2014. 04. 07.

Karakterek külső leírása

A következő bejegyzés arról szól, hogyan lehet ügyes leírást adni egy szereplőről úgy, hogy az olvasó valóban el tudja képzelni azt, és nagyjából hasonló kép jelenjen meg előtte, mint ami az író szeme előtt is lebeghetett. Több hibára szeretném most felhívni a figyelmet, és több tanáccsal is szolgálok az olvasóknak. 

1. HIBA: Sok ember, amikor leír egy szereplőt, olyan tulajdonságot határoz meg, ami nem tesz túl sok különbséget az emberek között. Elmondják a szem- és hajszínét, pedig kék szemű, barna hajú ember sok van a világon, még olyan is, akinek a haja göndör és hosszú. Próbáljuk meg leírni az arcformáját, és szenteljünk alaposabb figyelmet a vonásainak, hiszen mi emberek ez alapján különböztetjük meg egymást. Persze csak ha megfelelő ehhez a távolság és szemszög (lásd később). Írjuk, le hogy milyen alakja van a fejének, hosszú-e a nyaka, pufók-e, esetleg kiugró arccsontja van, húsos ajkai, ráncos-e, vannak-e ősz hajszálai. Milyen az illető testalkata? Törekedjünk rá, hogy azt a hatást váltsuk ki az olvasóból, amire hivatkoznánk a többi szereplő szemszögéből. Ne (csak) leírjuk, hogy mások elhúzódtak a főszereplőtől, mert az koszos ruhában volt, és rossz szagot árasztott, hanem intézzük úgy, hogy az olvasó maga is szinte érezze a szagot, lássa a ruhákat a színükkel, a kopottságukkal, a szakadásaikkal együtt. 

Azurit
2. HIBA: Hiba lehet, ha nem írsz konkrétan érthető állításokat. Azt mondod, a szereplő jóképű volt vagy csinos, esetleg ronda. De ettől még rengetegféleképpen el lehet képzelni a jóképű embert, hiszen mindenkinek más az ízlése. Biztos vannak olyan írók, akik egyébként épp erre mennek rá ("képzelje olyannak, amilyen neki tetszik, annál sikeresebb a könyv"), de ezt most inkább hagyjuk. Ne írj olyanokat, hogy azúrkék a szeme, mert ezt nagyon nehéz elképzelni. Íme, a képen egy azuritkristály. Most komolyan ilyen szeme van a fiúnak? (Igen, fiúnak, mert ilyet általában nők írnak fiatal férfi főszereplőről.) Fantasyban elmegy, de reális történetben nem értjük meg tőle, hogy milyen kék a szereplő szeme. Két dolgot tudunk meg: egyrészt az író nem igazán tudja, milyen az azúrkék szín, csak a Windows-hátterek tengeres fotóiból sejti, másrészt azt, hogy ez lesz az a szereplő, akit kötelező módon imádnunk kell, amíg olvassuk a szöveget. 

3. HIBA: Az sem jó, ha a kép nagyon statikus. Szereplődnek legyenek mozdulatai, és ezeket is írd le. Mármint nem kell minden egyes ujjrángását közölni, de a fáradt, az idős, a fiatal, az energikus ember másképpen mozog. Másképp mozog valaki reggel és este, és másképp mozog az az ember, aki bizonytalan abban, hogy jó helyen jár-e, vagy épp valami ijesztő lépést készül megtenni, mint az, aki a legnagyobb természetességgel űzi aktuális tevékenységét. Aki fél, hogy a főnök kiszúrja munka közben, és rászól valamiért, nem húzza ki magát a széken, és nem csak azért, hogy ne legyen olyan feltűnő, de ösztönösen sem. Sőt, még otthon is máshogy mozgunk, mint idegen helyen. Ha először lépünk be valaki lakásába, pásztáz a szemünk, mi hol van, mi hogy néz ki, stb, és közben minden idegen. Ugyanez vonatkozik az arcvonásokra és a mimikára. Nem mindegy, hogy valaki éppen savanyú ételt eszik, vagy szögbe lépett. És persze az is fontos, hogy egyáltalán mit csinál, de ez már maga a történet. Ami azt illeti, az ilyesmi kifejezetten fontos, ha például egy szereplő telefonál, és a másik szereplő az arcvonásaiból sejti, hogy milyen híreket kap.

4. HIBA: A sok ilyen volt, olyan volt állítást könnyebb elkerülni, ha nem azt írod, hogy XY magas, hanem például bemutatod, hogy beszélgetőpartnere mennyire néz fel rá (szó szerint) beszéd közben. 

5. HIBA: Ne legyen a szereplőd már a leírása alapján kiszámítható, mert az unalmas. Olyan dolgokra gondolok itt, hogy például a negatív szereplőhöz legtöbb esetben a fekete színt rendelik a Gyűrűk Ura-beli démonlovasoktól Darth Vader maszkjáig. Én ide sorolnám a beszélő neveket is, mert az ugyan egy elismert és alkalmazott írói fogás, például az orosz realistáknál, de én utálom ezt az eszközt.

6. HIBA: Ne felejtsd el, kinek a szemszögéből nézed a dolgokat! Például ha eddig arról volt szó, hogy valaki megpillant egy személyt a tömegben, és emiatt leírod az illető külsejét, ne említsd meg a szeme színét, vagy hagyd a dolgot későbbre, hiszen képtelenség, hogy az olyan távolságról látszódjon. Ehhez nem kötelező ilyen konkrét szituációt elképzelni, de ha eddig az egész tájat messziről szemlélted te, mint narrátor, akkor a benne sétáló emberrel is tégy így. Képzeld magad egy operatőr helyébe. Zoomolni persze lehet, de egyetlen filmet sem filmeznek ugrálva zoomolva (ha közeli tulajdonságokat is be akarsz mutatni, akkor egy csokorban tedd őket). Vagy esetleg képzeld magad egy másik szereplő helyébe, és úgy írd le a dolgokat. Ha a narrátorod az egyik karakter, a leírásban lehet gúny is, amennyiben adott szereplődnek meg van a véleménye a másikról. 



4 megjegyzés: