2014. 08. 10.

Korszakábrázolás

Korábban már írtam egy posztot arról, hogyan lehet jól érzékeltetni egy adott kor hangulatát egy regény vagy novella esetében. Természetesen ez elsősorban akkor nehéz kérdés, ha az írás nem az író idejében játszódik, bár megjegyzem, abban az esetben sem ügyel rá minden amatőr szerző, hogy visszaadja például egy adott város hangulatát. 

A múltkori cikkben arról is hosszan írtam, mit tegyünk, ha a cselekmény nem abban az országban játszódik, ahol élünk. Most inkább az időszakról fogok, de tulajdonképpen ilyenkor is fontos a tér, hiszen például az ókori Római Birodalomban játszódó történetben az író nyilván a helyszínt sem ismeri igazán, még akkor sem - bár akkor áll hozzá a legközelebb -, ha a mai Rómában él. 


Nagyon sokat magamtól nem tudnék már hozzátenni a korábban leírtakhoz, így most egy televíziós sorozatot hívok segítségül, hogy például használjam. Persze nem kritikát írok róla, még azt sem állítom, hogy minden epizódja jó, de tény, hogy én szeretem. Nem is a cselekményvezetése a lényeg, hanem a kor ábrázolása. A Murdoch nyomozó rejtélyeiről (Murdoch Mysteries) van szó, ami az 1890-es években játszódik, illetve az évadok során átlépnek 1900-ba, és az azt követő két évbe. Kanadai sorozat, így Torontóban játszódik, és érdekes időszakokat vezet be, például azt, amikor a hoki játékosok nem kaptak fizetést a játékukért, és kifejezetten ellenezték az emberek, hogy sportolóknak fizessenek bármilyen sportág űzéséért, vagy például látjuk, hogy egyes betegségekről mi a korabeli orvosi álláspont. Ezek fontos szerepet szoktak játszani az adott bűnügy megoldásában, mert sokszor ez a bűncselekmény nyitja. (Aki még nem találta ki: ez egy kosztümös krimi sorozat.) Viszont az alaphangulatot apróbb dolgok adják meg. Olyasmik, amiknek időnként utána is néztem, és beigazolódott, hogy amit állítanak, igaz. Például ilyen William McGonagall esete. Ő egy fűzfapoéta, a világ legrosszabb költőjének csúfolták. Ez csupán úgy derült ki, hogy az egyik áldozat ezt a kötetet tartotta a kezében. És volt valami köze a bűnügyhöz? Semmi.

A szereplők Oscar Wilde-darabot néznek, vagy Puccini egyik operáját, a női olvasók körében hatalmas lázat vált ki Bram Stoker regénye, a Dracula, és mit reagál erre a felügyelő? Meglepődik, hogy a színházi ruhatáros (vagy valami ilyesmi, nem emlékszem pontosan) írt egy könyvet. Ez két dolog miatt jó. Egyrészt mert beleillik a felügyelő karakterébe (nagy színházrajongó, akiről elképzelhető, hogy ismerjen egy olyan színházi dolgozót, aki nem a társulat tagja), valamint mutatja, hogy az azóta már természetessé vált tény akkoriban milyen meglepő volt, vagy hogy akkor hogyan ismertek egy embert. Nem találtam róla infót, hogy tényleg igaz-e, amit a felügyelő állít, néha vannak apró csúsztatások, de inkább csak az időben, például Arthur Conan Doyle háromszor jelenik meg a történetben, és megtört férfiként ábrázolják, aki elvesztette a feleségét, és szellemeket próbál idézni, pedig ez csak a világháború után lesz igaz. De az továbbra is érdekes, hogy a kor legnagyobb írójának nevezi az egyik szereplő. Hogy ő volt-e a legnagyobb író, most nem vita tárgya, de a korabeli népszerűségét mutatja. (Hangsúlyoznám: a sorozat Torontóban játszódik, nem Angliában.) Mr. Doyle egyébként hasonlóan néz ki, mint a valóságban. Ahogy a legtöbb valós karakter. Csak némi ízelítő a valós szereplők névsorából: Henry Houdini, Alexander Graham Bell (a telefon feltalálója), Tesla és Edison fizikusok, a fiatal Churchill, Jack London, Henry Ford és még sokan mások. Nem az a jó bennük, hogy feltűnnek (és páran visszatérő vendégszereplők is), mert már kezdenek hihetetlenül sokan lenni, (ki találkozik ennyi ismert személlyel?), hanem hogy nem mindig azt teszik, amit várnánk, vagy egyes esetekben csak megsejtetnek valamit. A Wright fivérek csak mint egy egyelőre használhatatlannak (de a legfigyelemreméltóbbnak) tűnő ötlettel rendelkező páros tűnik fel (aki esetleg nem tudná, ők nagy alakjai az irányítható repülőgépek feltalálásának), Guglielmo Marconiba csak belebotlanak egyszer, teljesen az adott epizódtól függetlenül, ahogy távcsövében nézeget (mindössze azért van ott, hogy elvonódjon a figyelmük a gyilkosról, de persze nem direkt), Bell pedig nem elsősorban a telefon kapcsán jeleskedik a neki szentelt epizódban (bár fontos szerepe van a hangátviteli eszközökkel kapcsolatos kérdésekben is), hanem mint siket tolmács fordít, mert az egyik tanú egy siket nő (Graham Bell anyja és felesége valóban siket volt). És ha már ott tartunk, megtudjuk a nézeteit is a kérdésben (szerinte a siketeknek meg kellene tanulniuk beszélni), amiből kikövetkeztethetjük a korabeli helyzetet is.

Nem utolsó sorban a sorozat egy több részes regénysorozaton alapszik (Maureen Jennings írta, sajnos magyarul nem jelent meg, illetve, ami nagyobb baj, hogy én angolul sem találtam meg sehol), amelynek alapja egy valós ontariói detektív, aki forradalmasítja a bűnügyek megoldását. Kanadában ő alkalmazza először azt a módszert, hogy ujjlenyomatokat vesz a helyszínen és a gyanúsítottaktól is. Módszereit nem ő találja ki, mint kiderül, a Scotland Yardon már alkalmazzák egy ideje, de saját kollégáinak még el kell magyaráznia, és az ujjlenyomatos adatbázis (értsd: papírcetlik) még nem túl nagy. Ne felejtsd el tehát a főszereplőd saját foglalkozásának, lakásának, körülményeinek stb. akkori állapotát is érzékeltetni!

A lényeg, amit le kell szűrni ebből a cikkből: ha korabeli embereket szeretnél korabeli környezetben, nézz utána mindannak, amiket a fent linkelt korábbi cikkben már leírtam. De nem kell mindent erőszakosan belegyömöszölni a történetbe. Elég, ha a főszáltól teljesen függetlenül megemlítenek egy akkori nézetet, népszerű darabot, vitás kérdést, politikai eseményt, ha vásárolnak egy akkoriban népszerű ruhadarabot, vagy ha az egyik szereplő megjegyzést tesz arra, amit a másik olvas vagy hallgat (ilyen volt ebben a sorozatban a ragtime zene például). Amit azóta már ismerünk, és természetesnek érzünk, az nem mindig volt így. Ennek bemutatása jó eszköz lehet a kor érzékeltetéséhez. Például tudtátok, hogy a regények csak nem régóta tagjai a magas irodalomnak? Az 1800-as években egyesek még kifejezetten erkölcsromboló irodalomnak tartották (persze nem volt mindenki ilyen végletes állásponton). Szerezzetek tudást a korról, apróságokat, és rejtsétek el a cselekményben. Nem kell, hogy köze legyen a fő cselekményhez, elég ha nem erőltetett.

Akinek kedvet csináltam, erről a sorozatról van szó:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése