2013. 01. 31.

Sherlock és a beszédstílus

 Mostanában, tudom, nem sokat írtam. Vizsgaidőszak volt, és túl sok ihlet sem szállt meg az elmúlt hetekben, most viszont új bejegyzést írok. 
 Pakolás közben elővettem egy könyvet, aminek még csak a feléig jutottam: Sir Arthur Conan Doyle összes Sherlock Holmes története 2. Ismét elkezdtem olvasni Az utolsó meghajlás című részt (ebben Watson rövid lélegzetvételű elbeszélésekben ad hírt barátja eseteiről). Sherlock Holmes történeteiből eddig csak A sátán kutyáját és A félelem völgyét olvastam. Azokban vagy nem tűnt fel ez a motívum, amiről írni fogok, vagy nem emlékszem már rá. A Wisteria-lak rejtélye című elbeszélésben egy férfi keresi fel Sherlockot és Johnt, hogy elmeséljen egy különös esetet. Ez az eset nem csak furcsa, de hosszú is, és a férfi mégis a legválasztékosabb szavakkal meséli el azt, és sokszor a főnevek elé nem tesz névelőt, ami elegánsabbá teszi a beszámolót, holott a ruháját félregombolta nagy izgalmában, és olyan szétszórtan jött el a Baker Streetre, hogy Holmes szóvá is teszi neki, hogy hogy néz ki. Nem valószínű, hogy ezek után ilyen kellemes előadást tartson az eseményekről, kiváltképp, mikor két rendőr is odaér, és megtudja, hogy ő is gyanúsított. Azonban nem csak ő az egyetlen a történetben, aki így beszél: Sherlock is nagy részletességgel számol be Watsonnak azokról a részletekről, amiket ő nem tudhat, mert nem volt ott, ami persze logikus, de írói igénnyel írja le az emberek külsejét és modorát, ami irreális egy hétköznapi, szóbeli beszélgetésben. Ez ráadásul azt is mutatja, hogy Sherlock ugyanabban a stílusban beszél, amiben a másik férfi, és nincs a szereplőknek egy önálló beszédstílusa. (Természetesen itt csak a hogyanról van szó, a mit megjelenik: nyilván egyedi Sherlockban, hogy csúfolódik Watson írásain, vagy az, ahogy hozzááll egyes emberekhez, és dolgokhoz, de a szóhasználata nem különbözik, legalábbis ebben az elbeszélésben.) Egy mentsége azonban van az írónak, mégpedig az, hogy a történet szerint kevés kivétellel minden Sherlock-részt Watson tollából ismerünk, aki nyilván nem emlékezhet pontosan mindenki minden egyes szavára, ezért a saját stílusa és szájíze szerint szólaltatja meg a szereplőket. Van egy Sherlock-történet, amit maga Sherlock ír le, de mivel ezt még nem olvastam, csak egyszer azt a néhány kezdőmondatot, amiből ez kiderült, így nem tudom, abban változik-e a stílus, de mindenesetre érzékletes összehasonlítás lehetne belőlük.
 Ha az ember ír, törekedni kell arra, hogy a különféle szereplők különféle módon és stílusban beszéljenek. Jó példa erre a Harry Potter, amiben Ron gyakran mondta, hogy "nem t'om", "asszem", és gyakran beszélt tele szájjal, míg Harry vagy Hermione esetében csak ritkán láthattunk ilyen rövid alakokat, és, ha beszéltek is néha-néha teli szájjal az ebédlőben, ezt sz ő esetükben az írónő nem hangsúlyozta.
 Mark Twain mondta egyszer (nem pontos az idézet, ezért nem teszem idézőjelbe), hogy a megfelelő szó és a nem megfelelő szó között akkora a különbség, mint a villámlás, és a szentjánosbogár között. A sors iróniája, hogy éppen ezt az idézetet hallottam már sokféle szóval: olyan mint Szent János és a szentjánosbogár, a villanykörte és a szentjánosbogár, a kard és a kardvirág, vagy pedig az igen és majdnem között stb.
 Pont a fent említett Sherlock részben mondja a főszereplő és egy másik nyomozó egymásnak többször is, hogy mindkettőnknek saját módszere van. Érdemes ezt megfogadni: legyen saját stílusuk is.

