2015. 07. 09.

Mit csinál egy szerkesztő az írásoddal?

Általában blogbejegyzés elején nem szoktam magáról a bejegyzésről írni, mert szerintem a bloggerek sokszor túlzásba viszik, és a végén már minden bejegyzés elején egy bocsánatkérés áll, ami azért, valljuk be, komolytalan. Viszont most a nagy kihagyás miatt én is ideírnám: nem fejeztem be a blogot, csak nem volt időm és energiám foglalkozni vele. Ha a későbbiekben ilyen hiátust tapasztalnátok, ne ijedjetek meg, szó nélkül úgyse fejezném be a blogot. További technikai értesítések a blog facebook-oldalán.

Korábban egy másik blogon találtam egy cikket, ahol arról írt valaki, hogy nem szeretné, ha egy szerkesztő megszerkesztené az írását, mert számára rossz érzés, ha belenyúlnak. Akkor elküldtem kommentben a véleményem, de vagy technikai probléma lépett fel nálam, vagy a blog szerkesztője nem engedélyezte a komment megjelenését. Én az egyetemen tanultam szerkesztői ismereteket, jelenleg egy internetes oldal olvasószerkesztője vagyok. Könyvkiadóban még nem dolgoztam, de röviden összefoglalnám nektek, mit is csinál a szerkesztő és a korrektor. 



A korrektor javítja a helyesírásodat. Elég kevés embert ismerek, akinek jó a helyesírása, mert az nem merül ki például az egybeírás-különírás problémájában. A mozgószabály, a háromtagú összetételek helyesírása vagy a nagykötőjel kérdése már bonyolultabb kérdéskörbe tartozik. Itt például nem is tudok nagykötőjelet írni, mert a billentyűparancs, amivel olyat elő tudok hívni Office Wordben, az interneten a nézetet állítja át. Azon kívül a helyesírás nehézsége nem abban rejlik, ami benne van a szótárakban. Bár tény, hogy tudni kell azt is, mit hol kell keresni, és hogy mi az, amit meg kell keresni, mi az, amivel kapcsolatban nem vagyunk biztosak. A nehézség azonban akkor kezdődik igazán, amikor döntést kell hozni valamilyen ügyben, amit az adott eset produkált, amire nincs konkrét szabály. Például hogyan írjuk át az orosz neveket magyarra? Erre van szabály, de néha mégis bonyolódik a kérdés. Ha külföldi forrásból dolgozunk, például angolból, ezeket a szabályokat nagyon szem előtt kell tartani. Az angoloknál az orosz nevek átírása másmilyen. Értitek, nem mindegy, hogy valaki Fjodor Dosztojevszkij vagy Fyodor Dostoyevsy. Na de mi van, ha az illető mondjuk Angliában publikálta a könyvét, és ezért angolosan szerepel rajta a neve? Akkor az most tekinthető művésznévnek? Akkor az most az ő igazi neve? Ugyanígy van minden olyan szónál, amelynek van külföldi és magyar leírása (Wien és Bécs, Al-Qaeda vagy Al-Káida, design vagy dizájn, image, imidzs vagy imázs és társai - az imidzset alá is húzza az helyesírás-ellenőrző, de néha igenis mondjuk így). És mi a helyzet akkor, ha például fanatsyt írsz? Valakinek ki kell találnia az általad kreált földrajzi nevek egységes helyesírását, ha te nem foglalkoztál azzal, hogy legyen bennük szabályszerűség. Például a magyar helyesírási szabályok szerint a könyvcímekek csak az első szavát kell nagybetűvel kezdeni. De ha te mindenképpen szeretnél mondjuk beleírni egy Varázslatok Nagykönyve című kötetet, és ragaszkodsz a nagybetűidhez, akkor ezt, akármilyen banálisnak is tűnik, le kell játszanod a korrektorral. 

Az olvasószerkesztő bizonyos értelemben felette álla  korrektornak, mert nem csak a helyesírási kérdésekben dönthet, hanem a megfogalmazást is átírhatja. Ettől sem kell megijedni, mert nem arról van szó, hogy átfogalmazza a könyvedet. Én például fent a bevezetőben először így írtam le az egyik mondatot: Akkor elküldtem kommentben a véleményem, de vagy technikai probléma lépett fel nálam, vagy ő nem engedélyezte a komment megjelenését. Aztán, ha megnézitek, láthatjátok, hogy átjavítottam. Mert ki az az ő? Én a bloggerre gondoltam, de itt tulajdonképpen a személyes névmás a véleményemre való visszautalást valósítja meg, még ha furcsa is lenne azt megszemélyesíteni. Én például hajlamos vagyok az alanyokat így összekuszálni, hiszen amikor én írok, számomra érthető, miről beszélek. És persze nagyrészt az olvasónak is, hiszen nyilván senki nem gondolja, hogy a blogbejegyzés életre kelt, de mégis, egy könyvben helyesen kell írni a dolgokat. Te lennél a legszomorúbb, ha az írásmódod félreértéshez vezetne. 

Áttérve a folyóiratokra, de azért a témánál maradva: az olvasószerkesztő ellenőrzi az adatokat is, például egy cikkben. Az adott fesztivál, amiről valaki írt, tényleg ettől eddig tartott? Az tényleg csütörtöki napra esett? Tényleg 72.000 ember volt ott? De ellenőrzi azt is, hogy mondjuk megfelelő-e a cikkben említett könyvcím: A legyek ura vagy Legyek ura? Nem mindegy. Bár nem biztos, hogy ő találja ki, de ő tartatja be, hogy sorkizárt legyen-e a szöveg (ez általában tördelt sorkizárt, nem az, amit a gépen ti is meg tudtok csinálni, hanem egy profibb verzió, elválasztásokkal stb. - később ellenőrizni kell ezeket az elválasztásokat idegen szemnek is), ő dönti el, milyenek legyenek a kiemelések (egy tankönyv esetében például a kiemelések nem lehetnek megtévesztőek). Ő figyel arra, hogy ha egyszer már ezt a külföldi típusú bekezdésrendszert használtuk, amiben én is írok itt a blogban (nem behúzással kezdődnek a sorok, hanem egy teljes üres sor van köztük, és egyébként nincs behúzás), akkor végig olyanban írjunk az egész újságban. Ő keresi ki azt is, hogy melyik számban volt szó korábban egy adott témáról, és írja bele, hogy ott már olvashattak róla az olvasók. Ő figyel arra, hogy szerepeljen a cikk végén, hogy folytatása következik, de ha eddig mindig folyt. köv.-nek írták, akkor most is úgy legyen, rövidítve, ne pedig össze-vissza, hol így, hol úgy. Tekintetbe véve, hogy milyen korosztálynak szól mondjuk a magazin, ahol az illető dolgozik, a szóhasználatba is beleköthet, vagy dönthet a tegeződés-magázódás kérdésében. Sok - magát komolyan vevő - folyóiratnak, főleg, ha az tudományos, van egy úgynevezett szerzői útmutatója. Ebben benne van hogyan kell idézni, hogyan kell hivatkozni mások munkájára, mit lehet római számmal írni, mit arabbal, melyikek azok a számok, amelyeket még betűvel ki lehet írni, azt írja-e a szerző, hogy satöbbi vagy azt, hogy stb. - és így tovább. Az olvasószerkesztő feladata az egységesítés. Ha például szabály van rá, hogy minden bekezdésnek külön kis alcíme van, akkor lennie kell mindig. Vagy például a Harry Potter-kötetekben minden fejezetcím fölött ült egy bagoly. De ez már a tördelés és grafika kérdéseit is érinti, amelyek megint csak külön szakmák. 

Felmerül rengeteg kérdés egy könyv kiadásával kapcsolatban. Mi történne, ha te például nyelvjárási szóhasználatban írnád meg a teljes regényed. Lenne-e joga egy olvasószerkesztőnek azt kérni, hogy írjátok át köznyelvre? Javasolja-e neked az olvasószerkesztő, hogy a regényedben írjátok dőlt betűkkel azokat a részeket, amelyekben az egyik szereplőd levelét olvashatja a könyv olvasója? De persze a kiadói szempontokat is szem előtt kell tartania. Kérheted-e egy kiadótól, hogy az egyik szereplő szemszögéből íródott szövegrészletek mindig narancssárgák, míg a másikéból íródottak mindig kékek legyenek? Van ilyen: Michael Endétől A végtelen történet így van megírva. De ez nyilván sok pénzébe került a kiadónak, és biztos a külföldi kiadók mintája is befolyásolta. 

Én magam itt a blogon például mindig kurzívval (dőlttel) írom a könyvcímeket. Ha úgy veszitek, ez is lehet egy olvasószerkesztői döntés. Persze én magam is helytelenül írok dolgokat, hiszen az ember nem tudja szerkeszteni a sajt írását. Én például hajlamos vagyok túl hosszú mondatokat írni, vesszőket tenni pontok helyett, vagy az alanyokat összekutyulni.

Sajnos ma - ezt csak hallomásból tudom, remélem, tévedek - nem minden könyvkiadó engedheti meg magának az alapos szerkesztői munkát. Sok esetben a korrektor külsős, vagy megegyezik a személye a szerkesztőével. Ez azért nem szerencsés, mert igazából a javítás több lépcsős fázis volna (még a tördelés után is át kell nézni a készülő könyvet, hogy akkor nem csúszott-e el valami, szóval nem csak egyszer kéne ellenőrizni a dolgokat, a tördelés előtt pedig szintén több ember munkája lenne az ellenőrzés). Mindez azonban elvileg nem mindig valósul meg. Én annál a kulturális portálnál, ahol olvasószerksztő vagyok, igazából egyszerre vagyok korrektor is. 

Több kulisszatitkot nem szeretnék elárulni, mert egyrészt aki el akar mélyülni benne, az tanulja meg, nézzen utána stb. (bocsi :P), másrészt én sem vagyok elég bennfentes a témához. Mindenesetre a könyvednek a szerkesztés csak jót tesz. Ha összeakadsz egy nagyon basáskodó szerkesztővel, az épp csak a szerencsétlen körülményeken múlt. De ha szórendi hiba, alany-állítmány egyeztetésének helytelensége vagy félreérthető dolog marad a művedben, nem azt fogja mondani az olvasó, hogy "milyen hülye ez az olvasószerkesztő", hanem azt, hogy te nem tudsz írni. Így aztán nem árt megfogadni a tanácsát, ha úgy látszik, hogy igaza van. 


Kép: Pexels
http://www.pexels.com/photo/people-office-team-collaboration-7075/