2015. 11. 29.

Miért írjunk naplót?

--> Bónuszbejegyzés a cikk alján. 

A naplóírást, bár sok ismert író vezetett naplót, általában nem szükségszerűen íróknak ajánlják, és ritkán hozzák összefüggésbe a kreatív írással. Most egy kicsit hazudtam, mert magam is a neten találtam ösztönző tippeket, amelyek végül rávettek, hogy kezdjek naplót írni, viszont ezek igazából nem függtek össze a művészettel, vagy csak közvetetten álltak vele kapcsolatban. Én most arról fogok írni, miért jó egy írónak, ha naplót vezet. 

Utoljára nagyjából tizenhárom éves koromban írtam naplót. És úgy egyáltalán, körülbelül tizenegy-tizenkét éves koromban írtam úgy naplót, hogy azt valóban rendszeresnek lehetett nevezni, valóban megtöltöttem vele egy-két kemény fedelű füzetet. Ennél korábban jórészt csak annyi történt, hogy elkezdtem naplót vezetni, majd néhány bejegyzés után el is vesztettem a türelmemet. Azt hiszem, csak divatból illetve filmek hatására próbálkoztam vele, de nem láttam igazán a lényegét. A végigírt naplóimmal mi a helyzet? Semmi. Rendszertelenek, csaponganak, és lényegtelen apróságokkal vannak teleírva. 

Ezek után miért javaslom azt nektek, hogy írjatok naplót? Erre rengeteg magyarázatot lehet találni - én főleg a Pinteresten találtam hatásos tippeket -, ám ezek nem kapcsolódnak a művészethez. Olyan érvek miatt kezdtem el újra naplót írni, mint például: az ember, ha visszaolvassa, kívülről is látja magát, a döntéseit, a tetteit; segít a céljainak elérésében (egész egyszerűen nem írhatod le egy naplóba húsz alkalommal egymás után, hogy ma is lusta voltál valamihez); állítólag az álmok akkor válnak célokká, ha papírra vetjük őket; később érdekes lehet visszaolvasni (az már tényleg reálisabb, hogy valaki huszonévesen izgalmasabb eseményekről számoljon be, mint annak idején tizenkét évesen); segít tudatosan élni az életünket... és még folytathatnánk nagyon sokáig, de akit ezek a témák érdekelnek, az majd rákeres az interneten. 

Mikor újra naplóírásba fogtam, egyrészt az is buzdított, hogy kipróbáljam, vajon igazak-e ezek az érvek. Másrészt pedig egyszerűen történt valami, amit le akartam írni. Gondolom, senkit nem lep meg, ha azt mondom, szeretek írni, és a szépirodalmi alkotásokon kívül is szívesen írok (csak úgy magamnak cikkeket, dalszöveg-fordításokat stb.), és van az a szint, amikor annyira idegesít valami / örülök valaminek / sok mondanivalóm van valamivel kapcsolatban / hosszan tudnék érvelni valamiről, hogy inkább leírom. (Ez másoknak is jó, mert akkor nem őket idegesítem azzal, hogy órákig beszélek róla.) Egy ilyen dologról kezdtem el írni újra. 

Most következik az, ami a szépíráshoz kapcsolódik. Láttam egy írásról szóló blogon, hogy egy férfit (a blog vezetőjét) rávette a felesége a naplóírásra, és a kezdeti kétségek ellenére végül nagyon belejött, és ajánlja ezt a módszert íróknak. Ő azonban nem fejtette ki pontosan, mi olyan jó ebben az írók számára. Végül én is rájöttem, (hogy szerintem) mi hasznos benne írói szemmel. Az, hogy magunkról kell írnunk.

Persze ez nem mindenkivel van így, de én soha nem írok egyes szám első személyben. Nem szeretem. Pláne nem írok magamról (vagy magamról álnéven stb.), ilyet utoljára gyerekként csináltam. Nem mintha ez rossz dolog lenne, csak engem az írásnak nem ez a válfaja köt le. Ugyanakkor a naplóim, mint már említettem, melyeket gyerekkoromban írtam, csapongóak voltak, valamint nem fejtettem ki bennük részletesen a dolgokat, úgy írtam, hogy utólag már én sem értem néha, miről beszéltem. Egy külső személy nem igazodna ki rajta könnyen. Persze egy napló esetében ez nem is szükséges. Tudjátok, milyen az, amikor például valaki el akarja mesélni egy friss filmélményét, de nem sikerül kronológiai sorrendben haladnia, mert lelkesen mesél, és végül össze-vissza bonyolítja az egyébként nem érthetetlen történetet? Biztos van olyan ismerősötök, aki így mesél filmeket. Na, így írtam én régen naplót. Most viszont nem. Most mindent kronológiai sorrendben írok, úgy hogy akár olyasvalaki is megérthesse, aki nem ismer (ez nem azt jelenti, hogy mindent el kell benne magyarázni, ami egyértelmű, csak legyen a mondatoknak eleje és vége), írok bekezdéseket, és írok párbeszédeket, úgy, ahogyan azt egy regényben szokták. Persze nem mindig, csak ha történik valami izgalmas. Mindez időigényes hobbi, de szerintem hasznos. 

Aki szeret naplóregényt írni, annak mindenképpen javaslom, hogy próbálja ki a naplóírást. Nekem mindig az volt a bajom olvasóként a naplóregényekkel, hogy nem élethűek. Hiányzik belőle az a feldúltság, amivel az ember rója a sorokat. Egy igazi napló írása szinte kötelező annak, aki ilyen műfajjal próbálkozik. 

Aki nem szeret ilyet írni (ahogy én se), annak is hasznos lehet a dolog. Megtanul tőle az író türelmesnek lenni. Ha nem magunkról írunk, akkor is sokszor előfordulhat velünk, hogy annyira izgatottak vagyunk egy jó ötlet miatt, hogy esetleg nem fejtjük ki azt eléggé. A naplóírás türelemre nevel, a kronológiai sorrend betartására, annak figyelembe vételére, hogy valamit akkor is le kell írnunk egy másik dolgot megelőzően, ha nem azzal szeretnénk kezdeni. Mégsem okoz túl nagy fejtörést: az ember nem szerkesztgeti meg a naplóját, ami le van írva, le van írva, nincs teher, hiszen soha nem fogja publikálni. Ha valamelyik nap nem történt velünk semmi izgalmas, írhatunk a véleményünkről: politikáról, társadalmi kérdésekről, hírekről, olyan eseményekről, amelyek nem velünk történtek, de hallottunk róluk, vagy jelen voltunk, miközben zajlottak, és gondolunk róluk valamit. Ez segít a gondolatainkat rendezni, visszatérni az eredeti filozofálgatás szálához, egyszerűen arra jó, hogy tudatosítsuk, hol tartunk, mit akarunk leírni stb. A naplónak nincs jövője, nem tudjuk, mi felé halad a dolog, hiszen az még nem történt meg. Gyakorolni lehet vele az érvelést, és mások gondolataiba is bele lehet helyezkedni. 

A saját korunkat is megörökíthetjük. A jelenben játszódó regényekben vagy novellákban hajlamosak lehetünk kevésbé éreztetni a korhangulatot. Ez egyfelől jogos, hiszen tulajdonképpen a jövőbeli olvasó szemében minden éreztetésnek számít, amit mi számunkra evidensen írunk le. De a jelenbeli olvasók számára is lehet a korhangulatot éreztetni. Ez nem fölösleges, kiváltképp olyan prózai művekben nem, amelyekben a körülmények döntő szerepet játszanak a főszereplő életében (például szólhat arról egy regény, milyen ma egyetemistának lenni, milyen gondjai vannak egy mai fiatalnak, aki munkába áll stb.). Hol gyakorolhatnánk ezt jobban, mint egy naplóban?  

Egy író számára, úgy vélem, fontos, hogy átlássa az emberek közti viszonyokat, és ennek a legnehezebb példája az, ha ő maga is szereplő egy történetben. 

Aki nagyon nem akar naplót írni (valamiért sokan fölösleges időtöltésnek, vagy gyerekes elfoglaltságnak tartják), az rákereshet a journal propt kifejezésre. Így általában kérdéseket fog találni, minden napra egyet, amelyekre válaszolhat. Vagy írhat journalt, azaz egy adott téma köré szervezhet naplót (például hogy halad az írással, mik a céljai vele stb.). 

Úgy képzelem, hogy lesz, aki ezt a bejegyzést nem fogja komolyan venni, mert nem divat felnőtt fejjel naplót írni. Pláne nem kézzel (márpedig én így írok mindent). Nem is kell velem egyetérteni, de szerintem az még sosem ártott egy írónak, ha akármi mást is írt a regényein, novelláin, versein kívül. 

Három idézet a végére: 

"Keep a daily diary of your dreams, goals and accomplishments. If your life is worth living, it's worth recording." /Marilyn Grey/
--> ford.: Vezess naponta naplót az álmaidról, céljaidról és azok kivitelezéséről. Ha az életedet megéri élni, megérni megörökíteni is.

"Aki más naplóját olvassa, azt kapja, amit megérdemel." /David Sedaris/

"You will never change your life until you change something you do daily. The secret of your success is found in your daily routine." /John C. Maxwell/
--> ford.: Sosem fogod megváltoztatni az életed, amíg nem változtatsz valamin, amit naponta csinálsz. A sikered titka a napi rutinodban van. 

******

Egy bónuszmegjegyzés, mivel régen írtam utoljára: Találtam egy érdekes oldalt WritingProblems néven. Sajnos, ha jól veszem észre, már nem aktív, de utólag is van mit olvasgatni rajta. Nektek most az archívumát linkelem, mert a lényeg úgyis a képeken van. Minden bejegyzés egy-egy rövid mondat egy-egy írás közben felmerülő problémáról. Angoltudás szükséges hozzá, viszont aki tudja értelmezni a szöveget, annak a számára talán felüdülést jelenthet, hogy mások is ugyanazokkal a problémákkal szembesülnek, amikor írnak, mint ő. Én egyes dolgokról tényleg azt hittem, hogy egyediek, és nem jellemzőek másra. Időnként az ember nem feltétlenül tippeket szeretne a megoldásra, hanem tudni akarja, hogy másoknak is vannak gondjaik az írással. Illetve van, amihez nem tipp kell, hanem lélekerő (például újraírni valamit). Ilyen gondokat gyűjtött össze egy mondat/kép jellegű posztokban ennek az általam nem rég talált oldalnak a szerkesztője. 



Képek: Pexels
1
2