2013. 03. 10.

A könyv vége nem lezárás

"There is no real ending. It's just the place, where you stop the story." /Frank Herbert/

Azaz: Nincs igazi vég(ződés). Csak úgy abbahagyod valahol a történetet.

 Szándékosan építem e köré az idézet köré a következő bejegyzésemet, mert szerintem nagyon szemléletes. Tény, hogy a legtöbb írás (kiváltképp gyerekkönyvek és mesék, de más műfajok is) teljesen lezárják a történetet, pedig a való életben egy megoldott probléma nem jelent az emberek számára korszakhatárt. Kevés olyan könyvet tudnék mondani, amely nyitva hagy sok kérdést, de a vége mégis befejezettnek tekinthető (ilyen pl., csak hogy megcáfoljam rögtön, amit a gyerekkönyvekről írtam: Jacqueline Wilson: Szerelmi leckék c. regénye, melyet egyébként én jelölnék a legfélreérthetőbb könyvcímek versenyén, de ez más kérdés. - Itt egy keretes szerkezettel zárul a történet: elismétli a főszereplő, hogy mit szeretne [elmenni egy helyre, ott élni örökké, stb.], de mivel ez nem teljesül, a történet nem zárul pozitívan, hiszen tudjuk, hogy a lány szomorú marad, nem szeretik viszont, stb., ellenben megoldódik néhány probléma, pl. a családja pénzügyi gondjai, tehát mégis kerek a mese.) 
 Nehéz úgy írni, hogy az ember ne zárjon le egy történetet, vagy csak néhány kérdést nyitva hagyjon, és a mű mégis teljesnek legyen tekinthető. Ha szabad, mondok egy nem irodalmi példát. Ha valaki nézi a Testvérek c. sorozatot, tudhatja, hogy az amerikai tévécsatorna nem rendelt 6. évadot, és egyszer csak vége lett. Nem akarom lelőni a történet végét, mert úgy tudom, a magyar televíziók még nem adták le végig, hátha valaki nézi, de minden esetre az utolsó részben még vannak lezáratlan kérdések. Mindössze annyitól lesz ez a rész "végződés", hogy egy esküvőt látunk, tehát valami össznépi pozitív eseményt, és a végén elmondanak egy idézetet. Kérdés persze, hogy ha eredetileg úgy is van tervezve, hogyan lehetne lezárni egy történetet, akár sorozatot, amely már jó sok ideje szórakoztatja az embereket. Például úgy, mint a Jóbarátokban: a végén sokadszor is lemennek a kávézóba, és kiadnak néhány posztert a rajongónak, amin hatan sétálnak ünnepélyes ruhában, és akkor meg van oldva? De a történet nyilván nem zárult le azzal, hogy Monicának és Chandlernek gyereki lettek, sőt csak most kezdődik, és marha szép, hogy Rachel visszajön Rosshoz, de akkor így mi lesz az egész párizsi úttal? 
 Természetesen ezek sorozatok, de azért használtam őket példának, mert ezekben még több szálon futnak az események, mint a regényekben. Vegyük például a Harry Potter-történeteket. Harry legyőzi Vodlemortot, és innentől nincs már sok minden taglalni való, kapunk egy epilógust (ami sokak szerint inkább nem kellett volna...), de az, hogy Harry hogy él Ginnyvel, vagy mi lesz Ronnal felnőtt korában legfeljebb csak ennyi ideig érdekel minket, egész egyszerűen azért, mert ez a sztori nem arról szól. Akármennyire is Harry a főszereplő, ez a történet tulajdonképpen Voldemortról szól, hiszen ő az, akinek a jelenléte megszabja, meddig tart a regény. Az olvasók mégis a főszereplőt szeretik, ez egyértelmű, de a legritkább esetben olvashatunk egy főszereplőről egészen a haláláig (kivéve, ha hatszáz része van a műnek, vagy ha negatív az eseménysor, és ő hal meg a végén). Mégsem mindegy, hogy az ember tökéletes véget teremt-e. Egy olyan karakterű mesében, mint amilyen a Harry Potter, talán szükségtelen - bár szerintem ott is jól nézne ki -, de a reális alapokon nyugvó könyvekben mindenképpen hasznos, ha a végkifejletből is az sugárzik, hogy ez a könyv nem egy tipikus nyáladzás arról, hogy minden rendbe jött. De nem tagadom, hogy ilyet nem könnyű írni, és most elértem ahhoz a ponthoz, amelyhez gyakran, mikor írom ezt a blogot: most, hogy valamiféle ötletet, vagy tanácsot kéne adnom, azt kell, hogy mondjam, ez a történettől függ. De ezt már annyiszor hallottuk.
 Ezért egy példa a hasamra ütve. Tegyük fel, hogy olyan könyvet olvasunk, amelynek a szereplői hajóval utaznak A pontból B pontba, és ez nem egy nyaralás, hanem van valami konkrét célja, mondjuk kereskedők, vagy szökevények, vagy Themisztoklész hajói a görög-perzsa háborúkban. Egy jó regényben az utasoknak nem az az egyetlen problémájuk, hogy megérkeznek-e, vagy hogy nagyok a hullámok, vagy hogy elfogy az élelem. Hanem közben karakterek vesznek össze egymással, vagy az utazástól független, de a szereplők jellemzésében fontos események történnek. Például az egyik utas kap egy levelet, és nem látjuk, hogy erre mit fog válaszolni, mert a regény csak a hajó megérkezéséig tart, de a szereplő vívódik azon, mit válaszoljon, és ebből alaposan megismerjük őt. Egy ilyen esetben én adnék arra valamilyen utalást, hogy mi történik a válaszlevéllel: nagyobbat, ami egyértelmű (a partra való megérkezéskor megkérdezi valakitől, hogyan küldhetne levelet, és látjuk elindulni - ebbe annyira írja bele minden író a visszafordulás lehetőségét, amennyire neki tetszik), vagy kisebbet, amelyből csak a szemfüles olvasók következtethetnek a dologra (a kapitány felkeresi őt a kabinjában, és éppen gyertya mellett ülve, tintatartóba mártva a tollát találja, amint valamit körmöl, de ez a kapitányt nem érdekli, ezért rögtön mondja is, mit akar). Azonban az, hogy két szereplő gyakran összevész, vagy hogy alapvetően más oldalon állnak, de valamiért egy hajón utaznak, már nem ilyen egyszerű, és még ha a végére barátságot kötnek is, vagy csak megállapodást, hogy kedvesek lesznek egymással, azért mégis érzi az olvasó, hogy ez nincs teljesen megoldva. Sajnos itt már tényleg csak azt lehet mondani, hogy erre rá kell érezni, és tovább nem tudom mondani egy olyan példa alapján, amely valójában nem is létezik, csak most találtam ki. Mindenesetre szerintem fontos szem előtt tartani, hogy ha az ember elér egy célt (megérkezik a hajóval a partra/szigetre), és a tőle függő dolgokat is elrendezi (levelet ír vagy nem ír), nem oldódik meg az egész életének minden apró problémája, amiket viszont érdemes bemutatni a könyvben (például a levelet az apjától kapta, akivel rossz a viszonya, és ez az egy válaszlevél csak egy aktuális kérdést fog rendezni, nem az egész kapcsolatukat egymással).
 És akkor mitől lesz mégis lezárás a lezárás és nem csak egy utolsó oldal, ha kibontva hagyjuk a szálakat? Erre vannak trükkök: keretes szerkezet bezárása, epilógus (bár ez könnyen erőltetetté tud válni, ráadásul egy hajóútról szóló történet után nem biztos, hogy mindenkit érdekel, hogy mi lesz majd a neve a szereplő húsz év múlva vásárolt kutyájának), egy vicc (pl.: az egyik Agatha Christie-könyvben kiderül, hogy a rejtély egyik szála valójában nem is kapcsolódik a rejtélyhez: a szakértő csak azért mondta, hogy az egyik festmény rengeteget ér, miközben nem, mert így el tudta volna hitetni a tulajjal, hogy ő buta, és akkor legközelebb is vele becsülteti meg a képei árát - viszont a szemben lévő kép már százezreket ér: de ezt a tulaj nem tudja - ez az utolsó mondat, és egyben egy vicces párbeszéd eleme), vagy olyan keretes szerkezet, amely humoros is (pl.: Louis Sachar: David nem hagyja magát c. regényében David tudja, hogy Larry mindig hazudik az utazásairól, és ezért azzal fejeződik be a történet, hogy Larry megint elkezd beszélni egy ilyenről, de csak egy fél mondatot látunk: utána pont-pont-pont áll, akár a filmekben, amikor eltávolodunk a képtől, és elhalkul a hang). Ezek persze csak trükkök, és azok közül is csak néhány, ami most eszembe jutott. Bármilyen módon írhatsz utolsó bekezdést. A lényeg tulajdonképpen annyi ebből az egészből, hogy nem szabad túlírni a könyvünket, ha minden megoldódik, ha mindenki mindenkivel kibékül, az nem túl reális befejezés. Persze így is lehet, és ez sem probléma, csak másmilyen olvasókat és elvárásokat feltételez a regénynél szemben, olyanokat, akik nem a realitást, hanem a pozitív végkifejletet tartják fontosabbnak (ami nem baj, de én most itt a reális történetekről írtam, már csak azért is, mert kértétek, hogy több legyen az ilyen bejegyzés.)

