2014. 04. 03.

Julia Cameron: A művész útja

  Most egy újabb könyvkritikát, és egyben könyvajánlót írok - ugyanis ajánlom a könyvet. De azért nézzük át ezt alaposabban, mert nem ennyire egyértelmű a dolog. A könyvről én is egy blogról értesültem annak idején. Azt hallottam róla, hogy ha valaki alkotói válságban szenved, annak a segítségére lesz, és érdemes elolvasnia. Kíváncsi lettem, mert megszólítva éreztem magam. Alkotói válságban voltam, és azt például ennek a könyvnek köszönhetem, hogy ezt így igenis kijelentem. (Korábban azt hittem, kinevetnek, az alkotói válság a kívülállók szerint a nagyok érdeme, kiváltsága, és valóban az, de nem a klasszikus értelemben, hanem abban, hogy kinek mennyire fontos az írás. Eddig is így gondoltam, hogy ehhez nem kell híresnek lenni, csak ettől még éppen mások véleménye nem változik meg arról, hogy túlzok.) A múlt idő, hogy írói válságban voltam, azért nem ennek a könyvnek köszönhető, hanem a saját ötletemnek. Egyelőre ugyanis nem csináltam meg a könyv feladatit, mert előbb végig akartam olvasni. Kíváncsiságból is, azért is, hogy biztos végezzek a könyvtári határidődig (magyar szakos vagyok, és egyszerre csak tizennyolc könyvet lehet kölcsönözni...), és azért is, hogy ide kritikát írhassak. De meg fogom őket csinálni. Már csak azért is, mert úgy lehetne igazán jól hozzászólni ehhez a témához, úgy derül ki a lényeg. 
  Egyébként nem volt könnyű megszerezni. Én a Szabó Ervin Könyvtárból szereztem be, a Központi Könyvtárból. Ott elvileg két példány van, de az egyik épp ki van kölcsönözve, melynek határideje 2007... Ezt az egy árválkodó darabot pedig mindig éppen valaki olvasta, de végül sikerült kivennem. 
  A művész útjában is feladatok vannak, csakúgy, mint például a Kezdő írók kézikönyvében, de más jellegűek. Itt semmilyen irodalmi művet nem kell megalkotnod. Ez az egész útmutató nem is íróknak vagy költőknek szól, hanem művészeknek a festőtől a filmrendezőig, de számos esetben említi azt is, ami minket érdekel. Julia Cameron írását olvasva abból indulunk ki, hogy minimum fejlődőképes vagy a saját művészeti ágadban, amit űzöl, csak most elakadtál, vagy érdekel némi tanácsadás a kreativitással kapcsolatban. Fontos hangsúlyozni, az írónő profikat és amatőröket is szívesen olvasóinak tud, de nem tanít meg írni. Hozott alapból dolgozik. A feladatait nehéz körbeírni, de a lényeg, hogy rávesz annak végiggondolására, miért is nem megy az alkotás, hogyan lehetnél hatékonyabb, stb. 
  A szerző, Julia Cameron kurzust vezet, melynek témáját, tapasztalatait és feladatait gyűjtötte egybe, mikor írásra szánta a fejét. De nem ez az egyetlen műve. Másik híres könyve a The Right to Write, de amennyire én tudom, csak A művész útjának van magyar fordítása. Ezeken túl még egy sereg művet alkotott hasonló témában, meg kettő regényt. Egyébként filmes forgatókönyveket, musicaleket, drámákat szerzett, tanított filmművészetet egyetemen, a Rolling Stone magazin számára készített interjúkat, de volt filmkritikus is, és - csak az érdekesség kedvéért - ő volt Martin Scorsese második felesége. 
  Ugyan némi kétkedéssel fogtam bele ebbe a műbe, alapvetően tetszett, bár nem mondom, hogy én minden szavát így írtam volna meg. Az alcím (Szellemi ösvény kreativitásunk eléréséhez) már túlzás, és ettől megrémítő. Nem akarok senkit megbántani, de nekem ez a spirituális humbug nem szokott bejönni, ezért pozitívumként vettem, hogy az írónő az első fejezetben leszögezi, semmiben nem kell hinni, amiben ő (bár azért emlegeti). Kissé gyerekesnek tartottam, hogy minden fogásnak valami nevet kellett adnia (mármint nem csak azért, hogy könnyebb legyen megnevezni).
