2014. 10. 19.

Tájleírás

Sokan unják és fölöslegesnek tartják a tájleírásokat, míg mások szeretik, ha az író megteremti a környezet hangulatát. Úgy gondoltam, kell egy poszt a tájleírásokról, már alapból a véleménykülönbség miatt is.

Régen, például Jókai idejében egészen más volt a világ. Jókai Az arany ember elején azért kezdi olyan hosszú leírásokkal, mert akkoriban az emberek nem tudtak mindenről képi információt szerezni. Persze egyáltalán nem biztos, hogy az írók nem lódítottak. Hiszen egy Afrikában játszódó széphistória szerzője vagy magyar nyelvre átültetője a legritkább esetben járt maga is Afrikában. De mivel az olvasó nem tehetett egyebet - és talán nem is érdekelte az igazság -, rábízta magát az íróra. Régen a tájleírások ugyanolyan izgalmasak voltak az emberek számára, mint amikor nekünk ma egy elképesztő tájat írnak le, vagy egy fantasybeli világot. 

És mi van ma? Ma az emberek egyrészt utaznak. Már egy tízéves gyerek a világ több nagyvárosában is járt, többen, mint pár felnőtt ember a 17. században. Másrészt aki nem volt külföldön, az is utánanézhet a dolgoknak az interneten, van mindenről kép. De ami a legfontosabb, akkor is láttunk már helyeket, ha nem is akartuk látni őket. A földrajztankönyv is színes, és ha valaki a világon semmi más sorozatot nem néz, csak a Helyszínelőket, már akkor is megvan neki több város, például New York vagy Miami (ami a valóságban esetleg Los Angeles, de ez már más kérdés). 

Ezért a mai olvasóknak sokszor nincs türelmük tájleírásokat olvasni. Az az igazság, hogy én szeretem a leírásokat, és néha hiányolom is őket. Hiányérzetem van, mikor csak annyit tudunk meg, hogy a szereplő bement a szobájába: valamit szeretnék megtudni arról, hogy díszítette fel a kuckóját. Még olyan háttérről sem felesleges szerintem leírást adni, ami nem sokban különbözik a többitől. Ezekkel ugyanis meg lehet adni a szituáció hangulatát. 

Azt gondolom, kompromisszumot kell kötni, amelyben mind a két fél áldozatot hoz: az olvasó és az író is. Az íróknak el kell fogadniuk, hogy az olvasót nem érdekli ez két oldalon keresztül, és le kell rövidíteniük a leírásokat velősre, tömörre. (Kivéve, ha az indokolt, például egy teljesen fiktív bolygóval kapcsolatban.) Ugyanakkor az olvasóknak türelmesebbnek kellene lenniük. Sokszor van olyan ugyanis, hogy adott pillanatban nem értjük, hogy valamit miért kell elolvasnunk, de az egész könyvet tekintve hozzátartozik annak atmoszférájához, megtudunk belőle dolgokat, amelyeket közben talán ununk, de ha nem tudnánk, a könyv nem lenne ugyanaz. Ráadásul az olvasók, tapasztalatom szerint, sokszor olyasmit is unnak, amit igenis végig lehetne olvasni türelemmel. Például ha egy regény sok évvel ezelőtt íródott, az író mégiscsak ismeri az adott kort (vagy ha mai író, akkor utánanézhet, amiben nagy munkája van), mi pedig, még ha azt is hisszük, nem ismerjük a korabeli város hangulatát. Korhangulat megfelelő érzékeltetéséről korábban már írtam a blogra. 

És ami minket jelen blogban érdekel: Hogyan lehet velősre, tömörre írni egy táj- vagy környezetleírást? Szerintem úgy, ha a a hatásra törekszünk. Például a főszereplő szobáját leírva gondoljuk végig, mitől érdekes a helyiség. Vagy éppen egy teljesen érdektelen, fehér falú szobáról van szó? Akkor ez a lényeg. Azt írjuk le, ami miatt fontosnak találtuk az egészet leírni. Ne felejtsük el, hogy hiába találunk ki nagyon jól egy karaktert, ha nem adjuk át megfelelően az olvasónak. Sokszor előfordul, hogy valami a szemünk előtt lebeg, számunkra a karakter nagyon ki van találva, de az olvasó nem így érzi, mert nem mondtuk el a mi szempontunkból evidens dolgokat (például, hogy a szereplő szobája teljesen rózsaszín vagy sárga). 

Tájleírásnál ne írjunk olyat, hogy a fák zöldek voltak. A szél mindenhol fúj, a fák mindenhol zöldek, az ég mindenhol kék, a víz mindenhol nedves. És mégsem ugyanolyan az Északi-tenger partja, mint a karibi szigetvilág. Miért? Ezt próbáljuk megragadni. 

Mit gondolok a leírásokról? Szoktatok ilyeneket írni? És olvasóként mit szóltok hozzájuk?



Képek:

11 megjegyzés:

  1. Én írni és olvasni is szeretem. Szerintem nagyon fontos és kell, azzal lesz egész kerek és elképzelhető az olvasott, viszont valóban nem kell mindenhová és végképp nem apróságokig kirészletezve- Ez maga a történettől függ és az adott helyszín jelentőségétől. Meg kell tanulni bánni a szavakkal és a lényeget kiragadni, mert például egy novella rövid, ott nem jó hosszasan belemegyünk, egy regénynél ott már sokkal szabadabban lehet, viszont ha sablonosan és felszínesen fogalmazunk, akkor a hosszú unalmas lesz. Összefoglalva, szerintem mindenképp kell tájleírás, csak az írónak jól kell festeni a szavakkal.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én is így gondolom, köszi a válaszod. Bővebben a következő válaszolónál.

      Törlés
  2. Nem szeretem a tájleírást, főleg nem oldalakon keresztül, még akkor sem, ha szépen van megfogalmazva. Írni sem írok így. A főhős szobáját apránként szoktam bemutatni. Ha épp ott van, akkor egy-egy mondattal leírok belőle valami fontos részletet, amit épp akkor annak érzek.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Hát, igen, sokan vannak így vala, mint te, és meg is írtam, ezért írtam a kompromisszumot. Két oldal nem biztos, hogy kell (én ezt abban az esetben tudom megbocsátani, ha a szereplők mozognak, és a haladásukat követve folyamatosan új dolgot kell bemutatni). Szerintem kell a tájleírás, mert az olvasónak el kell tudnia képzelni a dolgot, de tartom magam ahhoz, amit fent írtam, hogy az unalmas leírások kerülendőek, és hogy "a fű zöld volt", az senkit nem érdekel, és evidens is.

      Törlés
  3. Íróként általában az az érzésem van, hogy szeretném, ha az olvasó minél inkább úgy képzelné el a helyszínt, ahogy én kitaláltam. Ugyanakkor ha olvasóként nézem, nem biztos, hogy szívesen végigolvasnék hosszú, túlságosan részletes leírásokat.
    Tehát tényleg: kompromisszumot kell kötni. Véleményem szerint nem lehet mindent az olvasó képzeletére bízni, tehát bizonyos szinten muszáj alkalmazni a leírásokat. De nem szabad túlzásba vinni.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, nagyjából én is ezt gondolom. Nagy dilemma, mert közben meg jó lenne tudni, hogy az olvasó tényleg érti, mire gondolok.