Utólagos megjegyzés: Annyit azért hozzátennék, hogy a fő szálat a legtöbb esetben érdemes lezárni. Ha az ember nem teszi, annak legyen mondanivalója, különben nagyon hatásvadász érzete lesz a műnek, és természetesen az olvasó is vár valamit azért, ha már végigolvassa az egész művedet. 





3 megjegyzés:

  1. Én nem rég olvastam el az Eragon (Örökség-tetralógia) utolsó részét. Az egész történetért oda voltam, de miután négy majdnem 1000 oldalas kötet után Eragon elérte a végső célját, megölte Galbatorixot, a gonosz királyt, a mű nagyon vontatottá vált. Igen nyomasztó hangulatot áraszt a könyv utolsó kb. száz oldala, és a végét sem mondhatnám egyáltalán vidámnak. Csak az tetszik, hogy az író a folytatást valamilyen szinten az olvasóra bízta, és néhány szálat nyitva hagyott.

    VálaszTörlés
  2. Én abszolút függővégpárti vagyok. Abba természezesen beleőrülnék, ha egy iró minden szálat lezárna (már ha ez lehetséges egyáltalán). Már csak azért is, mert imádok fanfictionözni. A másik okom, erre az, hogy szeretem, ha az író elég kreatívnak tartja az olvasóit, hogy maguk fejezzék be a történetet, még ha csak nagy vonalakban is.

    VálaszTörlés
  3. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés