2013. 10. 20.

Tévhitek az írókról


Nem vagyok híve a panaszkodós posztoknak, de egy ideje gyűlnek a pontok ehhez a bejegyzéshez. Mielőtt bármit is leírok, szeretném kijelenteni, hogy ez alkalommal súlyosan általánosítok, és egyáltalán nem biztos, hogy mindenki találkozik mindezekkel a dolgokkal. Hozzáfűzendő az is, hogy főleg arról az időszakról szól, amikor az ember még tizenéves, bár én már túl vagyok ezen a korszakon, és feltételezem, hogy a blog olvasói közül is néhányan. Azért jó pár felsorolt pont később is érvényes lehet. Nem kérek kommentben vigasztaló megjegyzéseket, hogy ne legyek szomorú, vagy ne sértődjek meg, mert a poszt eredete nem ez, egész egyszerűen csak össze akartam gyűjteni ezt a pár megélt dolgot.
  
  Amiről tehát írok az az, hogy miket gondolnak a többiek - leggyakrabban jó ismerősök, családtagok - az emberről, ha tudják, hogy ír. 

1., Róluk írsz.
Ha egy unalmas pillanatban (valamire várakozva, hosszú vonatúton, stb.) mások társaságában előveszel egy jegyzetfüzetet, valaki megjegyzi: "most leírja, hogy összevesztünk". Ha jobban beleélik magukat a humorba, még idézik is, ami szerintük a papírra kerül. Érdekes, hogy a társaság tisztában van vele, hogy nem naplót írsz, de nem igazán érdekli őket ez a műfaji különbség. Márpedig ez azt jelenti, hogy hajlamosnak néznek annyira a klisére, hogy magadról írsz. Persze írhatnál magadról is, néhány jó írónak sikerült, de nem úgy, ahogyan a legtöbben csinálják.

2., Arról írsz, amiről álmodozol
Ez nagyjából az előzőből következik. Mikor elhagyták azt a hitet, hogy saját magadról írsz, akkor következik ez. (De képesek párhuzamosan is működtetni a két tévhitet.) Annyi a dolog, hogy ha a történeted főszereplője például egy énekes, akkor azt te azért írtad, mert hasonló elismertségre, rajongásra vágysz, és még mindig álomvilágban élsz, pedig .... éves vagy (mindegy mennyi). 

3., Szólni kell neked, hogy ebből nem fogsz megélni
Eddig ezt nem tudtad.

4., Nem hiszik el, hogy jó
Ezért nem tudom hibáztatni őket. Őszintén szólva még én sem hiszem el valaki más írásáról, hogy jó, amíg nem olvastam. Nem is igazán várhatja el az ember valakitől, akinek nem mutatta meg az írását, hogy ezt mégis elhiggye. Viszont a következő pont is ide tartozik.

5., Akinek nem adod oda, azt utálod
Tény, hogy aki nem alkotott még verset, prózát, zenét, színdarabot, dalt, festményt, nem igazán tudja elképzelni ennek a személyes voltát, és azt, hogy nem akarod kiadni a kezedből. El lehet neki magyarázni, de van, aki nem érti meg. Ha az illető az édesanyád/édesapád, akkor még antiszociális is vagy.

6., Ha nő vagy (jelen kontextusban inkább lány), akkor szerelmes regényt írsz, vagy aktuálisan divatos női műfajban alkotsz, a főszereplő a legszebb férfival fog összejönni (ja, férfi főszereplő szóba se kerül), és ha fiúknak el kellene olvasniuk, amit írsz, nem bírnák ki ép idegekkel. Ha fiú vagy, nem is tudom, talán strébernek néznek, vagy nyálasnak, vagy nem téged hívnak bulizni? (Kommentben érdekel, a fiúk tudnak-e valami ilyesmit mondani.)
Nem zörög a haraszt, ha nem fújja a szél, na de mégis. A nők egyébként több alapot adtak erre a feltételezésre. "I had a romance novel inside me, but I paid three sailors to beat it out of me with steel pipes" - mondta Patton Oswald. 

