2014. 02. 11.

Helyesírás

 Esetleg észrevehettétek, hogy a kezdő írók gyakran félnek attól, hogy nem elég jó a helyesírásuk. Abban a kreatív írással foglalkozó könyvben, amit mostanában olvasok (egyelőre nem árulom el, mi az) is jellemző félelmeként említik a feltörekvő művészeknek. Amikor valaki kritikát kér a művéről, akkor is hallottam már, hogy azt kapja válaszként, javítson a helyesírásán.

 Ez persze semmiképpen nem rossz tanács, hiszen a rossz írásmód a szöveg félreértéséhez vezethet, na meg mégis csak az alapvető műveltség része. A számítógépes helyesírás-javító program pedig csak azt ismeri, amit beletáplálnak (megdöbbenek néha, milyen alapvető, ma már divatos kifejezéseket kell hozzáadnom), de a szövegösszefüggést nem értheti meg helyetted. Néhány kritériumnak való megfelelés alapján javítja a vesszőhibákat, gondolom én. 
 A rossz helyesírástól félni íróként egy teljesen, totálisan fölösleges félelem, és soha nem is értettem meg. Sok mindentől félhet az ember, például, hogy nem lesz sikeres, stb., de hogy rossz a helyesírása, az ahhoz képest, hogy mennyire nem fontos, hihetetlenül sokakat gátol az alkotásban. Helyesen írni kell, de nem kell jobban, mert írók akarunk lenni, csak mert alapból illik. A korrektor úgyis kijavítja a helyesírásod, ha eléggé jónak tűnik a műved.
 Azért azt megemlíteném: egy oka van annak, hogy érdemes íróként helyesen írni. Ez az, hogy ha egy helyesírási hibáktól hemzsegő írást küldesz egy kiadóba, kevésbé vesznek komolyan. Mint amikor az üzletember olcsó autóval érkezik a tárgyalásra, vagy mint egy be nem tartott dress code. Értelme tehát tagadhatatlanul sok van. 
 De ezen aggódni a legutolsó utáni dolog kéne, hogy legyen. 
 Szerkesztőnek tanulok, és olvasószerkesztő gyakornok vagyok. Egy korrektor nem fog kinevetni azért, ha nem tökéletes a helyesírásod (persze nem mindegy, hogy nagyon-nagyon rossz-e -, de ha írsz, olyan szörnyű már alapból nem lehet, főleg, ha félsz is ettől). Egy korrektor, szerkesztő stb. maga sem egy helyesírástár. Két dolgot tud, azontúl, hogy persze átlagon felül ír helyesen (de nem tökéletesen): tudja, melyik szótárban pontosan hol találja meg, amit keres, és tudja, mi az, amit keresnie kell. Azaz, mi az, amit általában ő sem tud, és az embereknek nehézséget szokott okozni, ezért inkább kétszer ellenőrzi. (Persze azért még dönt is kérdéses esetekben, például ha valamire nincs szabály még a nyelvben.)
  Nem kell aggódnod a helyesírásod miatt, bár említettem, miért hasznos - nem tűnsz komolytalannak, ha tudsz helyesen írni -, de ez a probléma minimális segítséggel megoldható: mielőtt bárki más látná a könyved, megkéred például egy jó helyesírású barátodat, hogy javítsa át, vagy ha túl hosszú a műved, akkor többeket egy-egy fejezet átolvasására. Nem ez a legnagyobb probléma.

2014. 02. 08.

Krimikhez kiegészítő

  Korábban írtam már a krimikről egy bejegyzést. Nem rég egy barátom megkért, hogy mivel ebben a műfajban szeretne most írni, segítsek neki összegyűjteni azokat a kliséket, amelyek általában megjelennek a krimikben. Ezért egy-két gondolat még eszembe jutott, amit ide is összeírnék. Ezek már nem csak klisék, hanem mindenféle elem, ami szerintem kerülendő. Nem lesz most sok. 
  
Nem logikus a nyomozó gondolatmenete
Még a legnagyobb íróknál is gyakran észre lehet venni, hogy a detektív egyszer csak tudja a megoldást. Előáll vele, hogy rájött, pedig az eddig előkerült bizonyítékok alapján egy embernek nem jutna eszébe hirtelen pont ez. A szerzők sokszor nem tudják megítélni, mi az, ami számukra logikusan következik, és mi az, ami egy, a helyzetbe belekerült nyomozó számára is következne. 

Irreális adatok ismerete
Detektívünk, a menetrendre tekintve fejből tudja, melyik vonat a teherszállító, melyik visz embereket, így mire ugorhatott fel a menekülő gyilkos, melyik cukrászdában árulnak süteményt cukorbetegeknek, és melyik évben kapott két orosz származású fizikus Nobel-díjat a grafén bemutatásáért. Ezzel persze megspórolja, hogy utána kelljen járnia, sőt, sok esetben nem is lenne logikus, miért jár utána, ha hirtelen kerül szóba a dolog, ezért inkább véletlenül épp tudja. Szerintem ez nem elég hiteles.

Kicsi a világ
Ha egy bűnöző jelmezt viselt, különleges nyomot hagyott a cipőtalpa, vagy vásárolt valamit, akkor aznap, amikor a bűntényt elkövették, csak egy jelmezkölcsönző adott ki manó jelmezt, csak egy cipőbolt gyártja ilyenre a talpat (ez teljesen hiteles, és egyszer jó, de minden gyilkosnak stylistja van?), vagy csak egy helyen lehetett azt a bizonyos dolgot megvásárolni, amire szüksége volt. Ilyet első sorban filmekben látok, de nagyon gyenge trükk.

A véletlen mindent megold
Tudom, hogy sokan szeretik hangoztatni, hogy véletlenek nincsenek (én ebben nem hiszek, de most nem ez a kérdés), de azért folyton őket hívni segítségül minden megoldáshoz elég amatőr húzás - még ha profi is teszi. Például Poirot pont akkor lát egy nyűgös kutyát, amikor annak jelentősége van az ügy megoldása érdekében, és ha a gyilkos egy cirkuszból szökött volna meg, akkor egy féllábú, szakállas kötéltáncosnővel is pont most találkozna...

Érdemes ezeket az elemeket kikerülni. 

[Frappáns befejezés a cikk végére, ami most nem jut eszembe.]