2012. 04. 11.

Hogyan adjunk neveket szereplőinknek?

 Vannak, akiknek gondot okoz saját neveket kitalálni, még akkor is, ha létező nevekből szeretnének választani. Nekik írom most ezt a  bejegyzést. 

Ha létező neveket akarsz választani
Mi alapján kell gondolkodni, és mit kell eldönteni?
 Például azt, hogy a nevek, amiket adsz milyen nyelvterülethez kapcsolódnak, illetve nem létező - tehát általad kitalált - névváltozatok-e.
 Ilyenkor a legegyszerűbb dolog olyan neveket adni, amik neked tetszenek, azt hiszem, úgyis ösztönösen ezt fogod tenni. 
 Adhatsz beszédes neveket is. Ilyen módszert alkalmazott például Dosztojevszkij a Bűn és bűnhődésben nagyon sok karakter esetében (Raszkolnyikov = meghasadt lelkű, illetve történelmi utalás is, Razumihin = ész, Marmaledov = lekvár, de volt olyan szereplő is, akinek a pocsolya szót idézte a neve). Ilyen esetben továbbképezte a szót, tehát valamilyen módon azért átalakította, hogy név hangzása legyen. De például Csehov is beszédes nevet alkalmaz A csinovnyik halála című novellájában, ott a név férget jelent. 
 Régi neveket is felújíthatsz, ezt tette például Vörösmarty a Csongor és Tündében, a Csongor név pedig ezután vált népszerűvé. Sir J. M. Barrie alkalmazta először Wendy nevet a Gwendollyn beceneveként a Pán Péterben, azóta önálló név, vagy elfogadott becenév az angol nyelvterületű országokban. Erről már korábban itt is olvashattál. Ugyanígy a beszédes nevekhez tartozik a Skywalker ("Égjáró") is, de az sem muszáj, hogy ez legyen a szereplőd igazi neve. Például a Szupercsapat című sorozatban két szereplőnek is amolyan "fedőneve" van, bár ez itt nem a megfelelő szóhasználat: Szépfiú és Rosszfiú. Szereplőd igazi neve talán ki se derül soha.
 Az is hasonló módszer, ha azt mondod, mindenki csak Jacknek ismeri.  

Ha kitalált világot írsz, de NEM fantasyt (tehát nem klasszikus tünde, toll, törp, vagy "fantasys" emberneveket akarsz kitalálni)
 Ilyen bejegyzést írtam már a fantasys részhez is, tehát ugyanezt állítom most is magad által kitalált lényekhez, teljesen magad által alakított világban élő emberekhez: döntsd el, van-e vezetéknevük, hány nevük van, esetleg az apa után nevezik el őket (ilyen a Gyűrűk Urából az "Arathorn fia Aragorn", vagy a vikingek korából származó olyan nevek, mint Leif Erikson (ő Vörös Erik fia, aki eljutott Észak-Amerikába, de például az apja neve Erik Torvaldsson - egyesek szeretnek ilyesmi neveket adni szereplőiknek). Hasonló tematika a származási helyről elnevezni valakit. Ilyenkor egyébként nyugodtan szabadjára engedheted a gondolataidat. Például azt mondhatod, hogy a Te világodban az "olp" szócska helyet, vagy származást jelent, és kitalálsz egy helynevet, például "Grindolf", és abból összerakod a Grindolfolp szót, ami hülyén hangzik, de most rögtönöztem. De egyszerűen azt is mondhatod, hogy XY-i Béla, vagy Béla XY-ból.
 Megteheted, hogy egy létező, neked tetsző nevet addig alakítgatsz, amíg kitalált név nem lesz belőle. Ezt eljátszhatod valódi utónevekkel, vagy a kedvenc színészed vezeték- vagy keresztnevével, vagy akármivel, ami Neked tetszik, és eszedbe jut.
 Kialakíthatsz neveket tulajdonságot jelölő szavakból. Ez hasonlóságot mutat a fent említett beszédes nevekkel, azzal a különbséggel, hogy az ottani nevek vezetéknevek, tehát egy reális világban is megállják a helyüket. Itt viszont azt a csoportot értem, amikor valami teljesen elvont dolgot találsz ki. Ilyen például a Dark Father szóból kialakított Darth Vader. 
 Én igazság szerint csak mondok egy szót, és ha tetszik, leírom.
 Amire még oda kell figyelned, hogy a különféle törzsek különféle hangzású neveket alkalmazhatnak a kitalált világodban.

Ha hagyományos fantasy neveket akarsz kitalálni fantasy regényedhez
 Erről nem mondok én véleményt, mert nem érzem magam elég okosnak hozzá. Inkább linkelek nektek egy oldalt, ami a WoW játékhoz ajánl neveket, de nem rossz felhasználni regényekben sem. Tessék: kattints ide, és már olvashatod is.


4 megjegyzés:

  1. Halihó!
    Nemrég találtam rá blogodra, és nagyon megtetszett.
    Régebben én is mindig a névadásokkal voltam bajban. De Google a barátom, és ha beírod, hogy "fantasy name generator" vagy csak "name generator", ha más műfajban alkotsz, kidob egy csomó találatot. Pl. http://www.rinkworks.com/namegen/
    Itt kiválaszthatod, hogy hosszú neveket akarsz vagy rövidet, de több opció is van.

    Üdv,
    Don

    VálaszTörlés
  2. Szia.

    Köszi az ötletet, ha mások olvassák a bejegyzésedet, nekik is hasznukra lesz. Én jobban szeretek magam neveket alkotni függetlenül, de nagyon kedves vagy, hogy időt fordítottál a kommentelésre.

    A dicséretet köszönöm, örülök neki!

    VálaszTörlés
  3. Alaposan leírtál minden lehetőséget, ami csak szóba jöhet a nevekkel kapcsolatban, grat. Néha viszont én is használok name generátort...
    Ja, egyébként az egyik résznél véletlenül azt írtad, hogy TOLL a TROLL helyett. :) (Nem kötözködésből írtam!)

    VálaszTörlés
  4. Köszi, ki fogom javítani (előbb utóbb, de most végig kéne olvasni. :D) Sajnos sok az elírásom, ezért elnézést kérek. Egyébként örülök,l hogy tetszik.

    VálaszTörlés