2013. 01. 01.

Írás és a magyar szak

 Boldog új évet kívánok mindenkinek!
 Ígérem, ha vége a vizsgaidőszaknak, blogbejegyzési mániám lesz, de mostanában erre nem nagyon van időm. Most mégis teljesítenék egy korábbi kérést, és akkor már csak egy marad hátra. valaki kérte, hogy írjak arról, mennyiben segít az írásban az, hogy magyar szakra járok. 
 Nos, az az igazság, hogy ott elsősorban nem írókat képeznek, hanem magyartanárokat, szerkesztőket, lektorokat, irodalomtudósokat, stb. Ha azonban az ember kreatív, sok ötletet kaphat, azonban ez már így volt a gimnáziumban is: ha felfigyeltem valamire, feljegyeztem magamnak, hogy ez felhasználható az egyik regényemben. Például a nyelvészeti dolgok segítenek ötleteket szerezni fantasy nyelv kialakításához, vagy egy-egy apró dologhoz, például valamihez, ami nem magát a nyelvet segít kitalálni, de érdekes információ, és fel lehet használni a történetben. Reális történetekhez ilyen ötleteket itt nem nagyon tudtam gyűjteni, csak fantasyhoz. 
 Az, hogy egyes irodalmi műveket kell tanulmányozni, talán igényt támaszthat benned arra, hogy te is ilyen igényes dolgot írj, bár az ember nem ezért iratkozik magyar szakra.
 Van olyan tantárgy, hogy poétika, illetve hogy kreatív írás, de én egyikre sem járok. Akik járnak az utóbbira, azoknak novellákat kell írni, és a tanár megvitatja velük, illetve biztos egyéb feladataik is vannak. Azt hiszem, a kreatív írás minor, tehát kisebb, második szakként funkcionál. A poetika egy óra, amit fel lehet venni, van hozzá valami tankönyvük is, tehát az nem teljesen ugyanaz, ott inkább tanulnak valamit, de ott is hallottam már, hogy valaki novellát adott be. 
 Én egyikre sem járok, de nem azért, mert nem hiszek a kreatív írásban. ezt fontosnak tartottam leszögezni, mert ebből mindig vita van (mármint nem az egyetemen, hanem úgy általában az írói világban), hogy van-e értelme a kreatív írás tanfolyamoknak. Nekem nincs véleményem, mert egyen sem vettem részt, van olyan kreatív írás könyv, ami jó, de olvastam már borzalmasat is (ezeknek semmi közük az egyetemhez). Azon túl Hemingway sem járt kreatív írásra, ami viszont nem jelenti, hogy nem lett volna a javára, ha jár. Ezt mindenki döntse el maga. Az biztos, hogy az ember valamelyest legalább megismeri az egyetemi kreatív írás tanárát, ami csak nem lehet egy rossz befektetés kapcsolatépítés szempontjából. 
 Persze az, hogy valakit a nyelvészet, vagy az irodalom vonz inkább, az is fontos kritérium. A magyar szak nem írókat képez, de ha az ember kreatív, akkor jó erre is, illetve megismerhetsz sok hallgatót, aki maga is ír, és hozzád hasonló társaságba kerülhetsz.
 Ajánlanak könyveket, amelyek akár tankönyvek, akár csak ajánlott dolgok, de hasznosak lehetnek, viszont magadtól sohasem jönnél rá, hol keresd, vagy, hogy ilyesmi létezik. Nem árt, ha például egy leendő író (-jelölt) elolvas egy könyvet a könyvkiadásról, vagy ért valamennyire egyes irodalmi dolgokhoz, de mint mondtam, Hemingway sem biztos, hogy ezt megtette. Állítólag Elvis Presley mondta egyszer: "Nem értek a zenéhez. Az én szakmámban erre nincs is szükség." Nem mondom, hogy igaza van, de nehéz megmondani, hogy az egyes emberek mennyire tudják hasznosítani azt, amit tanulnak. Ez rajtad múlik igazából.
 Azonban én azt ajánlom, ne azért menj magyar szakra, mert író akarsz lenni, mert könyvírásból pénzt keresni még mindig nem lehet, ha pedig valamiből diplomád lesz, akkor az olyasmi legyen, amiből majd megélni szeretnél.