7., Miért nem foglalkozol valami rendes dologgal?
Ez akár még jogos is lehetne, de nyilván senki sem ír a nap 24 órájában. Biztos mások is rengeteg dolgot csinálnak amellett, van, aki az orvosit is elvégzi közben. 

8., Szívesen lennél újságíró is
Erre csak annyit, hogy ez nem következik belőle automatikusan. Nem egészen úgy működik a dolog, hogy "igen, X szeret írni".

9., Szólni kell, hogy a kiadók rögtön nem fogják kiadni a művedet, és hogy az ilyesmi hosszú út
A hozzáfűzést lásd a 3., pontnál. 

10., Azt hiszik, egy könyvet egyszer megírsz, és kész
A dátumok a könyveken nem azt jelentik, hogy az évben írta őket a szerző, hanem hogy akkor készültek el (kiadói értelemben). A legtöbb ember el sem tudja képzelni, hogy ez nem egy "elején elkezdem, egyszer csak a sok mondat végére érek" folyamat, de erről külön cikket szeretnék egyszer írni, ráadásul igazságtalan dolog lenne az írósággal összehozni, mert az énekesekről sem tudják sokan, hányszor éneklik fel a dalokat, mire azok lemez kész állapotba kerülnek (és hány dal van, amit teljesen felvesznek, majd sosem adnak ki), ahogy a filmekről sem gondolják, hogy akkor is többször vesznek fel egy jelenetet, ha jól sikerül, és nem csak akkor, ha valamelyik színész elrontja. Illetve tudják, csak sokakban nem tudatosul. Az énekeseknek és a filmeseknek az az előnye, hogy a YouTube tele van ki nem adott dalokkal, illetve törölt jelenetekkel, de nem nagyon látni olyan mondatokat a neten, amiket egyszer már kitöröltek, még akkor sem, ha az író elmenti az összes létező változatot. 







10 megjegyzés:

  1. Jókat mosolyogtam ezen a bejegyzésen. =) Én a középsuliban kezdtem írni, s mivel nem voltam népszerű, szerencsére békén hagytak a hülye kérdésekkel, de valahogy mindenkit érdekelt, mit körmölök szünetben, órán, mi gyarapszik a füzeteimben. Anno én is úgy gondoltam, az írásból nem lehet megélni, ezért szakmát választottam, amiben ezeddig nem dolgoztam és valószínűleg nem is fogok, mert nem akarok, nem érdekelnek a számok. =D Nekem is elmondták nem egyszer, hogy nem lehet belőle megélni és én is ezt hittem, aztán eljutottam oda, hogy talán mégis. A nagyok sem úgy ültek neki, hogy "na ebből kasszasiker lesz", nem? =D Le akarták írni és a kiadók és a közönség tette kasszasikerré. Másik. Az írásnak vannak lépcsőfokai. Lehet, hogy először magadról írsz, aztán másokról, aztán az álmaidról, de ez nem baj. =)

    Engem egy komoly konfliktus ér, de az már évek óta. Az ismerőseim nem értik meg, hogy az íráshoz figyelem és idő kell. Én van, hogy x időre kiesek a világ történéseiből, telefont nem veszek fel, mert annyira bele vagyok merülve a munkába. Később, ha kiszakadtam, pihenni vagy gondolkodni kell a folytatáson, akkor esetleg visszahívom őket, de volt már olyan projektem, ami hosszú hetekig tartott, nem is egyedül vettem benne részt, oda kellett koncentrálni és azt sem tudtam, hány nap telt el. XD Na ezt nagyon nehezen viselik a "nemírók". Néha azon gondolkodom, mit gondolnak, hogy a betűk csak úgy megjelennek a papíron/gépben, vagy hogy a gyorsírás azt jelenti, hogy villámgyorsak az ujjaim és egy több oldalas sztori fél óra alatt meg is van. Meglehet, nem azt mondom, hogy nem, de nem ez az átlag. Ráadásul azt szokták mondani, két nap múlva nézd át, mert akkor már valószínűleg észreveszed a hibáidat és ez így van, többször is átolvasom, amit írok, de még így is maradhatnak benne hibák.

    Az újságírós dolog amúgy nálam abszolút inga volt. Egyszerre taszított és úgy voltam vele, hogy "végülis miért ne", aztán arra jutottam, hogy mégsem akarom. A cikkírás és a regényírás külön műfaj.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. "Az írásnak vannak lépcsőfokai. Lehet, hogy először magadról írsz, aztán másokról, aztán az álmaidról, de ez nem baj. =)" Ez így igaz, de sosem írtam le azt, hogy "ez a gonosz XY megint megbántott", pedig engem a családom mindig ezzel cukkolt. Egyébként én rettentő korán kezdtem írni, még akkor, amikor még nem is volt elég gyakorlott a kezem a kézíráshoz, és volt, amit édesanyám írt le helyettem, mert én utáltam írni (szó szerinti értelemben, voltam vagy nem tudom, 7 éves, és nem szerettem formálni a betűket).
      Én megélni sosem akartam belőle, és elismertséget szeretnék, a pénz eszembe sem jut, azt másból szeretném megkeresni, és nem muszájból, hanem mert az a dolog is érdekel.
      Örülök, hogy leírtad a saját konfliktusodat. Erről az jutott eszembe, hogy filmekben szokták úgy ábrázolni az írókat - főleg kosztümös filmekben -, mint akiknek a barátai természetesnek veszik, hogy időnként eltűnnek 1-1 hétre. Ez mindig olyan dolog számomra, hogy tuti, hogy ezt sem egy író rendezte. :D
      Köszönöm, hogy leírtad mindezt!

      Törlés
    2. Csodálatos szülői háttered van. A kiegyensúlyozottságod érződik írásaidon. Kölcsönösen,oda-vissza büszkék lehettek egymásra! (gondolom azok is vagytok.)

      Törlés
    3. Ne haragudj, hogy most vettem csak észre a kommented! Egyébként igen, támogatóak a szüleim, csak sajnos kevés dolgot mutatok meg, mert csak akkor láthatják, ha kész van, de hát van, amin idén már 8. éve dolgozom. :D

      Törlés
  2. A legtöbbet én is tapasztaltam már az ismeretségi körömben, vicces volt így egy csokorban olvasni őket :D

    VálaszTörlés
  3. Szerintem nincs semmi baj ezekkel a ''tévhitekkel'', jópofa dolognak tartom, úgy látom,kedvelnek,szeretnek a ''tévhitben élők,csak lehet,hogy hosszú távon fárasztóak. Te tudod,Én csak gondolom. Próbálj meg nem ''antiszociális'' lenni.:))) Azon ne gondolkodj,hogy mit gondolnak!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Egyébként igazad van, nem kell túlreagálni, csak mindig úgy éreztem gyerekkoromban is, hogy az emberek akkor fogják komolyan venni azt, aki gyerekként ír, mikor látják, hogy X évesen sem nőtte ki a dolgot. de egyébként persze, ez nem válóok. :D

      Törlés
  4. Hű, most, hogy ezt így olvasom, rájövök, hogy némelyiket tapasztaltam már, főleg az "ebből nem tudsz megélni". Részben igaz, hiszen Csokonai sem tudott megélni csak a versírásból, de aki elvállal mellé valami munkát, vagy éppen beletörődött a szegénységbe, az boldogan élhet, amíg meg nem hal, mert őt a történetei éltetik, a karakterek, akiket megformáz. Legalábbis én így érzem. :D aki mást gondol, annak egészségére.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi a választ, és örülök, hogy tetszik. És üdvözöllek a blogon. ;)
      Ennyire én nem vagyok romantikus alkat, a karakterekből még simán éhen halok, de én sosem gondoltam, hogy ebből megélnék. Egy másik állással már nem vészes annyira.

      Törlés