      Törlés
  4. Szia kedves Lexen! Ma találtam rá a blogodra, és meg kell mondanom, még nem találkoztam olyannal aki ilyen jól kifejtené a véleményét és elmondaná az álláspontját az írásban vétett hibákról. Bevallom, az olvasottak ráébresztettek egy-két dologra, amit nem biztos hogy eddig jól csináltam (bár mentségemre legyen még kezdőnek számítok az írás világában). Így pár bejegyzésed elolvasása után úgy gondoltam kommentelek (amit mellesleg nem sűrűn teszek), főleg a tájleírós bejegyzést követően.
    Ha létezik ilyen az írók szótárában, akkor én teljes mértékben tejleíró mániás vagyok. Úgy gondolom, hogy fontos az olvasó képzelőerejének érvényesülésének megadni a módot, viszont én szeretem, amikor az író leírja, hogy ő hogyan látja a körülötte lévő világot. Mert hát ahány ember, annyi szokás. Van akinek a sárguló fák a csodásak, és van akinek a rügyező fák. Ahány író, annyiféle tájleírás. Én szeretem azt is, ha szabadon kell elképzelnem a szereplők körül lévő világot, de egy szépen és igényesen megfogalmazott tájleírásba egyszerűen beletudok veszni, és úgy látom magam előtt, mint egy filmet.
    A tájleírás iránti rajongásom egyébként a blogomon is meglátszik egy-két fejezetben, és útólag elolvasva van, ahol kicsit talán túlságosan is beleéltem magam a környezetben történő dolgok leírásával. De hát, a hibáikból tanulunk!
    Mindenesetre, nagyon tetszett ez a bejegyzésed (is) és amint szegény kis laptopocskám helyrepofozzák fel is iratkozok a blogodra!! Eddig csupa hasznos dologgal bővítetted a tudásom, amiért hálás vagyok! :3
    ui.: megjegyezném így összességében, hogy szerintem a mostani bloggereknél és úgy általában a legtöbb embernél sajnos gyakori, hogy nem is olvasnak, ami meglátszik a fogalmazásban, a szerkezeti felépítésben, és a párbeszédek kialakításában is(amit külön bejegyzésben ki is fejtettél, mik a gyakori hibák [a "mondta" szócskát én is sokszor használom, rossz berögződés:c]).
    Köszönöm szépen az eddig nyújtott segítséged! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Kitty!
      Nagyon örülök, hogy tetszik a blog, és nagyon köszönöm, hogy vetted a fáradságot egy ilyen hosszú kommentre. Jól estek a dicséretek, örülök, hogy más is szereti a tájleírásokat. Bocsánat, hogy nem válaszoltam időben, néha későn veszem észre a kommentekről kapott értesítéseket.
      Maradj olvasóm:
      Lexen

      Törlés
  5. Nálam addig mennek rendben a dolgok, amíg csak a leírás van, teljesen külön. Ha megpróbálom beleilleszteni a történetbe például a főszereplő lakásának leírását, nem csak az olvasóknak, de még nekem is úgy tűnik mintha két teljesen különálló rész lenne. Ezért szoktam úgy megoldani, hogy esetenként egy-egy cselekvéshez hozzátoldok egy tulajdonságot (Pl: A dobozokat a szembetűnően hosszú tölgyfa asztalra tettem.) Így nem is lesz olyan probléma, hogy az olvasó már lassan elalszik a hosszúnak szánt leírástól. Még egy pozitívuma van azzal, hogy apránként mutatunk be valamit; az olvasónak lesz ideje elképzelni. Nem tudom, mások hogy vannak vele, de én kifejezetten nem szeretem, ha egy történet első pár oldalában már részletes, és hosszú leírás található szereplőkről, helyszínekről :)

    Ui: A blogod egyszerűen zseniális. Egy óra alatt többet segítettél nekem, mint az irodalom tanárom "fogalmazás" órái egy év alatt :)

    All the love: P. Beifong

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Nagyon-nagyon örülök ennek, és látlak a feliratkozottak között is, aminek külön örülök.
      Ha ilyen problémád van, javaslom, hogy kövesd a szereplőd mozdulatait: például a szeme erre-arra siklott. Kezét letette az asztal lapjára. Feje mögül előbukkant egy poszter. Így közben mozog, cselekszik, de megvan a leírás is. Hirtelen ezt tudtam tanácsolni.
      Ui.: sajnos az irodalomórák fogalmazás órái nem arra vannak, hogy könyvet írjunk, hanem arra, hogy össze tudjunk rakni egy alanyt és egy állítmányt. Kár, de ez van.

      Törlés