  Bár szerintem néha voltak benne fölösleges írások, mikor hosszan elhúzta a magyarázatot, vagy a példákat, sőt, néha egyes fejezeteknek sem mindig értettem a konkrét hasznát, de összességében egy nagy kerek egész volt ez a könyv, és így már nem tudnék mit kivenni belőle. Nem arról van benne szó, hogyan írjunk, hanem hogy mik okozhatnak különböző problémákat az íróknak, gátoltságot, ahogy az írónő nevezi, és ezeket hogy lehet leküzdeni. Szó van benne sikerről, kritikákról, a pénz beosztásáról, a család és mások véleményéről, barátokról, szerelemről, munkahelyről, mindenféle ilyesmiről, illetve arról, hogyan lehet művész életmódot folytatni "normálisan", hiszen más embereknek a művészekről kissé túlzó fogalmaik vannak (lehetnek). Hangsúlyoznám, Cameron nem pszichológus, ő "csak" saját tapasztalatait írta le. De ennél persze többet tud, hiszen tanfolyamot vezet, ahol feladja azokat a feladatokat, amelyeket itt hétről-hétre beosztott, és állítólag (meg nem nevezett) híres művészek is jártak már hozzá. Gyakorlatias dolgokról van tehát szó. A feladatok egy része csak annyi, hogy össze kell írnunk magunknak dolgokat, és ezáltal végiggondolni, néha komolyabbak, de mindegyik arra alapul, amit az ember szívesen csinál, vagy sok esetben te választhatsz, hogy a te esetben ez és ez a feladat mit jelentene. Elég nehéz elmagyarázni őket a poén lelövése nélkül. Két alapvető nagy utasítása van, az egyik a reggeli jegyzetelés (nem mondom meg miért), és még egy dolog, amit nem árulok el, hiszen mégis csak olvassátok el.
  A könyv kissé a Kolombusz tojása effektusra emlékeztet. A mondást biztos hallottátok már, de a történet az, hogy mikor Kolombusz visszatér Amerikából, és elmeséli, hogy az ellenkező irányba indult el, így elérkezett - szerinte - Indiába, egy társaságban azt mondják neki, hogy erre bárki rájött volna magától. Erre ő azt javasolja, hogy próbáljanak megállítani az asztalon mindenféle segédeszköz nélkül egy tojást, ráadásul a csúcsosabbik felén. Mindenki mindenhogy próbálkozik, és egyiküknek sem sikerül. Végül Kolombusz megfogja a tojást, picit odaüti az asztalhoz, ettől betörik a csúcsa, és megáll rajta. Mesélik ezt más szereplőkkel is egyébként. Más kreatív írás könyvekre is elmondható jellemző ez, bár én csak kettőt olvastam, a Kreatív írást és a Kezdő írók kézikönyvét, és csak az utóbbi tetszett. De A művész útját olvasva még inkább így érezhetjük, hiszen ez igazából a saját életünkbe szól bele.
  Ki fogom próbálni a feladatait, bár azok közül is egy-kettő olyan, amire azt gondolom, hogy nem az a legfontosabb a fejezetben, de hát Istenem. Tudom, úgy illett volna beszámolni róla, hogy ezen már túl vagyok.
  Két dologra még felhívnám a figyelmet: az ilyen könyvek rejtenek két veszélyt. Az egyik az, hogy nem csináljuk meg rendesen a feladatokat belőle, csak úgy hébe-hóba, és aztán elkönyveljük az egészet értelmetlennek. (Az írónő megnevezi, melyek azok a feladatok, amelyek ellen a leginkább tiltakozni szoktak a hallgatók, vagy hülyeségnek látják, és minden fejezetben felhozza a kifogásainkat is.) A másik dolog az, hogy azt hisszük az ilyen önsegítő-szerűség könyvekre, hogy innentől kezdve szárnyunk nő, és megváltozik az egész élet, tehát a másik véglet. Túl nagy elvárással sem kell olvasni ilyesmit, viszont meg kell csinálni a feladatokat, mielőtt a hatékonyságáról beszélnénk. Én így előzetesen igazat adok neki sok dologban, de nem mindenben. Ajánlom a könyvet, olvassátok el, főleg azok, akik valamiért úgy érzik, alkotói válságukat élik, és megrekedtek az írásban.

Julia Cameron: A művész útja. Szellemi ösvény kreativitásunk eléréséhez
Kiadó: Édesvíz kiadó, Budapest, 2004.
(The Artist's Way, 1992)
Fordította: Simóné Avarosy Éva
Terjedelem: 222 oldal
Hozzáférés: Én a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Központi Könyvtárából kölcsönöztem, de sok időbe telt, mire végre valaki visszavitte. Egy hozzáférhető példány van.
A könyv a moly.hu-n: itt

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése