2014. 07. 30.

Austin Kleon: Lopj úgy, mint egy művész (10 tanács a kreativitásról)

Ismét egy könyvről fogok posztot írni. A Lopj úgy, mint egy művész című könyvet ajándékba kaptam, és - bár mint ajándéknak, továbbra is örülök neki - egy kis csalódást okozott. Először is a mérete. Ez egy kis könyv, amit pár óra alatt el lehet olvasni (én például ezzel űztem el az unalmam, miközben az okmányirodában várakoztam, hogy sorra kerüljek). A tényleges tartalom kevesebb, mint 150 oldal, és egészen kis alakú, sok képet és dizájnelemet tartalmazó könyvről beszélünk. 

Nem azt mondom, hogy haszontalan. Egy nagyon jó ötletet biztosan kaptam belőle (nem árulom el, mit, mert azért tényleg olvassa el, akit érdekel). De a könyv címe csupán a benne lévő tíz tanács egyike, tulajdonképpen az egyik fejezet címe. Pont egy olyan fejezeté, amely nem mondott számomra sok újat.  Azt hiszem, csak azért lett ez a címe, mert ez hangzott a legjobban. Műve végén az író megosztja velünk, mik azok az ötletek, amelyekből nem lett fejezet. Közülük sokról ki lehetett következtetni, hogyan került ki az alkotási folyamatból, de egyes ötletekről egyszerűen nem tudom belátni, miért nem írt, és ha nem írt, minek mutatta meg a végén, hogy kihagyta.

Valahogy én többre számítottam, de azt hiszem, tudom azoknak ajánlani, akik nem sok ilyen könyvet olvastak még, vagy akik kissé szkeptikusak a kreatív írásról szóló könyvekkel, és először egy rövidebb példánnyal szeretnék meggyőzni magukat. Austin Kleon ugyanis a többi hasonló könyvhöz képest kevés újjal rukkol elő. Minden, amit mond igaz, és biztos vagyok benne, hogy sok ember számára nem egyértelmű, hiszen nem vagyunk egyformák. Lehet, hogy túl sok kreatív írásos könyvről írtam már kritikát, de az az igazság, hogy ennek a műnek egy-egy fejezete olyasmi, amit én egy-egy blogbejegyzésnek szánnék. (Persze, hiszen az egész bevallottan jegyzetlapokból, firkálásokból állt össze.) 

Ami tetszett benne, az az, hogy beszél az internetről, és a technikáról. Nagyon modern a szöveg, látszik, hogy valóban a mai olvasónak íródott, a mai világba helyezi a művészt, akinek szól (aki egyébként nem feltétlenül író). Azok az ötletei, amelyekre én azt mondom, hogy jók, és amelyek miatt érdemes elolvasni a kis kötetet, azok Austin Kleon internettel, számítógép-használattal kapcsolatos írásai. 

Egyébként meg nagyon őszinte, és egyszerű - a szó pozitív értelmében: nem körülményeskedik, nem akarja előadni úgy, mintha nagyon nagy titok birtokában lenne. Egyébként, ha megnézzük az angol alcímet (10 Things Nobody Told You About Being Creative, azaz 10 dolog, amit senki nem mondott el neked a kreativitásról), értem, hogy az író nem akar megtanítani írni, hanem az egyetlen célkitűzése kíméletlenül őszintének lenni, és ez sikerül is, de valahogy én akkor sem éreztem azt, hogy bármikor falhoz csapott volna a nagy őszinteségével. Én azért a dizájnelemeket egy kicsit csökkentettem volna, de ezektől eltekintek, mert ha jó a tartalom, nem igazán érdekel, én csak a benne lévő szövegről írok kritikát.

Mindenképp megérte elolvasnom, mert ki fogom próbálni azt, amire a fentiekben jó ötletként hivatkoztam. A vásárlónak nem biztos, hogy megérte a 2900 forintot (épp ezért a dizájnelemeket csökkenthették volna, mert attól is csak drágább egy könyv), de intelligens kis ötletgyűjteménynek találom mindezt, és biztos vagyok benne, hogy a zsebkézikönyv megjelenésével is többet segít egy alkotó művésznek, mint például a Kreatív írás - Mesterfogások íróknak című könyv, amelyről rossz véleményem volt. 

(Ennek a könyvnek is ott van a végén az a tipikus jegyzetoldal, amit sosem fogok megérteni. Van, aki könyvbe jegyzetel?)

Austin Kleon: Lopj úgy, mint egy művész! 10 tanács a kreativitásról
(Steal Like an Artist - 10 Thing Nobody Told You About Being Creative)
HVG Kiadói Rt., 2013.

2014. 07. 19.

Versek vs. próza

Észrevettétek már, hogy sok olyan könyv van, amely útmutatóul szolgál a regény- és novellaíráshoz, de ehhez képest minimális számú az ilyesmi versekkel? Én igazából olyat még nem is láttam, interneten sem. Nem arról van szó, hogy állandóan ilyeneket kell olvasni, de szerintetek mi az oka ennek? Ti írtok verseket? Szerintetek arról nehezebb magyarázni?

2014. 07. 03.

A túl gyors történet

- negatív példa - 
Laura az erdőben sétált, és már jó hosszú ideje ment, amikor találkozott egy idős asszonnyal.
Hosszan beszélgettek. Segíteni akart neki, mert úgy látta, a görnyedő asszony nem bírja a rőzsét, amelyet cipel. Mikor azonban át akarta venni tőle a nehéz cuccot, a nagy gonddal összekötözött gallyak széthulltak, és az asszony nagyon mérges lett. Felegyenesedett, és elátkozta Laurát, mert, mint kiderült, az öregasszony boszorkány volt. 
  Laura hazarohant, magára zárta az ajtót, és egész nap csak sírt. Nem derült ki, milyen balszerencse fogja majd sújtani, ezért nem mert egy hétig kimozdulni a kis fa házikóból, és nagyon meg volt ijedve. Ez alatt a hét alatt végig sírt. Aztán végül mégis kimerészkedett. 


Nem fog kiderülni, hogy mi a boszorkány átka, mert ezt a történetet most csak rögtönöztem. Azért írtam, hogy például szolgáljon a most közlendő cikkhez. Nem egyszer előfordult ugyanis, hogy a neten azt láttam, valaki egy ilyen (erre még visszatérünk) történetet publikál, és esetleg véleményt kér róla, vagy szeretné, ha elolvasnák. 

Az "ilyen" alatt azt értem, hogy túl gyors a történet. Talán a fentiekben nem lehet ezt jól érzékelni, de igyekeztem írni egy ilyen értelemben hibás történetet. Másét nyilván nem fogom ide tenni, hiszen nem a sértegetés a célom, csak arra akarom felhívni a figyelmet, hogy a fentiekben olyan nagy ugrásokat alkalmaz az író (most én), mint hogy a főszereplő egy hétig csak sírt, hogy beszélgetett az öregasszonnyal, vagy hogy arról hirtelen megtudjuk, hogy az boszorkány, illetve, hogy Laura már fáradt a sétától. Ezekkel az ugrásokkal kimarad mindaz, amivel életet lehet lehelni a történetbe. Ha nem fontos a mese szempontjából, hogy Laura merre járt, és miért bolyong hosszú ideje az erdőben, nem kötelező leírnod, de az nem árt, ha a lábfájást, vagy hogy megszomjazott, érzékelteted. Az öregasszony átváltozása boszorkánnyá szintén lehet nagyon látványos, ráadásul az egész történetből kimaradt a karakterek külső leírása. (Vannak híres regények, melyekből ez kimarad, de én jobban szeretem, ha van.)

Ezen kívül az eltelő egy hét alatt az ember érzelmei általában nem egységesek. Fel lehet villantani, akár röviden is, hogy Laura először a saját ügyetlenségét okolja, majd az öregasszonyt, később csak egyszerűen kétségbe esik, aztán butának tartja magát, hogy elhitte ezt az egész elátkozós históriát s a többi. 

A lényeg: az ilyen részeket sokan átugorják, mert unalmasnak hiszik őket. Pedig ha ezeket megírják, azzal éppen azt érik el, hogy a szereplők gondolataiba, érzéseibe lássunk, hogy egyéb érzékeket, például a tapintást (Laurának sajog a lába, szomjas) is segítségül hívjunk. A beszélgetésből pedig ne legyünk restek párbeszédet kreálni.