy nem olyanok mint az emberek. Mert persze, mások, hiszen ha olyanok lennének, emberek lennének, de erre is ugyanazt tudom írni, amit a világnál már írtam, hogy mivel az író is ember, úgyis olyan tulajdonságokkal fogja felruházni. Még ha különbözni is próbál. Azon kívül Magad írtad, hogy a világtól eltérni nem kéne teljesen, én ezt a szereplők egyéniségére érzem inkább helytállónak.

Amit a finn nyelvről írsz: sosem vontam kétségbe, hogy vannak ragok, azt, hogy nincs névelő, elhiszem, de szerintem ezt Rajtad kívül kevesen tudják, ezért jogosnak fogják tekinteni, amit írtam. Egyébként én a történetemhez alaposan kitaláltam iylen nyelvtani dolgokat, na jó, csak olyan mondatokban, amik eddig elhangzottak a történetben. Én például azt csináltam, hogy a magyar nyelvhez hasonlóan, a szó végére kerülnek a ragok, de külön írják. olyan mint az angol, csak nem elé, hanem mögé írják külön szóba. Ehhez a Tihanyi apátság alapítólevelének sora adta az ötletet, hiszen ott is külön van, hogy "utu rea". Mielőtt olyasmit válaszolsz, hogy ez más megfontolásból van így, leszögezem, hogy én nem állítom, hogy az ottani nyelv hasonlít az enyémhez, csak ez adta az alapötletet.
Mindenesetre azzal, hogy a nyelv kidolgozására buzdítok embereket, csak az alaposságra akartam felhívnia  figyelmet. Tulajdonképpen az egész cikken érezhető ez a szándékom. Biztos Te is olvastál már olyan történetet, ahol zavaróan nem fektetett bele energiát az író. Engem ez dühíteni szokott, főleg, ha nem csak valaki úgy megkért, hogy olvassam el, hanem kiadott könyvről van szó. És őszintén: ha csak a blogolvasók fele kipróbálja, amit írtam a nyelvtan kitalálásáról, akkor annak a  fele unalmában abba is hagyja 5 perc után, szóval aki ezt megfogadja, abban valószínűleg magában is meglenne az igény ilyen fogásokra, csak eddig nem tudta, hogyan kezdje.

Remélem, mindenre választ adtam.

Szeretném leszögezni:
A fantasys cikket elsősorban a SAJÁT történetemre alapozva írtam meg. Az, hogy a Gy. U.-t választottam vezérfonálnak azért volt, mert azt szinte mindenki ismeri, az én történetem pedig nem ismert. Ha olyasmit írtam a Gy. U.-ról, ami nem állja meg a helyét, az ezért történt. Az alap a saját történetem, a Gy. U. csak a szemléltető eszközöm volt. Valamint leszögeztem, hogy az én történetemben nincs varázslat, csak emberek, akik teljesen más környezetben és máshol élnek, mint mi, sokkal régebbi időben. (Ezt lehet kiírom majd, nehogy más is félreértse.)

A történetemről annyit, hogy én - szerénytelenség nélkül - nagyon kidolgozottnak érzem, nem tartom problémának, hogy teljesen más világ, mert a realitásra és a hitelességre mindig is odafigyeltem/figyelek közben. Szerintem sokan szívesen olvasnák, van is, aki olvassa, nekem is tetszene. ha elolvasnád, és nem kedvelnéd, azt mondanám, hogy ízlés dolga, nem kötelessége senkinek sem szeretni. De abban biztos vagyok, hogy hiteles és alapos, legfeljebb a történetet nem kedvelheted.

Még valami: azt mondtam, én már unom a tündéket, stb. Lehet, hogy ezzel a fantasy műfajt aláztam meg, de van bennem egy leküzdhetetlen, görcsös, eredetiség mánia, aki a blogot olvassa, annak sajnos ezzel meg kell birkóznia.

Egyébként mindenki saját felelősségre fogadja meg a  tanácsomat.

Köszönöm, hogy leírtad a véleményed, remélem, mindenre reagáltam, bár mint látod, sok mindre csak úgy tudtam, hogy nem értek egyet.

Köszönöm, hogy írtál.

Lexen.

2012. 03. 10.

Fantasyhoz Mary Sue faj teszt - Olvasd végig a bevezetőt!

Mikor először írtam a Mary Sue-tesztről, megjegyeztem, hogy többféle is van. (Persze mások is csináltak ilyet, nem csak az az illető, akit itt lefordítottam, de azok tulajdonképpen ugyanezeket a kérdéseket tartalmazzák, csak kevesebbet.)
Az eredeti Mary Sue-teszt nagyon hosszú. Anna Éva kért, hogy fordítsam le, neki is estem, de tényleg nagyon hosszú, így félbehagytam. Ez viszont csak 27 pontból áll. Ha már a fantasyról írtam hosszú posztot, ezzel kiegészítem.

EZ A FANTASYHOZ TARTOZIK.

EZ NEM A MARY SUE-TeSZT. EZ ARRA VONATKOZIK, HA FANTASY FAJT TALÁLSZ KI, PL. TÜNDÉK.

HASZNÁLATI UTASÍTÁS: Nem ez, hanem a Mary Sue-teszt (amelyik nem vonatkozik külön fantasyra), felhívja a figyelmet rá, hogy ezen elemek valamelyike mindenképpen feltűnik a történetben. A probléma az, ha mind ugyanabban! Állítólag Bono a U2-ból is 72 pontot kap rajta, pedig ő létezik. : )Egyébként ha E/3. - ben ír valakiről a teszt nem he/she-t (hím/nőnemű alany) használ, hanem "xis"-t (iylen nem létezik, csak itt, arra utal, hogy semleges), kifejezve, hogy nem minden pont érvényes nőre is férfira is, de ennek csak a nagy Mary Sue-tesztnél van jelentősége, itt lényegében csoportokat emleget.
Az eredetihez van írva, hogy ha minden karaktered csodásan tud repülni, akkor ne számítsd ezt a főszereplőnél külön képességnek.
Ott a gép adja össze neked. Itt most csak Te tudod, hiszen lefordítottam, de nem csináltam adatbázist hozzá. A kérdések számozottak, de egyeseknél alpont is van, azt hiszem, az alpontok egy-egy kérdésnél plusz 1 pontot jelentenek. Ha igennel felelsz, adj egy pontot, de ha az alpont is igaz, akkor még egyet. De az is lehet, hogy az alpont 2 pontot ér. A legbiztosabb módszer, ha az angol linket használod, és olvasod közben a magyart. A számozásra direkt figyeltem, ha itt mondjuk a 4-es igaz, akkor ott beikszeled, és akkor a gép kiszámolja neked a pontjaidat, mert én nem tudom pontosan, az alpontok mennyit érnek.
Itta  forrás, itt tudod ikszelgetni, és kiszámíttatnia  pontjaidat:

Az egészet fordítottam, nem saját, DE A FORDÍTÁS AZ SAJÁT MUNKA.

Innentől az egész idézet:
--------------------------------------------------------------------

Bizonyára találkoztál már Mary Sue fajokkal ezelőtt is: győztes faj létükkel, szexiségükkel, és minden más „-ség”-ükkel együtt. Csodálatos fizikai erejük van. Nem háborúznak, és tökéletes harmóniában élnek a természettel. A vallásuk gyakorlatilag a varázslat és ennek hitelességéről könnyen megbizonyosodhat bárki, aki csak rájuk néz. Néha egy kis fizikai átváltozással is megfűszerezik mindezt. És nagyon szívesen világossá teszik számunkra, hogy azok az emberek (pogányok, attól függ) mennyire silányak.

Tegyünk pontot ennek az utálatnak a végére.


1., Tipikusan erősebbek/gyorsabbak/alapvetően többre képesek a testi felépítésük által, mint más lények/fajok?
a., Olyannyira, hogy még a fajuk leggyengébb tagja is sokkal gyorsabb/erősebb/több képességgel rendelkezik, mint  más fajok/…?

[A per jel után: az angolban 2 külön kifejezés van a „faj” szóra, mindig mindkettőt említi, én innentől csak egyféleképpen írom a magyar nyelv lehetőségei miatt. – a szerk.]

2., Mindegyikük, vagy legtöbbjük észrevehetően vonzó az emberi mérték/megítélés szerint?
a., Mindegyikük vagy legtöbbjük még vonzóbb mint a legvonzóbb ember?

3., Tipikusan okosabbak mint más fajok?

4., Tipikusan lenyűgöző mentális/fizikai tulajdonságokkal/varázserővel rendelkeznek, ami a legtöbb eltérő fajból hiányzik?

5., Minden vagy legtöbb érzékük kifinomultabb, mint a legtöbb faj érzékei?

6., A nemi életük jobb, mint a legtöbb más fajé?

7., A művészetük/zenéjük tipikusan jobb, mint más fajoké?

8., A spiritualitásuk és/vagy moralitásuk sokkal magasabb szinten van, mint a legtöbb eltérő fajé?

9., Felülemelkednek a babonás/irracionális viselkedésen/hiedelmeken, amik a legtöbb fajnál megtalálhatóak? [Ezt nem biztos, hogy helyesen értettem.]

10., Teljesen vagy lényegében mentesek azoktól a dolgoktól, amiket mi emberi bűnnek tartunk, vagyis mohóság, önzőség, rasszizmus, szex, stb.?

11., Kicsi vagy egyáltalán semmilyen hiányt nem szenvednek étellel/anyagiakkal kapcsolatban összehasonlítva a többi néppel?

12., Tökéletes harmóniában léteznek a természettel és a szülőföldjükkel?

13., Technológiailag és/vagy varázserőt tekintve annyira magas szinten állnak, hogy jóformán nincsen ellenfelük, mégse használták soha az előnyüket arra, hogy leigázzák vagy visszaéljenek vele és kihasználják a többi népet?

14., Jobb kormányzatuk és igazságügyi rendszerük van, mint a legtöbb fajnak?

15., Ugyanazokat az értékeket támogatják és tisztelik, mint Te?
16., „Érzéketlenek” azokra a dolgokra, amik erősen károsítanák vagy megölnék a többi fajt?

17., A terhességi idejük rövidebb, mint kilenc hónap, és a szülés kevésbé fájdalmas?

18., Az ivadékuk gyorsabban fejlődik, és hamarabb válik éretté, mint az embereké?

19., Kifejezetten magas az élettartamuk?
a., Halhatatlanok?

20., Gyakorlatilag mindig nagyon jó szülők?

21., A kapcsolatok ritkán (ha egyáltalán valaha) végződnek összetört szívekkel és/vagy keserű érzésekkel, vagy azért, mert a szerelem örökké tart, vagy a „szabad szerelmi” rendszer miatt, amiben a féltékenység nem létezik?

22., Amikor a faj tagjai véleményt nyilvánítanak egy kérdésben, tipikusan vagy mindig igazuk van?

23., Rávilágítanak más fajok hiányosságaira, de soha senki nem világít rá az ő hiányosságaikra, vagy nem tűnik igazoltnak, hogy így tegyen?

24., Valaki a történet folyamán válik e faj tagjává, és így boldogabb?
a., És/vagy befogadja minden értéküket és ötletüket, és így boldogabb?

25., Egy [hozzájuk] megtért személy erősen kritizálja a korábbi barbár életét, vagy a régi emberei/faja/rendje ezt helyteleníti?
a., És meggyőzi a régi embereit/faját/rendjét, hogy az új élete helyes választás?

26., Te szívesen a faj tagjává válnál?

27., Szerinted mindenkinek arra kellene vágynia, hogy a faj tagja legyen, vagy legalább átvenni a gondolkodásmódjukat?

1-6 pont: Határozottan nem Sue faj.
7-10 pont: Valószínűleg nem Sue faj.
11+ pont: Leginkább Sue faj.

Fantasy világ

 Utólagos kiegészítés (hemynek válaszoltam, de szeretném, ha mindenki tudná): 
Szeretném leszögezni:
A fantasys cikket elsősorban a SAJÁT történetemre alapozva írtam meg. Az, hogy a Gy. U.-t választottam vezérfonálnak azért volt, mert azt szinte mindenki ismeri, az én történetem pedig nem ismert. Ha olyasmit írtam a Gy. U.-ról, ami nem állja meg a helyét, az ezért történt. Az alap a saját történetem, a Gy. U. csak a szemléltető eszközöm volt. Valamint leszögeztem, hogy az én történetemben nincs varázslat, csak emberek, akik teljesen más környezetben és máshol élnek, mint mi, sokkal régebbi időben.

VALAMINT:

Ezt azért írom ide, mert a cikkemben azt írtam, csak a Gy.U.-t olvastam, de ez nem igaz, néhány dologról (Trónok harca, Húrin gyermekei, és a műfaj klasszikusai) megfeledkeztem, és erre Chibi Zsó reakciója döbbentett rá. Jó ha tudjátok, de nem magyarázkodás. 

(Részletek Chibi Zsónak adott válaszomból:) "...én olvastam a Hobbit elejét, a Gy.U-t, a Húrin gyermekeit, a HP-t, a Trónok Harcát majd befejezem, most kezdtem David Gemmelltől a Legendát, a klasszikusokat pedig szintén: Arany virágcserép, Csongor és Tünde, Michael Ende: Momo és A végtelen történet. De ezeket nem taglaltam, részben mert elfeledkeztem róluk, részben meg mert, ha azt mondom fantasy, a nagy átlag nem ezekre gondol. (A felsorolás elején lévőkre igen.) (...) Mégis úgy gondolom, ha valakinek van elég fantáziája, tulajdonképpen tud írni fantasyt ezek nélkül is, és bár belátom, van tapasztalatlanságra utaló jel a cikkemben, szerintem sok olvasás után is gondolnék néhány hasonló dolgot. "

-------------------------------------------------------------------------------------------------

Az eredeti szöveg:

Előre bocsátom, nem olvastam sok fantasyt. Csak A Gyűrűk Urát. (A Harry Pottert én másnak tekintem, bár azt is olvastam.) Elkezdtem a Trónok harcát. Én magam is írok egy történetet, amely kitalált világban játszódik, de nincs benne varázslat, sem semmi emberfeletti, csak minden eltérő az általunk ismert területektől. Ezért a dolog varázslat részével kevesebbet is fogok foglalkozni, ezért elnézést kérek azoktól, akik arra számítottak. 

Mindez csak néhány vélemény lesz, amiket kijegyzeteltem, illetve e pillanatban megy A Gyűrűk Ura első része, A Gyűrű Szövetsége a tévében, és közben is feljegyeztem néhány dolgot. Ezek tehát egymásra hányt gondolatok lesznek. Hogy hogy kell fantasy világot, vagy egyáltalán egy világot kialakítani a semmiből, az tulajdonképpen a fantáziádon múlik.

Az itt leírtakban elsősorban a saját könyvemre, illetve J. R. R. Tolkien: A Gyűrűk Urára fogok támaszkodni.


Eredetiség

Én őszintén már nagyon unom, hogy mindenhol tündék meg törpök vannak - mondom ezt úgy, hogy nem olvastam több fantasyt. Nem lenne sokkal okosabb valami sajátot kitalálni? Elhiszem, hogy a Wikipédia szerint a fantasy műfaj definíciója, hogy a germán mondavilágon alapul, és elfek (tündék) vannak benne, és hogy nem Tolkien találta ki, stb., de nem lenne sokkal jobb eredetinek lenni? (Persze a sort folytathatnám a vérfarkasokkal, kentaúrokkal, vámpírokkal, mindennel, ami népszerű, a görög mitológiai alapokkal, amin a Harry Potter alapul [lásd: Lupin neve, kantaúrok, lények természete, illetve nem görög, hanem latin kifejezésekből kialakított varázsigék]).

A továbbiakban, hogy megfelelő ötletetek adhassak, és saját véleményem szerint írhassam ezt a cikket (posztot), feltételezzük, hogy ezzel Ti is egyetértetek, és nem a megszokott alapból indultok ki, hanem TELJESEN  a nulláról teremtetek új világot.


Az alapok

Az én történetemben kizárólag emberek szerepelnek. Így a lények kitalálását is rátok bíznám. Szerintem legegyszerűbb, ha egy antropomorf (ember alakú) teremtményből indultok ki, aztán felruházzátok mindenféle képességekkel ÉS HIÁNYOSSÁGOKKAL (!!).

Ezek után persze mit tudok én írni? Hogy lesz ebből világteremtés, ha az én szereplőim emberek, emberi erővel, egy kitalált világban? Biztos unalmas... Hát nem az, így is van benne mindenféle jó dolog, ami mondjuk egy Gyűrűk Urában, csak nem varázslatos eszközök miatt/segítségével.


Elhelyezés térben és időben

Kezdjük azzal, hogy a történeted játszódik egy adott helyszínen egy adott korban. Fontos, hogy ha nem is írod le, Te magad tudatosan elhelyezd. Persze nem kell semmit túlspirázni, csak annyi, hogy ha írtál valamit, ami nem valószínű hogy egy időben létezhet valami mással, akkor ne írd őket egy történetbe (például kővetőgép és puskaporral működő ágyú). A helyszínt el kell távolítanod a mi világunktól. Ez lehet egy sziget, egy idegen bolygó (ha helyes az ismeretem, van olyan fantasy - Steven Erikson: A malazai bukottak könyvének regéje -, ami idegen bolygón helyezi el a cselekményt, de attól, hogy valami más bolygón van, simán lehet fejletlenebb, ami a fantasynál a műfaj kritériuma). De lehet egy titokzatos hely is, amiről tudjuk, hogy nem ott van, ahol mi, de határai lelógnak a térképről: ilyen Középfölde: ha megnézitek, a térkép olyan, mintha folytatódna. Mindehhez térképet kell rajzolnod, legalábbis, ha adott útvonalon mennek a szereplőid, és elvárod (márpedig elvárod) az olvasódtól, hogy értse. Ha nem akarsz térképet rajzolni, megfelelő megoldás, hogy magad elé veszel egy lapot, és ha említesz egy helyszínt, rárajzolod. Akár egy X is lehet egy hegység. Aztán említesz egy másvalamit, akkor ahhoz képest arányaiban azt is elhelyezed. Ez arra jó, hogy, nem rajzolsz térképet, de magadnak tudod, hogy mi mihez milyen közel van, és nem vezeted félre az olvasót, nem írsz hülyeséget (az előbb ott még egy hegy volt, most meg egy folyó), rendszer lesz a világban földrajzilag, és feljegyezheted, mi melyik birodalomhoz tartozik.

A területek neveinek kiválasztásánál vedd figyelembe, hogy a világodnak saját nyelve van. Adhatsz magyar neveket, akkor azok legyenek kifejezőek, pl.: Széltető. De adhatsz neki a kitalált nyelved alapján is (elvileg) értelmetlen szavakat, de ez esetben is figyelj olyanokra, hogy hogy ha egy szót arra használtál eddig, hogy "hegy", akkor ezután is úgy legyen. Esetleg ezt is írd fel.


Realitás a fantáziában

Két dolog fontos. Egyrészt merj elrugaszkodni, itt az egész világ a tied. Másrészt ügyelj a realitásra. Ez látszólag ellent mond egymásnak, de ha tényleg alapos vagy (és ha sikerül elmagyaráznom), akkor mégis fontos és logikus. Olyanokra gondolok, hogy például az én történetem főszereplője uralkodó, és sok ékszere van. Ehhez utána néztem a különféle ásványoknak, drágaköveknek, és volt, amelyikről kiderült, hogy vulkáni kőzetből származik (most biztos hülyeséget mondtam, de hál' Istennek ezt így nem kellett leírnom), szóval  a lényeg, hogy ezért beleírom, hogy az északon lévő országból hozatta, ahol van vulkán (oda rajzoltam a térképen eredetileg). Nem írtam, hogy vulkán, vagy bármi, csak hogy észak. Én alapos vagyok, ha valaki olyan szorgalmas lenne, hogy leellenőrizze, és ami még nagyobb öröm: a világom hiteles. Nem mindegy, képesek-e előállítani az ókori időkben (az én történetem kb. ekkorra tehető) egyes anyagokat (pl. fehéraranyat nem). Azon kívül alaposan ki kell dolgoznod, hogy az uralkodó milyen uralkodó (fejedelem, király, vezér, valami saját, általunk ismeretlen), milyen rangot betöltő emberei vannak, azoknak KONKRÉTAN ÉS PONTOSAN mi a feladatuk, milyen a társadalom - nagyon alaposan !! -, stb. Mindezt elég, ha Te tudod, és van egy jegyzetfüzeted, de ha úgy érzed, bonyolódik a történet, írj prológust, amiben mindezt leelemzed. Ne félj tőle, a prológustól nem vár az olvasó nagy izgalmakat, mindenki tudja, hogy itt valami "nem izgalmas", de szükséges következik (persze tisztelet a kivételnek).


Források és a történelmi világ

Jó források lehetnek régi - valós - korokról szóló könyvek. Én például sokat olvastam ilyeneket, mikor kitaláltam. A történelem órák is mindig megihlettek, nem árt odafigyelni. El kell döntened, mennyire fejlett az adott kor. Aztán olyan apróságokat, mint például a hajózás, az uralkodó és az alattvalók viszonya, az éghajlat (például ne írj össze egymáshoz nem illő növényeket, inkább találj ki sajátokat).

Ne feledd, hogy az írásod a múltban játszódik, így ne adj nagy, modern nézetekre utaló szavakat a szereplőid (tipikusan a főszereplő) szájába. Ha mégis ezt szeretnéd, írd le a prológusba, mert az ember alapvetően barbár világot vár fantasytól. Itt jegyezném meg: a fantasy Mary Sue-teszt sokat segíthet az ilyen kérdésekben. Ezt a konkrét példát is onnan vettem. Azt linkeltem már, vagy a Mary Sue-cikknél, vagy külön posztban.


A szereplők együttélése

Ha olyan fantasyt írsz, amiben varázslók, különleges lények vannak, alaposan ki kell találnod, ki milyen varázserővel bír. Ha egyes lényeket kitalálsz, ismerned kell az életmódjukat, és ezt ismertetned kell az olvasóval,  és ne feledd, hogy egy élővilágot alkotsz, aminek a szereplői véleménnyel vannak egymásról. Ez utóbbi jelentheti, hogy utálják egymást, mint a törpök és a tündék A Gyűrűk Urában, lehet annyi, hogy egy adott népről tudják, hogy jó lovasok, stb. Ha nem különleges lények szerepelnek benne, csak kitalált világban mozgó emberek, akkor se feledd, hogy mindez rájuk is igaz. Például egyik terület híres a művészetéről mondjuk, a másik arról, hogy ott nagyon sok rubin van, a harmadik terület emberei vadak, vagy jó lovasok. Mindezeket a dolgokat ismertetheted, de megteheted azt is, hogy a cselekményből derül ki. Sokkal jobban szeretik az olvasók, ha nem elmondják nekik, hogy ők meg ők nem szeretik egymást, hanem a párbeszédből, a jelenetekből érzik. Ezt nem csak fantasy esetében veheted fontolóra. De mindenképpen derüljön ki az, ami saját kitaláció, például az ok. Persze ez is kiderülhet párbeszédből, de ehhez már ügyesnek kell lenni (ti. ahhoz, hogy egy egész történelmi vagy társadalmi háttér kiderüljön egy párbeszédből). Megfelelő egyensúlyt kell találnod aközött, mit írsz egy prológusba, vagy narrációba, és mi az, amit cselekménnyel mutatsz meg. Ez nehéz.


A világ kapcsolata a valósággal

Akár a valódi világgal való kapcsolatot is kidolgozhatod. Itt több mérték közül választhatsz. Ott van A Gyűrűk Ura, ahol egyáltalán nincs említve, hogy mi van Középföldén kívül. Mivel a neve Középfölde, és a térképről azt látjuk, hogy folytatódik, ezért az az érzésünk, hogy a világuk még nagyobb, mi csak egy szeletét ismerjük. (Egyszer valami Gy. U. - hoz kapcsolódó térképen láttam olyan kiegészítést, hogy nagyobb volt  a térkép, egyik része Középfölde volt, másik része is valami -földe, például Északfölde, de most csak mondtam egy hülyeséget. Tehát elképzelhető, hogy Tolkien tudta, mi van azon kívül.) A GY. U. úgy kezd, hogy utal arra, hogy mindez az előtt történik, hogy az emberek átveszik a világon való hatalmat a tündéktől és félszerzetektől, tehát utalás történik arra, hogy mindez emberemlékezet előtt játszódik, de mindenképpen ugyanazon a a helyen, ahol ma élnek emberek, vagy valami olyan helyen, aminek kapcsolata van a mai világunkkal. Viszont semmit sem tudunk erről. Ugyanakkor nincs is hiányérzetünk, hiszen szeretünk valami újat olvasni.

A másik variáció, hogy helyenként megemlíted a más világokat. Például az én történetem szigeten játszódik, és visszatérő hajósok egy-egy dolgot fognak mesélni, hogy mit láttak, ezek utalások lesznek a valós világra, ebből jön majd rá az olvasó, melyik korban játszódik a történet. De Te is kitalálhatsz ilyesmit. Például a kereskedelem fontos tényező volt régen, mondhatod, hogy ezt az ékszert (mondjuk) egy fáraótól vásárolta az adott szereplőd. Fontos viszont ez esetben, hogy úgy írd, hogy az olvasó garantáltan megértse, hogy ez egy kitekintés, és nehogy arra gondoljon, hogy a Te világodban is vannak fáraók!

A harmadik lehetőség, hogy teljesen összekapcsolod ezt a valós világgal, és valamiféle átjárót teremtesz köztük. Ilyen például a Harry Potter, a Végtelen történet vagy a Momo (mindkettő Michael Endétől). Ezekben az okoz nehézséget, hogy alaposan kidolgozd, és minden szálat elvarrj. Nagyon ciki, ha egy olvasó talál benne valami hibát, amitől az egész nem jöhetne létre. J. K. Rowling például nagyon alaposan kitalálhatta ezt a mugli - varázsló világ magyarázatot, illetve a két világ közti dolgok kapcsolatát (például Arthur Weaselyt lenyűgözik az elektromos szerkentyűk, mondja is: "zseniális, hogy pótolják a varázslatot" a muglik a mindennapjaikban).


A belső történelem

A helynek legyen történelme. Valószínűleg nem honfoglalásról írsz (bár nem is rossz téma, hogyan telepedtek le egy Középföldéhez hasonló helyen...), szóval utalás kell, hogy legyen a korábbi korokra. Ezekről lehetnek feljegyzések, régi szokások, legendák, babonák, mondák, mítoszok. Ezekben akkor is írhatsz varázslényekről, ha a történeted nem tartalmaz természetfeletti szálat, hiszen az emberi mitológia is elrugaszkodott lehet. Esetleg láthatnak szereplőid egy emlékművet, vagy két birodalom utálhatja egymást a történelmük miatt. Akkor is, ha nem ez a fő szál, mert hidd el, érdekesebbé teszi a történetet. Az olvasók jobban örülnek, ha olyan helyre kerülnek, ami úgy tűnik, hogy létezik a jelenleg olvasott eseménysor nélkül is. Középfölde is létezett már jóval Frodóék előtt. Aki olvasta a könyvet, az tudhatja, hogy Tolkien alaposan leírta a Függelékbe még a történelmét is, több történelmi időszakra lebontva, de a filmből is kiderül, hogy a helynek múltja van.

 Ha lábjegyzetelsz, az is jó taktika lehet, akár hiszed, akár nem. Ha említenek egy adott eseményt, és te megjelölve a lábjegyzetbe írod, és nem a narrációba, hogy ez azért van, mert régen ez és ez történt, stb. (ha ügyes vagy, akár dátummal is elhelyezed), azáltal még inkább olyan érzése lesz az olvasónak, mintha valami létező dologba csöppent volna, ami akár előtudást is igényelhetne. Ezzel csak egy baj van: nem mindenki szereti a lábjegyzetet, vagy nem gondolják, hogy a történet része, és nem olvassák el. Én azért hagytam fel vele, mert ezzel a módszerrel túl sok lábjegyzetet csináltam volna. Az meg rendszertelenség, hogy van amit oda írok, van, amit meg a narrációba, hogy kevesebb legyen. Ezért én ezért ezt nem csinálom, de fenntartom, hogy hasznos trükk.

Ha elég alapos vagy, a történetedet dátumra is elhelyezheted az adott korban.

Alan Lee rajza Bilbóról A hobbithoz
Még valami: ha mégis olyan lényeket alkalmazol, akik már létező mitológiai lények, felmerül a kérdés, mennyire igazodsz az eredeti dolgokhoz, és mennyire találsz ki nekik saját tulajdonságokat (gondolj itt például az Alkonyatbeli Edward Cullen csillogására - biztos van még más példa is, tudom, hogy sokan ezen viccelődnek, én itt most nem rossz szándékkal mondtam, csak nem ismerek semmi mást az Alkonyatból). Viszont ez felveti azt a kérdést, hogy mennyi előtudást vársz el az olvasóidtól. Tolkien például egyáltalán nem meséli el, mik azok a tündék, csak a  hobbitokról szól a prológusban, ami engem nagyon idegesített, mert végig azt éreztem, hogy igazából nem is tudom, mik azok a  tündék, csak a filmből tudjuk. Ugyanez igaz az orkokra, sőt ott még inkább. Vagy például Gollamot sem írta le. Frodó a könyv szerint szőke, és az egyetlen szőke hobbit. (A Gyűrűk Urát Alan Lee illusztráror rajzai alapján rendezték, teljesen az ő általa ábrázolt világra hagyatkoztak. Tolkien talán teljesen másképp akarta.) 
Frodó és Gandalf (Alan Lee rajza)

Egy dolgot ne tegyél a világod történelmével kapcsolatban: ne tedd azt, hogy valamit mindig csak megemlítesz, például XY háború, majd ha írsz neki folytatást, vagy ilyesmi, kitalálod, hogy ott részletezni fogod. Átírhatja, és értelmetlenné teheti az alapsztoridat. Azon kívül lerombolja az olvasó álomvilágát, mert konkretizálod a hátteret, és nem hagyod, hogy azt gondoljon, amit akar. Persze részletezheted a múltat is, de csak ha már az elejétől úgy szeretnéd, és/vagy nem változtat a sztorin. Akár hiszed, akár nem, ha nincs összefüggésben valami a történeteddel, és semmi kihatással nincs rá, akkor is befolyásolhatja. Egyszerűen a megítélését. Például egy barátomnak Bilbo sosem volt szimpatikus, de mikor olvasta A hobbitot, akkortól kezdve igen. Csakhogy ez fordítva is elsülhet. De nem kell, hogy ennyire szorosan kapcsolódjon a dolog. Egyszerűen lelövöd a titokzatos hátteret azzal, hogy mindent elmondasz. De azért vigyázz, ne legyen érthetetlen a történet. Ügyesen kell egyensúlyozni. A Gyűrűk Ura könyv változatban nagyon idegesített, hogy egyes dolgokról/személyekről azt sem tudjuk, hogy kicsoda/micsoda, és így nem lehetett véleményt alkotni róluk. Az olvasók mindig szeretik eldönteni, kit szeretnek, kit nem, akkor is, ha a történet szempontjából is a múlt embere.
Elrond gyűlése, ahol a Gyűrű Szövetsége megalapul Alan Lee elképzelése szerint





Nyelv, írás, műveltség a fantasy világban

Egy kicsit a világod nyelvéről, írásáról, műveltségéről is. Először is, logikusan találd ki mindezt. Ha például főleg kőbe vésik amit írnak, ne találj ki kacskaringós betűket. Vagy többféle írásmódjuk is lehet. Természetesen rajtad áll, hogy hány nyelv jelenik meg a történetben, de az olvasóid nagyon alaposnak fognak tartani, és felnéznek majd rád, ha olyan dolgokra odafigyelsz, hogy például azok, akik mondjuk egy kisebb zárt közösségben élnek (szigeten, hegyek közt), esetleg a nyelvtant eltérően használják, vagy a szavakat, vagy másképp ejtenek bizonyos hangokat. Ha akarod, nem kell így írnod ennek az embernek/lénynek a szavait. Én a helyedben nem adnék a szájába olyan szavakat, hogy "vót", mert ez esetben a magyarból indulunk ki, és kinevetteted a karaktered. Szerintem elég leszögezned, hogy hosszabban ejtik az XY hangzókat, vagy ahogy akarod. Persze írhatod végig úgy a sorait is, ha Te úgy szeretnéd.

Ha nem akarsz egy teljes nyelvet megalkotni, de néha azért írnál sorokat az adott nyelven, a legjobb módszer, ha két dolgot teszel. Először is kitalálod, milyen hangzású a nyelv. Inkább durva szavakat használnak, vagy nagyon sok néma hangot, vagy sok a magánhangzó. Ha nem vagy elég fantáziadús magadtól, akkor kiindulhatsz létező nyelvekből, például azt mondod, a német olyan keményebb hangzású nyelv, vagy például azt akarod, hogy hasonlítson a latinra, akkor megnézed, az milyen betűkészletből táplálkozik. De nem menjen mindez át utánzásba!
A betűk kiejtéséről írj az olvasóidnak! Különben nem várhatod el, hogy tudják. Lehet, hogy egyszerűnek érzed, de gondolj bele, hogy ma már sokan, akik fantasyt olvasnak a bonyolultból indulnak ki.

A másik dolog, hogy ki kell találnod egy nyelvtani rendszert. Nem kell bonyolultnak lennie, de például ki kell találnod, hogy a ragokat a szavakhoz kapcsolják-e, vagy elé. Ez azért fontos, mert megszabja, hogy hány olyan szót vetsz papírra, amit tulajdonképpen magad sem értesz. Például magyarul az, hogy "a váza az asztalon van" öt szó, angolul viszont "the vase is on the table", tehát hat, mert az "asztalon" kifejezés náluk két szóból áll össze. Ezért írd le egy jegyzetfüzetbe, vagy valahova, amit megtartasz, az ilyen mondataidat, alá, hogy melyik szót minek szánod. Konkrétan tudd, hogy a mondatodban melyik szó mit jelent. Ne csak úgy írd, hogy jdhu ejfiwe jierjweokq. Ez két dologra jó: szabályosnak fog tűnni, illetve visszakeresheted a már használt szavakat. Ha még egyszer le kell írni, már tudod, melyik szót használtad arra. A ragok ismétlődnek a nyelvben, így például az is észreveszi, hogy az angolban sok az "in" vagy a "to", aki nem is tudja, mit jelent, és így gondolja, hogy rag, vagy valami más gyakori dolog. Ha erre Te is odafigyelsz, nagyon megnyerő lesz a nyelv, amit alkotsz, mert látják, hogy foglalkoztál vele, és energiát fektettél bele. Ne ijedj meg, ehhez nem kell nyelvésznek lenned, és az olvasóid sem fogják elemezni a kitalált szövegeidet, de látni fogják benne a verejtéket. De ha nagyon nem tetszik a dolog, végül is leírhatsz találomra egymásra vetett szavakat. Például a Star Wars is ilyen. Semmit nem szerkesztettek meg a különböző nyelvein, halandzsa az egész. Legalábbis a film. Azóta jelentek meg könyvek, ott nem tudom, hogy ezt átdolgozták-e. Ha ezt, a könnyebbik módszert választod, ügyelj rá, hogy legyenek a nyelvben rövid (1-3 betűs) szavak is, ezt feltételezi majd az olvasód kötőszavaknak, névelőknek, ragoknak, persze észrevehető lesz, hogy rendszertelenül, csak beledobálva vannak a szövegedbe, még ha ügyelsz is, hogy ugyanaz a pár betű legyen.

Komolyan buzdítok mindenkit, hogy ettől ne ijedjen meg. Tolkien tíz évet fordított arra, hogy A Gyűrűk Ura teljes hátterét kitalálja, és teljes nyelveket (többes számban!), és írásmódokat hozott létre! Tolkien eredetileg nyelvészprofesszor volt, de már néhány évesen is kitalált egy barátjával egy nyelvet, az animalicet, azaz az állatnyelvet, tehát csak elhatározás kell hozzá. Ha már könyvet írsz, értesz ennyire a nyelvhez.


A szereplők mihez érthetnek - csak olyasmit mondhatnak

Találd ki a környezet műveltségét. Például, hogy jók a csillagászatban, vagy az orvoslásban, de a matematikában gyengék. És ez nyilvánuljon is meg a történetben. Például, mikor Legolas ilyeneket mond, hogy "vörös az ég alja", azt értelmezheted tündemegérzésnek is, de egyszerű csillagászati tényeket is beleírhatsz a saját szereplődre vonatkoztatva. (Ott persze ez inkább babona, vagy megérzés, hiszen úgy folytatódik a mondata: "vérontás volt az éjjel".)


Rangok, előkelők

Találj ki saját rangokat. Hagyd az ilyeneket, amik a való világban vannak. Legyenek saját rangjaid, feladatköreid, stb.


Néhány kiegészítő dolog, hogy még logikusabb legyen

Egy fontos dolog: ne legyen a főszereplő mindenben csodás. Például Frodónak azért vannak barátai, mert szüksége van rájuk. A nyomokhoz Vándor ért, a tündemegérzéseire Legolas hagyatkozik, Boromir és Gimli nagyon keménykötésű, jó harcos, Samu, Trufa és Pipin pedig bizalmasok. Most leegyszerűsítve. Tudom, már érkezett kérés, hogy fordítsam le a Mary Sue-tesztet, és el is kezdtem, de iszonyatosan hosszú, és én érettségizem nem sokára. Ezért angolul tudóknak ajánlom a Fantasy Mary Sue-tesztet: valamivel rövidebb, ha van türelmetek, egy netes szótárral is nekieshettek.

Ha a szereplőid olyan vándorúton vesznek részt, mint Frodóék, légy logikus. Nem kényelmes egy ilyen útra menni. Ha a szereplőd eddig király volt, aki a legnagyobb kényelemben élt, igenis derogáljon neki pókok között aludni. Aki eddig nem volt jó vívó, ne győzzön le orkokat. A filmben Boromír edzést tart Pipinnek és Trufának, de ennyitől nem tanulnak meg harcolni, ezért is inkább a trükkjeikre hagyatkoznak, és csak a  vége felé csatáznak. (Ne feledd: a film sűrít, a Gy. U. könyvváltozatában csak az első 60 oldalon 20 év telik el, a 100. oldalon Frodó már 50 éves, míg az 1.-n 33 volt, és a teljes történet is sokat ölel fel, tehát van alkalmuk tanulni, nem négy hét alatt jutnak oda, mint a filmben.) Aki eddig félős volt, legyen ez után is az. Sőt az is, aki eddig bátor volt. Egy dolog otthon vívásórákat venni, és egy másik ténylegesen az életedért harcolni. Ne szégyelld, hogy néhány szereplőd fél, vagy akár el is fut. Valld be, hogy Te is ezt tennéd.

A Gy. U. Hogy készült?-jében Peter Jackson (a rendező) és a Trufát játszó színész mesélik, hogy az első részben, amikor a hobbitok a fa üregébe bújnak a fekete lovasok elől, a rendező megkérdezte a színészt: "zavarna, ha egy hatalmas pók mászna rajtad?". Benne is van a  filmben, hogy Trufa nézi az vállán végigfutó pókot. Erre azért volt szükség, mert Jackson úgy okoskodott, hogy a fekete lovasok valamiféle negatív energiát küldenek, vagy ha nem akarunk ennyire elrugaszkodottak lenni, egész egyszerűen félelmetesek, és ezt az állatok is megérzik, sőt jobban megérzik, mint az emberek. Ez a jelenet jó példa az alaposságra. Nektek is ajánlom, hogy ilyen dolgokat írjatok bele.

Még egy jelenet a Gy. U. első részéből. Boromír halálakor, mikor Aragorn elbúcsúztatja, láthatjuk egy rövid ideig, mennyire fekete a körme. (Megjegyzem a Frodóval való, közvetlen előtte lévő beszélgetés alakalmával is nyújtja a kezét, és ott szép tiszták a körmei, de ez legyen a legnagyobb baj.) A köröm nem csak úgy fekete lesz, ezen sminkesek milyen sokat dolgozhattak! Vagy belegondoltatok, mennyi munka lehetett minden forgatás előtt koszosra maszkírozni? Biztos nem úgy jött a forgatásra. És a Galadrielt játszó színésznő mesélte, hogy annyira jól sikerült, hogy mikor először meglátta Viggo Mortensent (Aragornt), a lovakkal babrált, és olyan koszos volt, hogy tényleg azt hitte, valami idegen, nem színész, és nézte, mit keres itt ez az ember. Ezt azért mondom el, mert a könyvben is hangsúlyozza Aragorn, hogy a külseje nem túl megnyerő, mikor először beszél a hobbitokkal. Igazából a Mary Sue-tesztből vettem ezt a pontot, ott írta a szerkesztő: ha a főszereplőd hat évig vándorolt  a pusztában, vagy épp most küzdött meg egy oroszlánnal és nyolc tigrissel, akkor ne legyen nagyon vonzó, és ne nézzen ki úgy, mint aki frissen mosakodott.
Valami, amit az írók (főleg a lányok, akik szexi férfi főszereplőket választanak) szeretnek elfeledni. Ha valaki hosszú vándorútra megy, és nincs alkalma fürödni, annak szakálla nő! Nézd meg Aragornt, Boromirt, Gimlit... na jó, utóbbi egy másik kérdés. A hobbitok azért nem növesztenek szakállat, mert a hobbitoknak nem nő szakálluk egyszerűen (ez benne van a könyvben). Legolas meg... nos ott meg kellett valaki, aki miatt a lányok is elmennek a moziba. (Na jó, ő tünde, azért nem nő szakálla). Valamint a hajuk is megnő. A Gy. U.-ban alapból nem a tüsi frizurából indulunk ki, tehát ez ott nem olyan látványos.

Logikus az is, hogy a helységek esetleg olyan neveket kapjanak, ami jellemző tulajdonságot jelöl, például Széltető, vagy utal egy történelmi eseményre, például Halál-fennsík (ezt most csak úgy kitaláltam).

Ne feledd, attól, hogy kitalált lényekről írsz, a lelkiviláguk még emberszerű. Persze mondhatod, hogy nem sértődősek, vagy nem szeretik a humort, de alapvetően az emberi lelkivilágból kell kiindulnod. Ha meg emberek, akkor pláne. Viszont ne feledd, hogy saját világot, szokásokat alkotsz. Lehet, hogy ami nekünk egyáltalán nem sértő, vagy csak egy rossz vicc, azért ott ölre mennek.

A gonoszok pedig miért csúnyák mindig? És fogadjunk, hogy a főszereplőddel szívesen randiznál. (Mary Sue-teszt első néhány pontja a második kérdésem.)

Ne feledd, a jók közt is lehet viszály és széthúzás, ilyet is érdemes beleírni.


Humor a történetben

Szeretnék valamit leszögezni, de ez csak a saját véleményem. Az nem vicces, hogy "elfoglalom a világot", meg hogy "én leszek a világ ura", sosem értettem, mért kell utána ördögi kacajt hallatni.
Az viszont váratlan és nagyon jó gondolat, hogy a gonosznak is legyen humorérzéke. Pontosabban az antagonistának. Én így szeretem nevezni, mert ha olvastátok már korábbi bejegyzéseimet, tudhatjátok, hogy én úgy gondolom, hogy attól, hogy valaki a főszereplő ellen van, még nem biztos, hogy gonosz, sőt lehet, hogy saját szemszögéből igaza van. Például a történelemben két háborúzó fél között melyik a jó? Mindkettő szemszögéből önmaga.

Jó dolog egyébként humort vinni a történetbe. De ne feledd, mindenkinek más a humora. Frodó sosem viccelődik, ahogy Samu sem, Legolas és Gimi kizárólag egymással, vagy egymásról ("a tündének egy szót se!"). Gyerekes vicceket csak Trufa és Pipin fognak mondani. Aragorn flegma humorral rendelkezik: amikor a hobbitok éhségről panaszkodnak, hozzájuk vág egy almát. Most bele mehetnénk, hogy a stílusuk, a beszédük sem ugyanolyan, de ez már nem fantasy téma. Azt hiszem, már írtam cikket arról, hogy a párbeszéd változatos legyen, és tükrözze az egyén jellemét, hátterét, személyes történetét, neveltetését. (Ha nem, szóljatok.)


Nevek

A nevek kérdésénél felmerül több dolog, amire talán nem is gondolsz. Vannak-e vezetéknevek? Az ókori Rómában már voltak. Vagy bevett nevek vannak-e, vagy mindenki csak kitalál valami "hülyeséget" a gyerekének? Esetleg az apjáról, származási helyről nevezik-e meg az egyént ("Aragorn, Arathorn fia"). Vagy hosszú, sok szóból álló, bonyolult rendszerű nevük van, mint a régi Rómában, ami tartalmazza a szülők nevét, a saját akárhány nevét, meg még nem tudom én, hogy milyen adatokat? Vagy mint a a mai Spanyolországban: az első vezetéknév az apáé, második az anyáé, és ha két neve van a gyereknek, mindig kimondják együtt, és nem csak az elsőt? Ha pedig még trükkösebb vagy: ezek, amiket felsoroltam, egyik népcsoportnál mások, mint a másiknál, az egyik országban így vannak, a másikban úgy.
Egyébként ez bármire igaz lehet: különböznek a dolgok a különböző birodalmakban.

Adhatsz persze beszédes neveket, de ebben az esetben gondolj bele mindig, hogy azt a szüleiktől kapják elvileg a szereplők. És olyasmit adtak általában, amit vártak tőle. Így például a Győztes, vagy a Vitéz még hihető. De ne legyen a neve XY, mert öt éves koréban történt vele valami, és arról a jellemző tulajdonságáról kapta a nevét. Öt éves koráig nem volt neve!?
Valamint még valami: téged elneveznének a szüleid Smaragdtüneménynek?

A fantasy világbeli hiedelemvilág

A helyszín vallása ismét fontos kérdés. Például a Trónok harcában egyértelműen az író által kitalált vallás van, sőt még eltérő vallások is, mert van egy jelenet, hogy valaki áttér. De egy sem a való életből van. Megjegyzem, én itt is hiányoltam a részletesebb kidolgozást, de nem is olvastam végig a TH első részét sem, lehet, ez a baj. Tolkien valahol azt írta, vagy a Gy. U. zárórészében, vagy A hobbitban (az én példányom egy Tolkienról szóló részt is tartalmaz), hogy a Gy. U.- ban nagyon odafigyelt arra, hogy nehogy valamelyik szereplő olyasmit mondjon, ami a katolikus vallásra utal, például "Hála Istennek!". Ezt nem kell félreérteni, Tolkien nem a vallást tagadja meg, csak egyszerűen az ő története annyira régen játszódik, hogy még nem alakult ki ez a vallás, tehát ebből adódó kifejezések sem hangozhatnak el. A filmben erre nem figyeltek, például Samu az orkokat pokolfajzatoknak nevezi. Érdemes erre Neked is odafigyelned, illetve kitalálnod egy saját hitvilágot  a történetedbe.


Hibák

És még valami. Akárhogy igyekszel is, előfordulhat, hogy valami kis hiba becsúszik. A tökéletességre törekedni kell, de azért ne ess kétségbe. A fantasynak nagyon nehéz megteremteni a hátterét. Én ötödik éve írom ugyanazt a regényt, Tolkien tíz évet szánt rá az életéből. Bár ő lehet, hogy csak a kitalálásra, és mondjuk ő sok mást is leírt, például a Húrin gyermekeit, mag a Sonkádi egyed gazdát. Maga Tolkien azt írta A Gyűrűk Ura végén, hogy mikor a végleges példány kikerült a kezéből, utólag sok hibát talált benne. Ezen sokat gondolkodtam. Szerintem nincs sok baj a történettel, nagyon alapos, szinte tökéletes, ami azt mutatja, hogy elérte a célját, hiszen én, az olvasó nem vettem észre a hibát. Tolkien viszont állítja, hogy sok van benne, és hogy jobban kellett volna megírni.  Tehát ne ess kétségbe.

És csak a vicces zárás érdekében: egy vicces képen láttam egyszer azt a rajzot, ami felveti a következő ötletet (és tényleg): ha sasháton jönnek haza a Végzet hegyéről, mért nem úgy mennek oda?


Jegyzetfüzet

Ha fantasyt írsz, meg szerintem, ha akármilyen könyvet, használj hozzá jegyzetfüzetet. Nagyban megkönnyíti a dolgodat.